Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
warning: bántalmazás említése
-Mondd, mégis mit vársz tőlem?! - emelte fel ő is a hangját, miközben könnyek kezdtek el gyűlni a szemében.
-Semmit. - ráztam meg a fejem csalódottan. -Tényleg semmit. - ragadtam meg a kilincset és tártam ki a bejáratot.
-Carlos... - csuklott el a hangja.
Nem törődve vele léptem ki az ajtón és azonnal becsaptam magam mögött azt. Gyors léptekkel indultam el az egyik irányba, hogy minél távolabb legyek a lakástól és átgondolhassam a történteket.
Biztos úgy gondoljátok túlreagálom a dolgokat. Ami érthető lehetne, de senki se tudja a körülményeket. Hogy mit élek át lassan két hónapja és miért nem érhetek hozzá a barátnőmhöz. Mert igen, ez a veszekedésünk fő problémája, még ha jelentéktelennek is tűnik. A lány, aki az első pillanattól fogva elrabolta a szívem, végre egy hónap győzködés után eljött velem vacsorázni. Nehéz és hosszú utat jártam be, mire végre meg mertem kérdezni lesz-e a barátnőm. Elképesztően boldog voltam amikor igent mondott. Mégse tűnik úgy kívülről, hogy tényleg van közöttünk valami és párszor még én magam is ezt érzem. Néha látnak minket vacsorázni vagy sétálni az utcán. Egyszer- kétszer megölelem, adok neki egy puszit, de ennyi. Ez az összes fizikai kontaktus, ami történt közöttünk az elmúlt időszakban. Azt hittem minden egyszerűbb lesz amint hivatalosan járni kezdünk. De nem hogy könnyített volna, meg csak rontott is az amúgy is kilátástalan helyzetünkön.
Valamilyen okból kifolyólag nem engedi, hogy hozzáérjek, de nem tudom miért. Úgy tűnik nem bízik bennem eléggé ahhoz, hogy elmondja az okát, ha van olyan. De egy kapcsolat alapja a bizalom, nemde? Felvetül a kérdés, akkor mégis mi van köztünk? Mindennél jobban szeretnék erre választ adni, de még én magam sem tudom azt. Visszakell majd mennem és beszélni vele, de most képtelen lennék erre úgyhogy inkább előkapom a telefonom a zsebemből és pötyögni kezdek.
CARlos: Otthon vagy? Muszáj innom valakivel, de a szórakozóhely most nem a legjobb megoldás.
DANiel: Tudod a címem.
A lépteimet megsokszorozva indultam el az ausztrál lakása felé, ami nem mondom, hogy messze volt, de egy jó 20 percbe így is beletelt míg odaértem. A kapu előtt megállva csengettem fel Daniel-hez, majd pár pillanattal később hallottam a kapu zörgését. Belöktem az ajtót, és kettesével szedve a lépcsőfokokat felértem a 2.-ra, ahol jóbarátom tárt ajtóval várt rám.
-Szevasz öreg. - köszönöntött vigyorogva.
-Helló. - biccentettem.
-Na jó, befelé. Rá van írva a világfájdalom a fejedre. Mondd el Daniel bácsinak mi bánt. - csukta be mögöttem az ajtót és a konyha felé terelt.
