Novelláim

Kapitány

Első rövid novellám, ami az Anastasia meséjének az egyik dalából született (Once Upon a December). Amint meghallottam TikTokon, egyből ez a pár perces jelenet ugrott be amit le kellett írnom, és most megosztanom veletek! Remélem tetszeni fog!

Mindenki táncolt, boldogan itták poharukból a drága bort. A hercegnők mind engem figyeltek, várták, hogy kérjem fel őket táncolni, de nekem eszem ágában sem volt egyikkel sem táncolni. A kapitányt kerestem, bíztam benne, hogy megjelenik ő is és itt lesz mellettem, mint általában.

De mindhiába kerestem, nem láttam sehol. Elment a kedvem az egész ünnepléstől, ha ő nincs itt, semmi sem olyan. Alig vártam már, hogy vége legyen ennek az egésznek és a szobámba lehessek. Ott majd muszáj lesz neki is megjelenni, őrt kellene majd állnia az ajtómnál!

   Még figyeltem a táncoló párokat egy ideig és mikor azt gondoltam, hogy esetleg mehetnék atyámhoz fordultam.

–         Apám! – szólítottam meg a legkedvesebb hangnemben. – Úgy gondolom én nekem elég volt mára a bálból, ha megengeded visszamennék hálómba!

   Bíztam benne, hogy kegyes lesz és visszaenged.

–         Menj csak, látom nem érzed jól magad!

   Ahogy elengedett hátra se néztem úgy átvágtam az emberek között. A szabadság várt, és a legjobban már a kapitányt akartam látni mikor valaki elkapta a karom és magához húzott.

   Ismerős illata volt, tudtam, hogy ki az. Boldogság járta át az egész testem, végre!

–         Kapitány! – fordultam felé, mosolygott a bajsza alatt.

–         Hercegem! – hajolt meg előttem viszont kezem el nem engedte.

–         Hol voltál? Azt hittem el sem jössz! – kihallottam hangomból a csalódottságot, bár nem akartam elrontani a hangulatot.

–         Felségem, maga szerint tartok magamnál ilyen elegáns öltözetet? – nézett magára én pedig csak most vettem észre milyen elbűvölő ruhát visel.

–         Bocsánat Kapitány!

–         Táncol velem egyet, Hercegem? – hirtelen kaptam tekintetem szemeire, ilyesmit hogy kérhet?

–         De hát Kapitány, mind a ketten férfiak vagyunk. – bár agyam azt kiáltotta, hogy ostobaság lenne belemenni, lelkem minden egyes darabja érte kiáltott, itt a lehetőség ami nem történik meg egy életben kétszer.

–         Érdekelt engem bármi is valaha ami nem a Herceg volt? – kérdezte miközben keze csípőmre csúszott.

   Dübörgött a szívem, hirtelen túl meleg lett az egész helyiségben, de kezemmel erősen markoltam a Kapitány vállába és csúsztattam kezem kezébe.

   Bár nem tudtam a női keringő lépéseit bíztam az ösztöneimben, mintha minden össze akarna jönni, az egyik kedvenc számomra kezdtek rá a muzsikusok mi pedig automatikusan mozdultunk.

   A teremben rajtunk kívül nem volt senki, csak én és ő ahogy kéz a kézben táncolunk.

   Elvarázsolt tekintetével, lehet, hogy már ivott egy keveset, de ez mozdulataiban egyáltalán nem látszott meg. Kecsesebben lépkedett mint én, úgy éreztem magam mint egy elvarázsolt hercegnő aki a felmentő csókjára vár hercegétől.

   Kívántam a kapitányt, ezt már régóta tudtam, és azt is, hogy a kapitány sem úgy tekint rám mint ahogy azt kellene. Keze lejjebb csúszott akárhányszor csak a hátamat paskolta meg, néha mikor beszélgettünk többször is a tekintete ajkamra esett ami persze velem is megtörtént már.

   Túl helyes volt, és ez nagyon aggasztott, túl sok nő lébicol körülötte!

–         Mindenki minket figyel... – hajoltam közvetlenül füléhez.

–         Tökéletes! – bugta miközben ajka arcomat súrolta.

   Kirázott a hideg a kellemes érzéstől, többet szerettem volna belőle! Nagyot nyeltem miközben apámra tekintettem, tudtam, hogy mindenki aki jelen van engem és a kapitányt tanulmányoz és az etikett, szerintem nem nagyon engedné meg, hogy egy herceg egy másik férfival táncoljon ennyire közvetlenül.

–         Menjünk innen, apám ha ezt megtudja a fejed is vettetheti! – remegett a hangom, éreztem, hogy pár pillanat és az őrség megjelenik mellettünk és szétválaszt kettőnket.

–         Ahogy óhajtod, Hercegem! – elengedett majd előttem lépkedve elindult a tömegben.

   Tudtam, ha hagyom, hogy itt elfajuljon a helyzet nagyon rosszul jönnénk ki mind a ketten. Ami a táncparketten történt még megtudnám magyarázni, de ha esetleg annyira fejemet veszíteném közelsége végett, hogy esetleg egy csók megesne köztünk... A király biztos nagyon megbüntette engem, a Kapitányt pedig biztos megöletné.

   Amint kiértünk a nyüzsgő emberek sorából egyből elkapta karomat és elkezdett húzni az egyik sötét folyosó felé, arra nem nagyon szoktak az emberek járni, esetleg a cselédek, de ilyen késői órában kétlem, hogy egy lélek is lenne itt.

–         Hercegem... – a falnak nyomott, térdét ágyékom köze tolta. Meglepetten próbáltam összezárni a térdem.

–         Kapitány! – hangom rekedten csengett, túl izgató volt erős combját érezni.

–         Mondd, hogy szeretnéd és megkapod! Amit csak akarsz! Mondd ki, [ ide a neve ]! – ritkán szólított a nevemen, akkor is csak akkor ha valami nagyon komoly dologról volt szó.

   Nagyot nyeltem, tudtam mire gondol, persze, hogy tudtam! És az egész csak egy igenre várt, megkaphatom amiért úgy epekedtem már oly rég. Csak egy nyamvadt szó és az enyém. De egy szerencsétlen mukk sem tudta elhagyni a szám, nem bírtam kinyitni és féltem ezzel teljesen félreért a Kapitány, azt pedig meg egyáltalán nem szerettem volna.

   Gyorsan cselekedtem, láttam a szemében a csalódottságot és ez borzasztóan fájt, így elkaptam ingének a gallérját majd magamra húztam. Egyáltalán nem tudtam hogyan kell csókolózni, ezt nem tanítják az iskolában, ennek magától kellett volna jönnie, de nálam elmaradt. Csak megpusziltam.

–         Hercegem! – kiáltott fel majd két tenyere közé vette arcomat és megcsókolt.

   Furcsa érzés volt, ő tényleg csókolt. Ajka falta az én ajkamat, ami annyira izgató érzést volt, hogy tagom amit még térde mindig fogva tartott elkezdett lüktetni.

   Annyira beindított, főleg mikor megéreztem nyelvét a számba ami felrobbantotta az én szám, hogy kezem önkéntelenül testét kezdte felfedezni. Erős hasfalát, kemény bicepszét onnan pedig puha kócos haját. Megfojtott az érzés, súlytalannak éreztem magam és úgy gondoltam, hogy most semmi sem akadály kettőnk kapcsolatában. Nem tudnának minket szétválasztani, olyanok vagyunk mint az ember és a levegő, az egyik nélkül a másik meghal. És ha az én Kapitányom mostantól elszakad tőlem én abba belehalok.