Rólad és Rólam - marvel novel's

Egy álmatlan éjszaka

A nyári éjszaka sötét csendbe burkolózott. A szemközti házban sorra kialudtak a fények. Az óra egyet ütött.
Genma meg sem mozdult az ablak mellől, ahol eddig ült. Térdére fonta vékony, fedetlen karjait, s szomorúan pillantott ki a városra. Az autók színes foltokként suhantak el, a gyalogosok száma megritkult. Szinte senki nem sétálgatott már az utcákon, ebben a késő, hajnali órában. A lány nagyot sóhajtott. Rengetegszer elképzelte már, hogy egyszerűen végigsétál az utcán a hömpöjgő tömegben, úgy, mintha semmi nem számítana.
Merő ábrándok - gondolta magában. - Apám soha nem engedne ki! Főleg nem egyedül. Hülye hírnév, hülye halálközeli állapotok! Hülye Vadászok.. - dohogta magában.
Annyira elmerült keserédes gondolataiban, hogy észre sem vette a vállaira hulló puha takarót.
- Mit csinálsz te még itt? - kérdezte egy rekedtes hang. Genma összerezzent. Lassan hátra pillantott vállai felett, mintha attól tartana, valami nagy bűnön kapták rajta.
- Ó. Szia James. - motyogta meglepetten. - Gondolkodtam. - tette hozzá.
- Ilyen későn? - eresztett meg egy félmosolyt a férfi. - Egyébként nyugodtan hívj Bucky-nak. Senki nem fog megenni miatta. - ha lehet, mosolya még szélesebb lett.
Genma aprót biccentett. Nem igazán érdekelte, a férfi. Persze elismerte, hogy vonzó, sötét, titokzatos személyisége, és nem utolsó sorban a testi adottságai is a helyen vannak.. mégsem érezte a pillangókat a gyomrában, amikor a férfi felé fordult. Talán Bucky is így érzett iranta, talán nem.
- És min gondolkodsz? - kérdezte néhány percig tartó kellemetlen csend után.
- Az élet nagy dolgain. - rántott egyet vállain a lány. Nem igazán volt kedve a bájcsevejhez.
-Aha. Nem bánod, ha csatlakozom? - kérdezte Bucky. A lány nem reagált, úgyhogy ezt egy igennek vette. Letelepedett mellé, és ő is kibámult az ablakon.
- És te? Mit csinálsz itt ilyen későn? - fordította fejét a férfi felé.
- Nem tudok aludni. - rántott egyet a vállain, hasonló hanyagsággal, mint az imént a lány tette.
- Ó.. szakmai ártalom? - kérdezte óvatosan a lány. Hellyel-közzel ismerte a férfi történetét, tudása azonban itt-ott homályos volt. Most döbbent rá, hogy szinte nem tud semmit a katonáról.
- Mondhatjuk. - biccentett komoran Bucky.

Genma erőltetetten elnevette magát.

- Kényes témába tenyereltem, igaz? - köszörülte meg a torkát.
- Mondhatni. - nevette el magát Bucky is.
- Bocsi. Van hozzá érzékem. - motyogta szórakozottan. Egy, a szemébe lógó tincsel kezdett játszadozni, hogy lefoglalja ujjait valamivel. Bucky egy darabig elnézte, majd megszólalt.
-De tényleg.. min gondolkoztál ez annyira? -kérdezte komolyan.
- Ennyire érdekel? - kérdezett vissza meglepetten a lány.
- Hátha tudok segíteni. - biccentett.

Genma nagyot sóhajtott.

- Hát az én problémáimra aligha van megoldás. - sóhajtotta. -Apám.. borzasztó alak, ha rólunk, a családjáról van szó. Sehova nem enged el, vagy ha ki is teszem a lábam az utcára, azt csak Happy kíséretében tehetem meg. Elegem van a hülye Vadászokból, és elegem van a hülye óvatosságból! Én csak.. normálisan akarok élni. - fakadt ki belőle hirtelen minden sérelem. Bucky nem számított ekkora őszinteségre a lánytól. Meglepődött.
- Apukád csak védeni akar, nem gondolod? -kérdezte. Tisztában volt a Stark család helyzetével. Szokóvia óta egy bizonyos Vadászok nevű szervezet tapadt rájuk, mert az ütközetben meghalt valami vezetőjük. Azóta is kergetik a Stark családot, csak azért, hogy elégtételt tehessenek. Eddig nem igazán érdekelte a történet, de most egyre kíváncsibb lett, hogyan élheti meg ezt a lány. Bezárva lenni szörnyű. De ami mégszörnyűbb, kontrolban tartani egy fiatalt, aki előtt még ott áll az élet..

