Világnyelv

V. Szép új világ, avagy új élet

Nem hallotta a kattanást, sem a nyikorgást, ahogy a súlyos vasajtó többször is megmozdult a zsanérjain. Csak a mozgást vette észre maga körül, de azt nem érezte, hogy felemelik, és elviszik elviszik valahova. Amikor kinyitotta a szemét, először fel sem tűnt neki, hogy már nem a korábbi cellájában fekszik azon a szokatlan priccsen. Erőtlenségében épp visszasüllyedt volna az eszméletlenségbe, de akkor Gyöngyöt látta meg az őrei mögött a küszöbön.

Megpróbált felemelkedni az ágyon, de az izmai cserben hagyták. Gyöngy amilyen gyorsan tudott, odabicegett hozzá, és segített neki felülni. Egy üveg furcsa színű folyadékot vett kezébe az éjjeliszekrényről, ezt azonnal az ajkaihoz tartotta, amint Ark elég stabilan vetette hátát az ágytámlának. Először ösztönösen félre fordult előle, mert nem akart megint rosszul lenni, úgy hogy épp csak magához tért.

De amikor Gyöngy az arcára tette a kezét, és maga felé fordította szinte könyörögve kérlelve, hogy igyon, akkor elfogadta. Hagyta, hogy a lány a szájába öntsön abból az elmondhatatlan ízű valamiből, engedelmesen lenyelte, és egy pillanatig sem érdekelte, hogy mi az. Furcsa mód már attól az egy kortytól jobban lett. Vagy Gyöngy jelenlététől, ezt nem tudta volna megmondani. A lány pedig kitartóan diktálta bele továbbra is azt a számára ismeretlen folyadékot.

Amikor Gyöngy úgy ítélte, eleget ivott, visszatette az üveget, és a nyakába borult. Olyan erősen szorította magához, hogy Ark már csak abból az erőből tudta, a lány is azt hitte, sosem látják egymást többet. Aztán eltolta magától. Pillantását Arkra emelte, aki akkor vette csak észre, hogy könnyes a szeme. Nem csodálkozott ezen, az övé is az volt. Látta Gyöngyön, hogy azon mereng, megcsókolja-e, aztán amellett döntött, hogy ennyi fürkésző szempár láttára nem teszi.

– Jól vagy? – Kérdezte Ark reszelős hangon, alig jött ki ajkai közül ez a két szó.

Gyöngy először csak megrázta a fejét, és Ark ennyiből tudta, hogy megint kiabált. De nem volt ereje halkabban is megismételni a kérdést. Szerencsére nem is kellett mert a lány válaszolt neki.

– Most, hogy már láttalak valamivel jobban – megtörölte a szemét, majd a következő szavait igyekezett ügyetlen jelekkel kísérni. – Próbáltam tanulni, amíg nem kelhettem fel... Aztán hallottam, hogy nem ettél semmit. Azt mondták, hogy nem tudnak beszélni veled, hogy nem reagálsz. – Gyöngy ujjai megálltak eddigre, az újra meg újra szemébe gyűlő könnyekkel küzdöttek, Ark ezért úgy döntött, hogy inkább megkíméli, és nem mondja el, hogy az őrei egészen addig nem foglalkoztak vele, amíg annyira rossz állapotba nem került. Inkább figyelmesen olvasta Gyöngy egyre újabb szavait. – Én mondtam nekik, hogy keressenek valakit, aki jelekkel tud beszélni veled. De akkor már majdnem...

Elcsuklott a hangja, Ark szíve pedig megszakadt attól a fájdalomtól, amit Gyöngyön látott. Amennyire halkan csak tudott, megszólalt, és ő is jelekkel kísérte a szavait:

– Már majdnem teljesen jól vagyok.

Hazudott, mind a ketten tudták, de a lány nem tett megjegyzést, helyette inkább megszorította Ark kezét, és csak annyit rebegett:

– Sajnálom, hogy ilyen sokára jöttem...

Szégyenkezve félre fordult, ahogy a könnyek most már megállíthatatlanul gördültek le arcán. Ark egy óvatos mozdulattal kinyúlt felé. A szeme sarkából látta, hogy az őrök megmozdulnak, de egyikük sem lépett hozzájuk közelebb. Félelmet látott rajtuk, igaz szerinte nem Gyöngyöt féltették, attól tartottak, hogy velük mi lesz, ha hagyják, hogy a lánynak ismét baja essen. Arkot pedig semennyire sem nem érdekelte, ők mennyire érzik rosszul magukat, csak az, hogy letörölhesse a könnyeket Gyöngy arcáról, aki egy sóhaj kíséretében belefordult az érintésbe.