Coil (Yoongi ff/werewolf)

🌔2. rész🌖

Nia pov.:

Lágy csókokra ébredtem. Puha ajkak barangolták be a bőrömet az arcomtól a derekamig. Csak egy selyem takaró takart elölről, a hátamról Yoongi lehúzta azt a derekamig. Erős karjai védelmezően öleltek át hátulról, miközben a tulajdonosuk az ajkaival kényeztette a meztelen hátamat. Jólesően bújtam bele az ölelésébe és a csókjaiba. Mostanában nem igazán volt erre lehetőségünk, hiszen a kicsik szinte minden időnket lefoglalták, ami egyáltalán nem volt teher, csak nehéz volt összeegyeztetni a rengeteg teendőinkkel. Yoongi hirtelen a hátamra fordított, felém kerekedett majd az ajkaimra tapadt. Olyan szenvedélyesen csókolt, hogy azt hittem megfulladok, de nem bántam. Bele túrtam a hajába, majd jól megtéptem hajhagymáit, de tudom, hogy ezt nagyon szereti. Az elmúlt időszakban úgyis hosszabbra hagyta nőni a haját, mint általában, ezzel csak még szívdöglesztőbb kinézetet varázsolva magának. Az ajtó hirtelen kivágódott, és apró talpacskák hangja ütötte meg fülünket. Azonnal szétrebbentünk, én a takarót nyakig rántottam, Yoongi ugyanezt tette. Kissé megijedtem, mert ilyet még sohasem csináltak. Tudták nagyon jól, hogy ha be akarnak jönni hozzánk, akkor kopogni kell.

-          Baj van? – kérdeztem meg a gyerekeket, akik csak vidáman kuncogtak.

-          Kuckózni akarok. – mondta Haneul.

-          Én is. – értett egyet Hyunsik. – nem feltétlenül örültem ennek a válasznak ebben a pillanatban. Imádom a kicsikéimet, de most nagyon rosszul időzítettek...

-          Akkor kopogni miért nem lehet? Megbeszéltük, hogy kopognotok kell, ha ide be akartok jönni, nem? – förmedt rájuk egyből Yoongi az alfa hangján, amitől még én is megrettentem. Még nem hallottam őt így beszélni a kicsikkel. A kicsiknek a boldog mosolyuk azonnal lehervadt a mosolyuk. Hyunsiknak csak a szája görbült lefelé, de Haneul egyből a sírás határára került. Sokkal érzékenyebb volt, mint a bátyja. Szája megremegett, és szemei megteltek könnyel. – Nem igaz, hogy ennyit nem bírtok megjegyezni! Kifelé innen! Még egyszer ilyen elő ne forduljon! Kifelé! -  üvöltötte Yoongi. Meglepetten néztem rá. Fogalmam sem volt arról, hogy mégis mi a fene üthetett belé. Persze, engem is zavart, hogy a kicsik megzavartak minket, de akkor sem így kellett volna reagálnia. Haneul elsírta magát, Hyunsik dühösen és szomorúan karon ragadta a húgát, majd amilyen gyorsan bejötek, olyan gyorsan távoztak. A szívem szakadt meg a látványuktól. Amint becsukódott az ajtó, én kipattantam az ágyból, és egyből magamra kaptam a legelső ruhadarabot, ami a kezem közé került.

-          Hogy tehetted ezt? A gyerekeiddel nem beszélhetsz így! – estem neki egyből Yoonginak. Először csak értetlenül nézett rám, majd ismét dühös lett.

-          Miért? Mit kellett volna tennem? Nem nyithatnak ránk csak úgy! Elegem van, hogy soha nem tudok nyugodtan el tölteni egy szaros percet sem! Ne forgasd a szemedet! – szólt rám, mikor a szememet forgattam a kijelentésére. Tudom, hogy feszült, és nem egyszerű fő alfának lenni, de a gyerekeivel akkor sem viselkedhetne így. – Miért nekem kell mindenkihez alkalmazkodni? Faszom! Elegem van mindenből! – morgott tovább Yoongi.

Nem volt kedvem veszekedni vele, és látszólag jobb is lenne ebből kimaradni, így inkább magára hagytam, és a kicsikhez mentem. Hallottam, és éreztem is, hogy Haneul sír, Hyunsik pedig dühös. Bementem Haneul szobájába, ahol Hyunsik átölelve tartotta a húgát.

-          Kicsikéim... – mentem oda hozzájuk egyből, majd a szőnyegre letérdelve magamhoz húztam és az ölelésembe zártam őket. Mind a ketten egyből hozzám bújtak. Haneul még jobban sírt, mint eddig. Ugyanolyan érzékeny lelkű, mint én, ha nem érzékenyebb.

-          Shhh, semmi baj. Ne haragudjatok apára, nem akart bántani titeket. Nagyon szeret titeket! De most fáradt és feszült, és ezért mondta azokat, amit. Néha a felnőttek olyat mondanak a fáradtság hatására, amit nem is gondolnak komolyan. – mondtam nekik, hátha megnyugsznak ettől. Tudom, hogy Yoongi is nagyon szereti a gyerekeket, neki is fontosak, de ha befeszül, akkor képes elveszíteni az önkontrollt. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó mögöttem, és megéreztem a fahéj illatot. Hallkan lépkedett oda hozzánk, majd letérdelt mellénk. A gyerekek félve néztek rá. Yoongi bűnbánóan nézett ránk, de legfőbbképp a gyerekekre. Yoongi kinyújtotta a karjait, mire a gyerekeket elengedve Yoongi felé toltam őket egy kicsit. A gyerekek picit ódzkodtak tőle, de Yoongi egyből értük nyúlt, és magához szorította őket. Nem csak a gyerekek, de Yoongi is elsírta magát.