Egy különös nyaralás!!! (befejezett)

06

Már mentem is ki az ajtón, egészen az étteremig. Csak, hogy
útközben Benivel találtam szemben magam.

- Szia- köszöntem neki mosolyogva

- Hello- mondta ő is egy mosoly kíséretében- Hova-hova, ilyen sietősen?

- Hát, tudod, hogy van ez ha az ember híres, mindig rohanásban van- vontam meg vigyorogva a vállamat

- Ohh, szóval híresnek tartod magad?- vonta fel egy vigyor kíséretében a szemöldökét

- Ki tudja Beni? Ki tudja- tártam szét a karomat

- Na, de tényleg, hova mész?- kérdezte komolyan

- Jaj, hát csak a szüleimmel találkozom az étteremben.- legyintettem

- Figyelj, ha van kedved az étterem után lemehetnénk a partra röpizni. Úgy hallottam szeretsz játszani.

- Uhh..igen- csillant fel egyből a szemem- Most, hogy így mondod nagyon megjött a kedvem hozzá

- Na, ennek örül- mosolygott- viszont nem akarlak feltartani, nehogy miattam késs

- Oké- kuncogtam- akkor, majd a parton találkozunk- intettem és már folytattam is az utamat tovább az étteremhez.

Az étterem teraszához érve, már egyből kiszúrtam a szüleimet, akik egy nagy fa árnyékában ültek, egy asztalnál.

- Áhh Kitti, szia- köszönt mosolyogva anyukám

- Sziasztok- köszöntem, miközben leültem apukámmal szemben.

- Milán mégis hol van?- vonta fel kérdőn apukám a szemöldökét.

- Ohh, hogy ő? Tudjátok, hogy megy ez, az a nagy mamlasz még valószínűleg mindig a tükör előtt szépítkezik.- legyintettem

- Hogy mondtad?- kerekedett el apukám szeme

- Jaj, hát tudjátok. Szegény azt hiszi talál valami lányt.- anyukám már szólásra nyitotta a száját mikor újra megszólaltam- Tudom, tudom én már mondtam neki, hogy nincs az a lány aki 10 percnél tovább kibírja vele egy légtérben, de csak kinevetett.

- Persze, hogy kinevettelek, mivel semmi értelme ennek az állításnak- szólalt meg mögöttem ez az emlegetett szamár.

- Apropó, nehogy azt higyjétek, hogy a ti kicsi lányotok olyan ártatlan, tegnap is..- mielőtt befejezhette volna a mondatot jó erősen belerúgtam a bokájába, hogy ugyan fogja már be azt a lepcses száját.

- Mi a franc! Kitti, te normális vagy?- rivalt rám hirtelen, mire én csak értetlen fejjel bámultam vissza rá

- Na, halljam csak ti jó madarak, hogy mi volt tegnap- nézett ránk komolyan apukám. Ajaj ebből, hogy magyarázom ki magam.

- Semmi semmi- legyintett egyet semmit mondóan a bátyám

- Csak hülyültem, ezért akartam hazudni valamit a Kittiről, hogy ne csak rólam legyen szó hanem róla is- válaszolta tök nyugodtan a bátyám.

Basszus ha nem tudnám, hogy kamuzik azt hinném igazat mond. Anyuék ezután már nem igazán foglalkoztak ezekkel a dolgokkal. Az ebéd egyébként ezek után nyugodtan telt, lehetett olyan 14:30 mikor Milánnal felálltunk az asztaltól és egy köszönés után már mentünk is vissza a faházunkhoz.

Már majdnem ott voltunk mikor is hirtelen..

- KITTI- hallottam meg a nevemet valahonnan, majd egy hirtelen nyomást éreztem meg a hátamon, ami mivel váratlanul ért, ezért egyből előre estem. A földön feküdve láttam meg mégis ki volt az.