Reggel arra keltem, hogy Keshin anyukája bejött és mondja, hogy áthozta, a fia táskáját meg egy váltóruháját. Mikor felöltöztünk és lementünk még lent kávézott anyum a legjobb barátnőjével. Megreggeliztünk, ránéztünk az órára és 20 percünk van beérni.
-Már csak 20 percünk van beérni, és 10 perc az út-idegeskedtem
-El fogunk késni
-Akkor bejösz majd a pékségbe kajáért?
-!?...EL FOGUNK KÉSNI!
-Nyugodj már le. Minden nap ezt csinálom. Chill! -Enji próbálta megmondani nekem, hogy miért nem fogunk elkésni. Végül engedtem neki és bementünk kaját venni. Keshin vett pár pogácsát. Nekem pedig egy kakaós csigát, hogy ne idegeskedjek. A zöldszemű srác jól mondta. Tényleg beértünk időben, sőt hamarabb is. Az első óra földrajz volt. Ma pont Svencről tanultunk. A tanár azért adott egy ötöst, mert az összes kérdésre tudtam a választ. Bár ez nem volt nehéz, mivel ugyebár kint éltem 5 évig. Matekon másodfokú egyenleteket oldottunk meg. Nekem kiégett az agyam de Enji nagyon vágta az dolgokat. Ő mindig is ilyen volt. Még volt pár unalmas óránk, de azon nem történt semmi említésre méltó.
Suli után beültünk egy kávézóba és Keshin elmagyarázta az egyenleteket. Aszem már tudom a mérlegelvet vagy mit.
-Érted már? -kérdezte a fiú
-Aszem ja
-Na végre -örömködött-Akkor csináljunk mégegyet!
-Jó
-Hogy tünteted el ezt a 2-est erről az oldalról, hogy átvidd ide?
- minusz 2?
-Igen! - már sírt az örömtől
-2 óra magyarázás után végre megértetted! Ezt meg kell ünnepelni. Fizetek egy forrócsokit
-Jó én fehércsokisat kérek! -mondtam. Én sem hiszem el azt, hogy megtanultam. Ez eddig is ilyen könnyű volt? -kérdeztem tőle.
-Haha, de lassan mennem kell, randim lesz.
-Az jó, tényleg én elmegyek gördeszkázni?
-Lassan esteledik, szóval vigyázz magadra.
-Am...ok, átjössz a randid után játszani?
-Aha
Kifizettük az italunkat és elmentünk a dolgunkra. Otthon ledobtam a táskámat, felkaptam a deszkámat és elindultam. Mentem pár kört aztán elmentem a skateparkba és ott deszkáztam. Már sötétedni kezdett, amikor már senki nem maradt a parkban. Lassan haza kéne mennem, de most nagyon belejöttem. Már csak egy lámpa fénye pislákol. El akarok indulni hazafelé, de az egyik bokornál meglátok egy fura alakot.
Keshin szemszöge
Sietek, mert el fogok késni a randiról. Még haza kéne szaladnom átöltözni. Doshi miatt is aggódok...lehet...na mind1, tud vigyázni magára...legalábbis remélem...már ennyi az idő? Jobb, ha sietek...hol is van az az ingem?
-Anya
-Igen?
-Hol van az ingem?
-Most hajtogattam össze. Ott van az ágyadon?
-Ja...megvan, köszi
Szóval...felkaptam a ruhákat és elindultam az ajtó felé.
-Szia Redi, bocs a késésért, csak csináltam a házimat-mentegetőztem a barátnőmnek, de ő csak legyintett rá. A jegyeink alapból megvoltak, szóval vettem popcornt, kólát és bementünk a filmre. Valami romantikus izét néztünk. Redi majdnem elsírta magát, annyira romcsinak tartotta. Szettem uncsi volt. A főszereplő csaj kicsit...igazából nagyon hisztis. Szegény srác, hogy tudta elviselni? Tényleg már sötét lehet. Povi vajon hazaért már?
Doshi szemszöge
Megláttam egy fura, fekete ruhás alakot a bokor mögött. Az alak nagyon hasonlít a tegnapira. Rossz megérzésem van. Mind1, felpattanok a deszkámra és elindulok hazafelé. Ha nagyon rosszra fordulna a helyzet, akkor majd felgyorsítok a max sebességemre. Követ. Ki a franc gondolta volna, de most komolyan. Egyre gyorsabban megyek. Elkezd utánam futni. Már a max sebeségemmel száguldok, amikor észreveszem, hogy nem követ. Nem bízok a szerencsében, ezért nem lassítok. Miért nincs itt Enji ilyenkor? De legalább már nem jön utánam. Legalábbis...asszem. Nemsokára otthon vagyok. Már csak 3 köz mellett kell elhaladnom. De ekkor, hirtelen ugyanaz a sötét ruhás alak kiugrik elém. Még pont van egy kanyar, ahol lemehetek. Délelőtt esett az eső és saras az út. Nem tudom normális ívben bevenni a kanyart, mert megcsúszott a deszkám a sárban. Egyenesen egy sikátor felé haladok. Ez egy zsákutca. A fal előtt még sikerül megállnom...vagyhát inkább leesni a deszkámról. A ruhám tiszta kosz lett. Mire felfogtam volna, hogy mi történt, a fura alak elkezdett közelíteni felém, ezzel elzárva a menekülés lehetőségét.
-Mi-mit akarsz t-tőlem? -kérdeztem dadogva, de az alak csak közeledett. Elkezdtem hátrálni, de mögöttem csak a fal volt. A deszkával sem tudtam volna akármit is kezdeni, mivel tőlem kb 2 méterre volt. Viszont az alak csak közeledett. Már csak 20 cm van köztünk.
YOU ARE READING
Csak egy barát?
RomanceDoshi, vagy becenevén Povi, visszaköltözik anyukájával Svencből Mazembe. Első nap az iskolában régi legjobb barátja, Keshin, vagy Enji mellé ültetik, aki úgy fogadja az eseményt, mintha valami csoda lenne. Nem messze laknak egymástól és az anyukájai...