Egymásért... (Jikook)

4. Fejezet

Hamar vissza értünk és már csak arra eszméltem fel, hogy kiszállok a kocsiból, majd a cuccaimat viszem fel a szobámba, amiben Mr. Namjoon is segített. Amikor mindent lepakoltunk nagyot sóhajtva dőltem el a fotelba.

-Huuu azt hittem sose lesz vége. - nevettem fel a mondaton, ami elhagyta a számat.

-Kérem tegezzen. Namjoon vagyok vagy Nam, ki, hogy szeret szólítani. - nézett rám kérlelően, mire csak bólintottam, majd feltápászkodtam ahol eddig ültem. Ránéztem az órámra és akkor tudatosult bennem, hogy én még nem is ettem ma, pedig már este fél nyolc is elmúlt.

-Hmm enni kéne valamit! Van kedved velem vacsorázni? - néztem Mr. Pingvinre akinek kikerekedtek a szemei a kérdésemre. - Most mi az? Miért nézel így rám, csak egy kérdés volt. - tártam szét a kezem a csodálkozós fején.

-Mi nem ehetünk az "urakkal". A konyhában szoktunk külön enni! - jegyezte meg nekem feltartott mutatóujjal.

-Én egy senki vagyok itt! - nevettem. -...igy akkor én is veletek eszek. - válaszoltam vissza és az ajtó felé indultam.

-Hát legyen. Akkor szólok a szakácsnak, hogy két teríték legyen a konyhában. - evvel el is viharzott, én pedig követtem őt egészen az említett helyig. Amit beléptem a fehér lengőajtón egy hó fehér bútoros, és a legmodernebb eszközökkel tarkított konyhába találtam magam, amire el tátottam a szám.

-Hé csukd be, mert belerepül a sült galamb! - jegyezte meg kuncogva a mellettem álló és a kezével az állam alá nyúlt majd vissza nyomta azt az eredeti helyére. - Gyere ülj le. - majd elkezdett tolni a márvány lapú asztal felé, s leültem a kihúzott székre.

-Jaj nem kell annyira udvariasnak lenned. Én is dolgozó ember vagyok. - jegyeztem meg neki a tényt, mire kaptam egy rosszalló pillantást.

-Mindegy. Na mit kérsz? Van bárányborda, tört krumplival, kimchi rizzsel és sült csirkével, de van még hínár leves is. - sorolta fel a menüt nekem, ami nem nagyon tetszett, nem vagyok oda az luxuskajákért.

-Öhmmm nekem egy rámen is megteszi. - nevettem fel kínosan.

-Az nincs, az asszonyom nem szereti a műkajákat,- mire nagyot sóhajtottam.

-Egy zsemle elég, meg egy pohár tej. Az van abba a nagy hűtőben? - biccentettem a kétszárnyas masina felé, mire Nam elmosolyodott, és kinyitotta azt, kivette belőle a fehér innivalót majd elém rakta egy pohár társaságában. - Köszi, és ezt is. - mutattam a zsemlére, majd lassan elkezdtem enni. - Amúgy mióta dolgozol itt. Nagyon fiatalnak látszól! - kérdeztem a velem szemben ült mire vágott egy fejet, amit eleinte nem értettem, de később rájöttem.

-Evés közben nem szoktunk beszélgetni. - válaszolt vissza és ette tovább a ki szedett vacsoráját.

-Szinte sejtettem... - fintorodtam el a mondandóján, majd folytattam csendben az evést. Miután végeztem vissza indultam a szobába, de hangos könyörgésre lettem figyelmes Jimin szobája előtt. Kicsit közelebb léptem a falaphoz, és hallgatózni kezdtem.

-Gyerünk kicsim, be kell venni. Máshogy nem fog meggyógyulni. - könyörgött Mrs. Park a fiának szipogva, ekkor gondoltam egyet és kopogtam az ajtón, majd be is nyitottam.

-Jungkook??? Végre, segítenél? - nézett rám könnyes szemmel Jimin anyja.

-Mi a baj? - léptem be a szobába, majd a tolókocsi mellé guggoltam. Finoman megfogtam a kezét, ami most jég hideg volt és tiszta verejtékes. Ezért kicsit össze dörzsöltem a mancsát és rá pillantottam. - Jimin, be kell vegyed. Segíteni próbálunk, rendben!? - vettem ki Mrs. Park kezéből a vizes poharat és a pirulákat, majd próbáltam beletuszkolni a szájába, de nem ment. - Jiminie fel akarsz állni ebből a székből? - kérdeztem tőle, s a gyönyörű barna szemeiben néztem, amibe most csak a kétségbeesést láttam. - Mrs. Park milyen betegsége van pontosan Jiminnek???- néztem rá kicsit feszülten.