Coil (Yoongi ff/werewolf)

🌔3.rész🌖

Nia pov.:

Egy sötét, elhagyatott városban voltam. Teljes sötétség vett körül, csak a hold világított halványan a sötét, felhőtlen égbolton. Hűvös szél fújt, mely marta a bőrömet, amitől folyamatosan vacogtam. Hajamat az arcomba csapkodta, néha a szemembe is bele ment, amitől még inkább csökkent a látásom. Fájó, meztelen karjaimmal körbe öleltem magamat, hogy így próbáljam a testemet védeni a hideg elől. Valami hideg nedveset éreztem a karomon, ahogy a két karom egymáshoz ért. A hajamat eltűrtem az arcomból, majd lenéztem a végtagjaimra. A levegő a tüdőmbe rekedt a látványtól. A karom és a lábam is csupa vér volt. Lenge, fehér rövid hálóingem szintén véres volt. A kezemet remegve felemeltem, miközben a rémülettől ziháltam. Sehol nem láttam magamon sérülésre utaló nyomot, csak vért. De ez nem az én vérem volt. Ijedten néztem körbe, de egyedül álltam a kő tér közepén, senki nem volt itt. Hirtelen az égbolt elsötétült, majd egy márványszerű kéz ragadta meg a torkomat. Próbáltam az ujjait lefejteni a torkomról, de az csak jobban szorított. Alig kaptam levegőt, fuldokoltam, hörögtem, a látásom is kezdett elhomályosodni a levegő hiány miatt. Az engem fojtogató kézhez egy arc is csatlakozott. Egy márványszerű, hófehér arc is társult. Egy férfi volt. Gúnyosan rám vicsorgott, így láttam, hogy a két felső szemfoga hosszabb volt, mint kellett volna.
- Mond meg hol vannak, és akkor szabadon engedlek. Hol vannak? Hol vannak?!

Zihálva, csurom vizesen ébredtem. Olyan rosszul voltam, hogy egyből kiültem az ágy szélére és a térdeimre könyökölve ziháltam. Forgott velem a világ, hányingerem volt, azt hittem, hogy el fogom hányni magamat. Percekig így ültem, majd miután kissé jobban éreztem magamat elindultam ki a szobából a teraszra a friss levegőre. Visszanéztem az ágyra, ahol Yoongi az igazak álmát aludta. Félig kitatarozva, a párnát átölelve nyammogva aludt. A nagy alfa, aki nappal szemmel tudna ölni, akitől mindenki fél, éjszaka meg úgy alszik, mint egy kisbaba. A takarómat felvettem az ágyról, majd magam köré tekerve elindultam a teraszra.

A teraszra kiérve leültem a padra, ami a hátsókertre nézett. Az égen fogyóhold uralkodott, felhőből is csak alig volt. Pár csillag is látszódott. Nyugodt éjszaka volt, sem szellő, sem semmi nesz nem zavart be. Olyan idilli volt. Ritkán van ilyenben részem, amikor csak én vagyok és a nyugalom. Becsuktam a szememet és hátra döntöttem a fejemet. Újra láttam a szemem előtt a rémálmom képeit. Újra láttam, ahogy az az idegen az arcomba vicsorog. Szoktam hülyeségeket álmodni, de ez most annyira valóságos volt. Mintha tényleg fulladoztam volna.
Fehércsoki illat szállt a levegőben. Halk lépteket hallottam a távolból, majd valaki leült mellém a padra.

- Hoztam teát! Biztosan jól fog esni ebben a hűvös időben. – mondta Jisoo egy hatalmas ásítás kíséretében.
- Mit keresel te itt? – kérdeztem tőle szemöldök ráncolva. Nem aludnia kellene?
- Én is örülök, hogy látlak. – mondta gúnyosan, majd a kezembe adta a bögrét, amit én elfogadtam.
- Ne haragudj, de szerintem nem kellene itt lenned. Hajnal van, ilyenkor minden normális ember alszik, legalábbis aludnia kellene. És köszönöm a teát. – mondtam, miközben belekortyoltam a forró nedűbe. Fahéjas tea volt. A kedvencem.
- Akkor mi nem vagyunk normálisak. Mondjuk sosem voltunk azok. – mondta, miközben leült mellém a padra.
- De tényleg! Miért vagy itt? Gondolom nem csak azért jöttél, hogy egy bögre teát adj nekem?
- Nem. Felébredtem, mert rémálmom volt és nem bírtam vissza aludni. Aztán megéreztem, hogy itt vagy. – mondta Jisoo vállrángatva.
- Nekem is rémálmom volt. Hogyan érezted meg?
- Szeretnélek emlékeztetni, hogy mielőtt megtaláltad volna álmaid farkasát, és tejbegrízes hajú anyukákká váltunk volna, évekig én voltam, aki vigyázott rád. Mindent tudok rólad, és mindig érzem, ha valami nem stimmel veled. – vigyorgott rám a béta önelégülten.
- Tejbegrízes hajú? – kérdeztem nevetve.
- Ne is kérdezd! Nekem nem ezt mondták a gyereknevelésről! Mindenki áradozik, hogy pufók kis angyalkák, akik igazi szeretet bombák, de Huimang folyton hisztizik a kaja miatt. Ma is a tejbegríz a hajamba kötött ki. Az apja meg csak kiröhögött, hogy mégis miért mérgelődők az angyali fiunk miatt. Igazságos ez? – mondta felháborodva.
- Mégis mit vártál Hoseoktól? Azt hiszed, hogy Yoongi különb? Hiába ő a fő alfa, ugyanúgy pasiból van. Láttad volna hogy nevetett rajtam, mikor az ikrek folyton kiborították az asztalra a répa pürét. És én hogy nevettem, mikor a fehér nadrágjára borították azt.
- Erre valók az apák. Te miről álmodtál?

