Hope

1 rész

Joshua szemszöge:

Nem láttok a könnyeimtől semit. Bundám ázot és tocsog a sárban. Gyorsan szelem az erdőt, nem tudok meg állni. Csak futok és futok könnyeimet lemossa az eső. Sötét van de én még is mindent jól láttok. Az illatok amiket érzek meg nyugtatnak. Ez az én helyem az erdő ahol csak a természet vesz körül, és nincsenek más emberek vagy farkasok.

Egy szikla peremén meg állok. A hold vakitóan fényes, a csillagok pedig tündöklenek benne. Én még is csak a hold fénylő arany könnyeinek hiszem őket. Olyan nagyon szomorú ez az éjszaka.

Lefeküdtem, a mancsaimra tettem, vizes pofám. Könnyeim lassan szivárogtak, és petyegtek le a sziklára. Itt akarok élni, ahol senki sincs.

Észre se vettem de elnyomot az álom. Régen nagyon szeretem álmodni, és a lehetetlent lehetségesnek hini. De most még a lehetségest is lehetetlenek hiszem.

Álmomban csak lebegtem nem ismertem senkit és semit nem éreztem semit. Melankólikus volt és szomorú, mégis én valahogy könyünek éreztem magam. Nem volt rajtam teher. Nem kellett semivel és senkivel foglalkoznom. Olyan szép volt.

○○○

Reggel egy hatalmas vonyitásra keltem. Amiben minden fájdalom benne volt. Lehet még az enyém is. Nehezen nyitogadtam pilláim. Nem az én dolgom nem az én bajom. Nem érdekel.

A nap túl vakító volt így nem tudtam tovább ott feküdni.

El indultam vissza a házba amibe olyan sok rossz emlék van. Még is az enyém ezért nem adom fel és megyek el. Miatta nem.

○○○

Otthon feküdtem az ágyban. Mit kéne tennem. Lehet hogy semmit. Úgy sincs már senkim.

A gondolataim voltak a saját mérgem, ami végig folyt az egész testemen. Vér helyet csak ez a bűzlő szúró maró méreg volt bennem.

A keserüség, csábító szavakal csalogatott magához, és én mentem ölelő karjaiba semire se gondolva.

Keblére tettem fejem nem halottam a szív verését mert nem volt szíve, de már nekem sem volt. Vagy is inkább nem akarom hogy legyen. Ki akarom tépni el akarom égetni, és a hamut szétszórni.

Hajamat simogadta hosszú csontos ujjaival. Hatalmas körmei felsértették bőröm, még is szorosan öleltem. Kapaszkodtam belé, nem tudom el engedni.

A szomoruság el kapta a lábam. Maga felé akart húzni. Karmai fájóan húsomba martak. Egyet rántot rajtam és kiszabadultam a szórító bünős karok közül. Könyörtelenül húzott maga útán, én pedig hagytam. Vigyél magadal. Legyél velem legalább te.

Fel rántot, és beledobot a tengerbe. Nem tudtam fent maradni. Elsülyedtem, és egyre jobban körült vet a szenvedés. A tenger fekete volt akár a szurok. Nem engedet. Csábított és én hagytam. Ennyit még érezhetek.

○○○

Néhány év múlva :

Hatalmas karikákkal a szemem alatt léptem be egy óriás fa ajtón. A lépteim lassúak voltak. Szinte már nem is jártam, csak néha néha léptem egyett.