- Persze, tudom, de akkor is. Vége lehetne már ennek az őrületnek. Huszonnégy vagyok, basszus! - motyogta a lány. Néhány könnycsepp gördült le óriási barna szemeiből. Halkan szipogott egyet, majd elnevette magát.
- Szánalmas vagyok, hogy rád zúdítok minden problémámat. Biztos neked is van elég. - motyogta.
- Hé! Ne tartsd magad szánalmasnak azért, mert segítséget kérsz! -rázta meg a fejét Bucky. - És.. csak nyugodtan. Egy akkora lelki szemetesnek, mint én, már nem oszt, nem szoroz még egy probléma. - vigyorodott el fájdalmasan.
Gennek hirtelen bűntudata lett.

Megrázta a fejét, s a férfi felé fordult.

- De.. mesélj te is. Miért nem tudsz aludni? - döntötte oldalra a fejét. Bucky fájdalmasan lehunyta szemeit.
- Rémálmok. - felelte szűkszavúan.
- Ó. Akarsz róluk beszélni? - kérdezte elkeseredetten a lány. Legalább nem csak neki volt szerencsétlen a helyzete, s ez a tudat némlieg vígasztalta. Mégha ez a férfi kárára is vált.
- Nem tudom... nem tudom mennyire ismered a történetemet. - sóhajtott óriásit.
- Hát.. valamennyire tisztában vagyok vele. - biccentett a lány.
- Még... még mindig a Hydrával álmodok, és... ez kissé megterhelő. - motyogta elmélázva. Tekintete elrévedt a távolba.
Talán újra átéli az álmait. Talán újra fáj neki. Minden egyes emlékkép.- futott át a lány agyán. Megsajnálta a férfit. Hülye volt, hogy a bezártság miatt hisztizett, egy olyan embernek, aki több évtizedeken át nem tudott uralkodni maga felett. Aki kinyírt több, mint száz embert, a tudta nélkül..

Maga sem értette miért, de közelebb húzódott a férfihez, s fejét a vállára hajtotta. Talán a hajnali óra tehetett róla, talán csak már vágyott egy biztonságos helyre, ami megnyugvással töltötte el. Maga sem értette miért tette..

Jóleső bizsergés futott végig a testén, ahogy a férfi átkarolta, s közelebb húzta magához. Hirtelen megnyugodott. Olyan nyugodtság szállta meg, mint talán még soha. S nem érdekelte a tettei következménye.

Bucky nem akarta, hogy a lány, csak szimpla szánakozásból közeledjen felé, de abban a pillanatban jól esett neki a lány közelsége. Semmi másra nem vágyott, csak egy kis nyugalomra, mégha azt csak pár percre is kaphatja meg. Elege volt már az örökös palástolásból, az örökös álarcokból, és a hülye rémálmokból. Most viszont lecsillapodott benne az örjöngő hurrikán, s helyét valami egészen más, valami ismeretlen vette át.
Karja ösztönösen siklott a lány vállára, s ezzel közelebb vonta magához a lányt. Hirtelen többet akart belőle. Olyan közel akarta magához szorítani, hogy szinte eggyé válljanak. Ezt a lány sem bánta.

- Szerencsétlenek vagyunk.. - motyogta a férfi mellkasának. - vagy inkább.. csak én.
- Nem vagy szerencsétlen. - felelte Bucky mély, búgó hangon.
-Akkor hülye. - vonta meg a vállát a lány.
- Hé, Gen! Hagyd abba az önmarcangolást! Nem vagy sem hülye, sem szerencsétlen. - motyogta a férfi.
- Miért, akkor mi vagyok? - kérdezte keserűen. Fejét felemelte, s a férfi szemébe nézett. Szinte összeért az orruk, ahogy  tekintetét a férfiébe fúrta. Bucky óriásit nyelt. Tekintete a lány szájára vándorolt, s egy percig elgondolkodott rajta, mi lenne, ha egyszerűen.. aztán elvetette a gondolatot. Hülyeség.. ki lenne az a hülye, aki veled akarna csókolózni? - suttogta a hangocska a fejében.
- Egy csodás lány vagy. Aki megérdemelné a szabadságot. - nyögte ki végül. Hangja egy oktávval mélyebb volt, mint szokott. Gen ajkai mosolyra húzódtak.
- Örülök, hogy így gondolod. - motyogta lesütött szemmel, a boldogságtól megrészegülve. Soha nem mondta ezt neki senki. Még a saját apja sem.

Aznap, ott, az óriási ablak előtt aludt el a férfi izmos karjaiban. Aznap történt először, hogy Bucky is nyugodtan hajtotta álomra a fejét, mindenféle rémképek nélkül.

Sziasztok!
Hosszú kiahyás után hoztam nektek <ismét> egy Bucky-s fanfictiont, amit egyébként feketeafonya kérésére készítettem <3