Novelláim

Kissing on the Moonlight

Emma elég kiszámítható volt hogy úgysem Jacobot fogja választani, a legjobban persze az említett srácot sajnáltam és Emma állítólagos barátnőjét Abbyt. Nagyon mocskos húzás volt és ahogy láttam eléggé élvezte azt a csókot.

Szemem sarkából természetesen figyeltem a reakcióját mert tudtam hogy pár perc és robbanni fog a bomba ha nem hagyják abba a következő figyelmeztetésre.

− Elég legyen! EMMA! – mosolyogva felállt Nick öléből és visszament a helyére Abby és leült mintha nem az előbb nyelvezet volna.

− Mi a franc volt ez? MIÉRT CSÓKÓLÓZTÁL ÍGY A BARÁTNŐMMEL?!! Talán verekedni szeretnél? – feszülten sóhajtottam, egyáltalán nem akartam ezt a nyarat úgy zárni hogy összeveszünk.

− Jake...

− Ne most (YN)! – szótlan maradtam, nem akartam hogy még idegesebb legyen így csak néztem ahogy elviharzik utána pedig Abby is.

Tudtam hogy tennem kellene valamit de mint a többiek csak néztük Emmát aki úgy ült mintha semmit nem tett volna.

− Köszönjük! – mondtam majd felálltam, nem akartam tovább egy levegőt szívni vele. – Nick, te pedig szerintem jobban tennéd ha Abby után mennél.

Az erdő sötét volt és mit ne mondjak nem bírom a sötét helyeket, főleg egyedül nem. Gyorsítva lépteimen azon gondolkoztam hogy mit is mondhatnék Jacobanak amikor megtalálom. Oh szia, te is itt vagy? Esetleg... Hallod egész nyáron fülig beléd voltam esve, csókolj meg! Röhejes vagyok. Gondoltam magamban és további ilyen eszement hülyeségekkel tömve a fejem mentem a tóhoz.

Ott ült egyedül az egyik dokkon, elég letörtnek nézett ki és ez bosszantott. Emma egy gonosz nő, nem érdemli meg egyáltalán Jacobot.

Lassan hogy ne vegyen észre a háta mögé settenkedtem, teljesen elvesztem amikor meghalottam hogy szipog és a szívem tört ketté abban a pillanatban. Érzelmileg tönkretette szegény fiút, és még arra sem képes hogy utána jöjjön hogy bocsánatot vagy valami ilyesmit kérjen.

− Szia. – köszöntem elfelejtkezve arról hogy meglepjem egy kicsit.

− Jöttél hogy kinevess? Esetleg hogy az orrom alá dörgöld hogy igazad volt? – rossz volt ilyen letörtnek hallani és látni.

− Dehogy is Jake! Később szeretném majd az orrod alá dörgölni! – mosolyogtam miközben oldalba böktem a könyökömmel.

− Héé ez fáj! Vidd innen a csontos könyököd te! – kacagott majd ő is visszabökött.

− Tudod mit? Hazafelé megállunk az első boltnál és veszek neked két olyan mogyorós pufit vagy mi az.

− Kettőt is?! És ha nincs abban a boltban? – csillant fel a szeme, de én láttam ott az elrejtett érzelmeket.

− Akkor megyünk a következőbe addig amíg nem találunk neked kettőt! – mondtam majd a vizet kezdtem el nézni.

− Köszönöm. – hajtotta a fejét a vállamra amitől a pillangók felébredtek a hasamban.

− Majd akkor köszönd meg ha megvettem neked, tökfej. – toltam el mert már nem bírtam, éreztem hogy majd megfulladok annyira kimelegedtem.

− Nem azt. – fordult felém teljes testével. – Egész nyáron mindig ott voltál mikor Emmával összevesztünk, meg most is. Jó barát vagy haver!

− Jó... barát. Igen. – a torkom kiszáradt annyira kellemetlenül éreztem magam, most offoltak ki úgy hogy még nem is próbálkoztam egyáltalán. Egy perc néma csendet kérek a lelkemnek. – Elénekled azt a hülye dalt arról a mogyorós valamiről? Olyan fülbemászó. – mosolyogtam kívül de belül porrá voltam zúzva.

− PERSZE! – kiáltotta majd megtörölte könnyes szemét és felpattanva elkezdte énekelni azt a hülyeséget.

Jó volt újra boldogan látni, nézni ahogy mosolyog és nevet. Nem bírtam vele betelni, de eszembe jutott hogy ez az utolsó éjszakánk itt és teljese elfogott a szomorúság és a bánat.

Nem akartam itt hagyni a helyet, és főleg Jacobot, nem volt elég az a pár hónap amit vele tölthettem, többet akartam róla megtudni. Milyenek a szülei, vagy hogy milyen a szobája és a többi hasonló dolog.

− Na milyen voltam? – kérdezte én pedig egy mosolyt erőltetve magamra csak bólogattam, nem akartam előtte sírni. – Minden okés? – nem bírtam a szemébe nézni így csak a hold felé fordítottam a fejem és néztem milyen fényesen ragyog.

− Persze. – a hangom megremegett és éreztem hogy nem bírom tovább, a szemem már nagyon szúrt.

− Miért hazudsz? – guggolt le mellém majd hajolt bele az arcomba én pedig hirtelen azt sem tudtam mit tegyek így hirtelen fordultam és elkezdtem dőlni a vízbe de gyorsan Jacobba kaptam így magammal rántottam.

Csurom vizesen kapaszkodva az egyik legjobb barátodba, akibe titokban szerelmes vagy nem a legjobb ötlet. Természetesen amit az egész nyáron csináltam nem volt a legjobb ötlet, de ez egyenesen arról ordibál hogy ebből baj lesz.

− Jól vagy (YN)??

− Aham, bocsi hogy magammal rántottalak. – elég kínosan éreztem magam de az ahogy egyre szorosabban fogott csípőmre kiborított. Mindenhol éreztem, a combomon, a hasamnál, fent a mellkasomon. Kitöltött.

− Nem baj. – súgta arcomra majd a szeme az ajkam és az én szemem között cikázott annyira lassan hogy megőrjített.

− Nem baj... − utánoztam mert egyáltalán semmi nem jutott eszembe csak a telt ajkai amik annyira vonzottak már a tábor kezdete óta.

Nagyot nyelt majd lassan behunyta szemét és ajkaimra tapasztotta a saját ajkait.

A belsőm felrobbant, lassan csókolt de valahogy mégis gyorsnak éreztem, mintha az idő ellenem játszana és azt szeretné hogy minél hamarabb vége legyen. Így mielőtt még elhúzódhatott volna két kézzel arcára fogtam és egy kicsit feljebb toltam magam karjában.

Próbáltam arra gondolni hogy hogyan is csókolta meg Emma Nicket de úgy éreztem az agyam teljesen üres és csak azt szeretném érezni ahogy a nyelve találkozik az én nyelvemmel.

Pár perc csókolózás után pihegve és rémülten emeltem a tekintetem rá, féltem hogy óriási ostobaságot csináltam.

− Jacob itt vagy? – kérdezte Emma én pedig megijedtem, nem akartam hogy így ölelkezve lásson minket. Gyorsan kiúsztam a partra majd mintha semmi sem történt volna elkezdtem szaladni be az erdőbe.