Mindig nem eshet!

Ne játsz vele!

Márk majd kicsattant örömében mikor visszajött a boltból és meglátta,hogy Én is eljöttem.
1 óra elteltével az asztalnál csak vele beszélgettem, nem engedte,hogy bárki is megszakítsa a fontos, már-már tárgyalás szintű beszédét arról,hogy Dávid egy hülye, minél előbb felejtsem el és,hogy sokkal jobbat érdemlek nála.
Na köszi...mondani nagyon egyszerű.
De összeségében, értékeltem,hogy törődik az érzéseimmel, és szán rám időt. Jó sok időt!
Aztán mikor egy pillanatra megállt,mert már muszáj volt a tüdejébe oxigént juttatni Máté ugrott mellém.
-Elrabolhatlak egy pillanatra?-kérdezte sejtelmesen.
-Hát...-dadogtam.
-Tesókám, látod beszélgetünk. -szólalt fel Márk.
-Tesókám, inkább csak te beszélsz, szegény Berni meg ül csendbe, csak túl udvarias és nem állított le!
Bármennyire is próbáltam visszafogni, ezen elnevettem magam. 
-Na szép mondhatom!-vágta rá Márk aztán ő is nevetni kezdett.
-Szóval akkor elrabolhatlak picit?-tette fel újra Máté a kérdést majd a kezét nyújtotta.
-Azt hiszem igen!-feleltem bizonytalanul.
A kezemet a kezébe tettem, ő gyengéden megfogta,majd felálltam az asztaltól.
Elindult előttem, de a kezemet nem engedte el. A lakás felé vette az irányt, elhaladva az én nagyon kedves de szörnyen aggódó bátyám mellett.
-Hova hova?- állt be Máté elé, szemeit pedig le se vette az összekulcsolt kezeinkről.
-Nyugi haver, csak kimentettem, Márk roppant nevetséges és piszok idegesítő fejmosása alól.
-Fejmosás?-kérdezte Laci tőlem.
-Csak a szokásos!
-Aha és ehhez miért kell fogni egymás kezét?-kérdezte enyhén feszült hangsúlyban Laci.
Én már ismertem ezt a hangsúlyt. Jó párszor hallottam már és általában mindig akkor amikor fiús téma volt, velem kapcsolatban.
-Báttyus...
-Berni te menj kérlek vissza Márkhoz. Hallgasd még egy kicsit a mondókáját. Te pedig gyere velem haver. -Mátéra mutatott és elsőnek ő lépett be a lakásba.
Máté szomorú tekintettel engedte el a kezem és követte Lacit aki egyenesen az előszobába ment, az volt a legmesszebb az udvartól.
Én pár másodpercig dermedten álltam a teraszajtó előtt, végül visszaültem Márk mellé. Szerencsére Norbi is végig nézte ezt, így kisegítve engem mellém ült.
-Na akkor ott tartottam...-kezdte Márk.
-Nem, nem haver! Nem! Köszönjük de elég volt. Más téma!!-szakította félbe Norbi.

A fiúknál:
-Máté! Mit akartál?- kezdett bele Laci.
-Semmit nem akartam, láttam mennyire rossz neki,ahogy folyamatosan a Dávidos témával van piszkálva, csak segíteni akartam. -magyarázta Máté.
-Nézd. Jó fej tőled,hogy segíteni akarsz neki. Hallottam,hogy sokszor beszélt veled telefonon is az utóbbi napokba. Még talán el is hiszem,hogy segítesz rajta és a kis lelkén...-kezdte meg hosszas beszédét Laci.-De ne nézz hülyének!
-Mire célzol?
-Máté...Ne nekem akarj hazudni. Tudom,hogy ez nem egy szimpla baráti segítség tőled. -tette rá Máté vállára a kezét.
-Most erre nem tudom mit mondjak!
-Ugye,hogy nem az?
-Tesó most mit mondjak? Ezt te tudod nagyon régóta! Tudod,hogy nem közömbös számomra.-szólalt fel Máté,kicsit nagyobb hangerővel.
Laci levette kezét Máté válláról,majd mindkettőt zsebre dugta.
-Mit akarsz most tenni?
-Csak szeretnék mellette lenni, segíteni neki, megpróbálni rendbe hozni a lelkét. Csak jelent valamit,hogy mindenkitől elzárkózott mióta Dávid elment,csak tőlem nem!-válaszolt Máté lehajtott fejjel.
-Én egy dolgot kérek tőled! Ne akarj semmit rá erőltetni! Segíts neki ha ő is szeretné, legyél mellette de csak ha ő is így akarja. Elég nagyot sérült most! Nem engedem,hogy más miatt is...
-Elég Laci! Sose tudnám bántani szándékosan!-szólt közbe Máté mert számára már sértő volt csak a feltételezés is,hogy bármit is erőszakkal akarna.
-Jolvan! Jolvan haver!
-Akkor rendbe vagyunk? -kérdezte Máté.
-Igen! Rendben!
A két fiú kezet rázott majd visszaindultak az udvarra.