Mindig nem eshet!

A múlt nem enged!

Biztos ismered az érzését amikor hétvégén, békésen alszol. Péntek este úgy tervezted el,hogy ameddig csak tudsz, alszol,pihensz,nem fog megzavarni senki.
Én is így terveztem sőt minden héten így indulok neki ,csakhogy ez az én helyzetemben sose volt ilyen egyszerű.
Ugyan...! Ne gondolj semmi komolyra, nem munka, nem kötelező tevékenység zavarja be ezt a csodálatos tervet.
A bátyám! Igen mindössze ennyi, de hidd el nekem, nem túlzás ha azt mondom rosszabb mint egy 30 másodpercenként megszólaló ébresztőóra.

Így volt ez ma reggel is. Reggel 8:00-kor már hallottam,hogy telefonál,lelkesen készülődik. Ez pedig csak két dolgot jelenhetett. Vagy azt,hogy rövid időn belül az összes barátja megérkezik hozzánk vagy pedig azt,hogy őt hívták át valakihez...és mivel a bátyám előszeretettel szeret mindenhova magával vinni rám is ezen programok egyike várt.
Nem panaszkodom, azon szerencsések közé tartozom akik imádják a testvérük barátait és ez az érzés kölcsönös.

De most valahogy nem vágytam ilyen összejövetelekre. Nem vágytam társaságra.
Nem szerettem volna azt hallgatni, "Egyél már!"
"Ő csak egy fiú volt!" , "Lépj túl rajta végre!"

De mire ezek a gondolatok eluralkodtak volna az agyamba már kopogtattak is az ajtómon!
-Hugi! Fenn vagy?-kukucskált be az ajtón.
-Ha azt mondom,hogy nem, akkor békén hagysz?-kérdeztem ,majd magamra húztam a takarót.
Laci kis mosolyt villantott,majd belépett a szobámba. Egyenesen az ágyamhoz jött,leült mellém és lehúzta a takarót a fejemről.
-Itt lenne az ideje,hogy befejezd a depizést.
-Ne! Ne kezd!-förmedtem rá!
-Jolvan, jolvan! Nem akarlak bántani,csak rossz látni,hogy bezárkóztál ide, semmit nem akarsz csinálni és senkit nem akarsz látni.-megfogta a kezem és megszorította.
-Idő kell! Nem tudok mit tenni Laci. Kérlek ezt értsd meg.-kérleltem majd a fejemmel az ölébe bújtam.
Laci és köztem hihetetlen erős kapcsolat van már gyerekkorunk óta. Már-már mesébe illő.
-Nekem, nekünk is rossz ez a helyzet. Az,hogy ilyen hirtelen Dávid külföldre ment,ráadásul egy szó nélkül,nagy törés  nekünk is. -mondta miközben simogatta a fejedet.
-De nektek egy barát volt, ti itt vagytok attól egymásnak még négyen. Nekem a szerelmem volt és fogalmam sincs miért ment el, így.
Aztán elkezdtem nagy levegőket venni, próbáltam elfolyatni a sírást.
De nem ment, főleg nem most.
Értetlenül álltam az egész helyzet előtt amibe keveredtem pontosan 4 napja...de ki számolja.
Dávid elment, hagyott egy üzenetet,hogy külföldre ment, ne várjak rá. Ki tudna ezen csak úgy továbblépni? Mert én nem tudtam és nem tudok.
-Tudom hugi! Ne sírj!-mondta Laci majd magához húzott és ölelt amilyen szorosan csak tudott.
-Hiányzik tesó! Egyszerűen nem tudom mit tegyek, ami picit is javíthat ezen.-mondtam elcsukló hangon miközben törölgettem könnyes szemeimet.
-Én nekem van egy ötletem. -mondta sejtelmesen,majd felültetett engem.
-Mit akarsz?
-Áthívtak a srácok, Mátééknál medencés buli lesz ma, iszogatunk, játszunk, tudod jól érezzük magunkat. Gyere velem! Amúgy is hívott téged is. -mondta Laci teljesen átszellemülve. Ha engem kérdezel szerintem agyban ő már a medencébe úszkált.
-Ki hívott engem is? -kérdeztem.
-Hát konkrétan a te neved Máté mondta,de tudod,hogy mindenki nagyon vár téged is. Na?-nézett rám csillogó szemekkel.
Olyan beleéléssel adta ezt elő,hogy egyszerűen képtelen voltam nemet mondani,és talán de tényleg csak talán valami melegség is elöntötte a szívemet mikor elmondta a bátyám,hogy Máté külön kihangsúlyozott engem is.
-Jó legyen! Elmegyek veled!
-Ez az!!-ujjongott a szoba közepén.
-Mikor indulunk?-tettem fel a fontos kérdést miközben már másztam ki az ágyból.
-1-2 óra. Kezdj el készülődni. -mellém lépett,adott egy puszit a fejemre majd távozott a szobámból.
Elmosolyodtam. Öröm volt látni,hogy a bátyámat már ez boldoggá tette. Ha számára csak ennyi a boldogság titka, miért kéne megfosztanom ettől?