Aizawa Satomi: A hős szerelme /szünetel/

1.fejezet: Indulás az oviba.

Satomi Sz. Sz.

Reggel 7:30-kor Apu keltett.
- Kicsim, jó reggelt! - kezdte Apu simogatni a fejemet, miután leült az ágyam szélére.
- Apu! - ugrottam az ölébe, adtam neki egy puszit, majd megöleltem.
- Jó reggelt! Mi a reggeli? - kérdeztem, majd megkordúlt a gyomrom.
- Húuh valaki éhes. - mondta Apu.
- Nagyon! - jelentettem ki. - Akkor mi a reggeli?
- Van itthon pogácsa, kakaós csiga, zabkása és gabonapehely. - sorolta fel Apu a kedvenceim. - De ha szeretnéd csinálok neked szendvicset! - mondta Apu.
- Gabonapelyhet kérek! - jelentettem ki. - Bátyó hol van? - kérdeztem kíváncsian.
- Shinso már lent van. - mondta Apu egy kicsit elgondolkodva.
- Szupiii! - kiáltottam fel majd, még egyszer megpusziltam Aput és átfutottam a konyhába. - Szia Bátyó! - bátyus épphogy felált, de én már ugrottam is az ölébe és megöleltem.
- Szia hugica! - ölelt vissza. - Jól aludtál? - kérdezte miközben elengedett az ölelésből.
- Igen, nagyon! - válaszoltam. - És te? - kérdeztem vissza.
- Szokásosan - válaszolta. - Nade, gyere enni. - fogta meg a karom, és húzott az asztalhoz. Nem sokkal később megjelent Apu is. Leültetünk enni, ami hamar megvolt. 10 perc alatt felöltöztünk, majd ki mentünk a kocsiba. Bátyó persze azonnal beült, de nekem feltűnt, hogy eddig nem láttam Apát.
- Apu? - néztem fel rá. - Apa hol van? - kérdeztem bociszemekkel. - Hiányzik.
- Mögötted. - válaszolta Apu fura mosollyal az arcán.
- Húu! - kicsit összerezzentem majd megfordultam.
- Apa! - szóltam rá. - Megijesztettél. - kezdtem el durcázni.
- Bocsi Manó! - kért bocsánatot Apa.
- Nem vagyok manó! - durciztam tovább. - 5 éves vagyok. - mondtam büszkén. Mire Apu és Apa alig láthatóan megrázta a fejét.
- Ezt a kocsiban megbeszélitek, - szólt Apu - mert elkésünk! - figyelmeztetett minket. - Olyan ijesztő tud lenni ha mérges.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Az egyik kereszteződésnél Apu bal helyett jobbra fordult.
- Apu! Az ovi balra van. - mutattam az ovi irányába.
- Tudjuk, de előbb beugrunk a kisboltba. - segítette ki Aput Apa.
- Az is balra van. - szólalt meg Bátyó.
- A gyerekeink miért ilyen okosak? - kérdezte magát Apa.
- Jobbra egyedül... - kezdett el gondolkodni Bátyó.
- Mináék háza van. - jelentettem ki.
Apa és Apu egymásra néztek, majd sóhajtottak.
- Lebuktunk! - jelentette ki egyszerre Apu és Apa.
- Tehát Mináékhoz megyünk! - kezdtem el ujjongani.
- Igen. - adta meg magát Apa.
- Mi visszük Minát ma be az oviba. - mondta Apu.
Megérkeztünk Mináékhoz. Mina és a szülei kint álltak a ház elött. Én és Apu kiszálltunk és oda mentünk.
- Köszönjük a segítséget. - mondták egyszerre Mina szülei.
- Minaaa! - kiáltottam neki.
- Mimiiii! - kiáltotta vissza majd megöleltük egymást.
- Mimi? - kérdezte Apu.
- Igen - mondtuk egyszerre Minával.
- Mostanában mindig így nevez. - mondtam.
- Értem... - mondta volna tovább Apu, de én félbe szakítottam.
- Apu! - néztem fel rá. -Ovi után átjöhetek Mináékhoz? - kezdtem el boci szemezni.
- Mina! Satomi! - guggolt le hozzánk Apu. - Szálljatok be a kocsiba, nemsokára megyek én is. - mondta majd felállt.
Mi pedig beszállunk és elkezdtünk beszélni.

Aizawa sz. sz.

- Aizawa! Mi nem leszünk itthon. - mondta Mina apukája.
- Ovi után is el tudnátok menni Mináért? - kérdezte tőlem a kislány anyukája.
- Nem terveztünk be Hizashival semmilyen programot, úgyhogy szabadok vagyunk. Ráadásul Satomi is szívesen lenne most a barátnőjével, úgyhogy nyugodtan átjöhet. - gondoltam végig a helyzetet.
- Akkor Mina jön át hozzánk. - mondtam, majd visszamentem a kocsihoz, és elvittem őket az óvodába. Az óvónő a csoportszoba ajtaja előtt várt minket.
- Nocsak Aizawa, te hoztad Minát? - kérdezte
- Igen, és majd én is jövök értük négykor, és Mináért is. - előztem meg a kérdést.
- Rendben. - mondta majd felírt valamit egy kis jegyzettömbbe. -Majd várjuk. - mondta.
- Mina én jövök majd érted, délután is velünk leszel. - ültem le mellé egy kis székre, ami a gyerekek átöltözését segíti.
- Rendben Aizawa-bácsi! - válaszolta Mina
- Mina a brácsázást igazán abbahagyhatnád! - szidtam meg magamban szegény lány, de hát mit tegyek... - Nem vagyok öreg, hogy elbúcsúzzanak.
- Akkor majd jövők. - mondtam. - Na gyertek ide! - Hívtam őket magamhoz, mikor ideértek, csak leültek körém további pár székre. - Fogadjatok szót az óvónőnek, ebédnél egyetek meg mindent, délután pedig alszotok, ha azt kérik. Rendben? - kérdeztem tőlük mire Mina csak bólogatott.
- Apu! - nézett Rám Satomi és Shinso, mintha azt mondtam, volna hogy ne vegyenek levegőt 20 percig.
- Igen? - kérdeztem tőlük angyali ártatlansággal.
- Nem vagyunk már kicsik! - jelentették ki
- Igaz, de az apukátok vagyok. - mondtam nekik, majd felálltam a székről. - Na legyetek jók! - megpusziltam mindhármuk homlokát. -Sziasztok! - köszöntem el tőlük. - Ha már most így kiállnak magukért nagyobb korukban is meg fogják védeni az igazukat. Ezzel nem lesz probléma. Csak remélni tudom, hogy Satominak ez az erős személyisége nem fogja gátolni a jövőben a céljai elérésében. Shinsoval kapcsolatban nincs aggodalmam. Shinso erős akaratú, de tudja, hogy hol a határ, ebben és kinézetében is inkább rám ütött, de Satomi... Nos hát... Ő kettőnk keveréke. Érdekes egy élete lesz egy ilyen személyiséggel az biztos. - néztem rájuk büszkén, de egyben aggódva is.
- Apu?! Minden rendben? - kérdezte tőlem Satomi, mint aki megérezte vagy látta a gondolataimat.
- Igen, minden rendben! - nem mondanám hazugságnak, de igazságnak sem azt, amit most mondtam Satominak, inkább féligazságnak. - Sziasztok! - köszöntem el tőlük, de most úgy, hogy utána megyek dolgozni.
- Szia Apu! - mondta egyszerre Satomi és Shinso.
- Szia Aizawa-bácsi! - mondta Mina Satomival és Shinsoval egyszerre.
- Mina, kérlek, hagyd abba a bácsizást. Nem vagyok öreg. - könyörögtem újra magamban Minának.
Mina! - kiáltott fel mögöttem Satomi. - Menjünk legozni!
- Oké! - válaszolta Mina.
- Bátyó! - szólt Satomi Shinsonak. - Gyere te is!
- Rendben! - mosolygott Shinso, majd hagyta, hogy húga karon ragadja, és elrángassa egészen a legos sarokig. Kicsit gyalogoltam még, de nem bírtam ki, hogy ne nézzek hátra. Még egyszer utoljára hátra néztem. Ők hárman már javában legoztak. Aranyosak. Mást nem bírtam mondani rájuk, gyorsan lefotóztam őket. Mosolyogtam, majd elmentem a kocsihoz. Onnan - mit ne mondjak - "hatalmas" életkedvvel pedig a U.A.-be.

Ez az első rész. Remélem tetszik. Mivel ez az első könyvem ne várjatok tőle túl sok mindent. Igyekszem magam tartani a saját határidőmhöz, de nem ígérek semmit. A helyes írási hibákért előre is bocsi. 😅 A kövi fejezetben találkozunk. Sziasztok!