- Egy elhagyatott városban voltam. Tiszta vér voltam és egy hálóing volt rajtam. De a vér nem az enyém volt, mert nem voltam megsérülve. Majd hirtelen valaki elkezdett fojtogatni. Az arcát nem láttam tisztán, de mintha vámpír lett volna. Nem vagyok benne biztos, nem tudom. Zavaros volt az egész. Te miről álmodtál? – kérdeztem tőle.
- Kwan bácsiról. Volt vele egy gyönyörű fiatal nő, aki egy másik nőt láncra verve vitt elé. Nem láttam egyikőjük arcát sem. Csak azt, hogy Kwan bácsi örült, hogy azt a nőt láncra verték. Olyan furcsa volt. Kwan bácsi sose tenne ilyet. Nem ilyennek ismertük őt. – mondta Jisoo elrévedve a gondolataiban.
- Emlékszel, amikor Yoongi apukája, Jihyung, azt mondta, hogy Kwan bácsi lélekgyűjtő volt? Elsőnek nem akartam elhinni, amit mondtak róla, de most így visszagondolva voltak azért furcsaságok.
- Például, hogy nekünk kettőnknek mindig különórákat tartott, ránk mindig jobban figyelt, mint a többiekre. Bárki csúnyán nézett ránk azt keményen megverte.
- Másokkal szigorú volt, az biztos. De velünk mindig úgy bánt, mint a hímes tojással. Szerinted rossz ember volt? – kérdeztem tőle kétkedve.
- Nem hinném. – mondta Jisoo, miközben a fejét a vállamra hajtotta és egy nagyot ásított. – Ha rossz ember lett volna, akkor ma nem lennénk itt. Ezt az egészet neki is köszönhetjük, hogy itt vagyunk a családunkkal. Meg hogy mostanában nem alszunk.
- Az biztos. Mostanában én is kevesebbet alszok. Az ikrek lekötnek engem, téged meg a kisfiad. De néha akármennyire is teher, ez akkor is édes teher. – mondtam Jisoonak, majd a bögrét letéve a padra a fejére hajtottam a fejemet, majd a szemeimet lecsukva én is elaludtam. Ezer éve nem aludtunk együtt, mióta ide költöztünk a Min falkához. Előtte nagyon sokat aludtunk, filmeztünk vagy csak olvastunk együtt. De amióta mind kettőnknek megvan a saját családja kevesebb időnk jut egymásra. De ettől még ugyanúgy a legjobb barátnők vagyunk és ugyanolyan fontosak vagyunk egymásnak. Ezen semmi és senki nem változtathat.

Reggel arra keltem, hogy valaki ütögeti az arcomat. Mintha apró ujjacskák lettek volna. Álmosan, kómásan nyitogatni kezdtem a szememet. A napfénytől alig láttam, kellett pár perc, még hozzá szoktam. Rose állt előttem türelmetlen arckifejezéssel. Jisoot felkeltettem, ő is hozzám hasonlóan értetlenül nézett Rosera.
- Szia Rose! Baj van? – kérdeztem a kislánytól. Hiába voltam még félig a más világon, azért az agyam jelzett, hogy akár baj is lehet, ha a kislány korán reggel itt áll előttem.
- Szia! Nincsen baj! Csak palacsintáért jöttem. – mondta vigyorogva.
- Palacsintáért? Mi? – kérdeztem értetlenül.
- Apa azt mondta, hogy megbeszéltétek, hogy ma reggel nálad fogok reggelizni palacsintát.
- Igazán?
- Igen! Alig várom már!
- Egy pillanat drágám, csak idő kell, még felébredek. – mondtam Rosenak, majd miután kinyújtóztattam az elgémberedett végtagjaimat becsoszogtam a házba. -Te nem jössz? – kiabáltam ki Jisoonak. Meg sem várva a válaszát mentem be a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magamat, ugyanis el tudom képzelni hogy nézhettem ki egy kiadós padon alvás után.

Vissza kimentem a konyhába, ahol Yoongi értetlen fejjel ült a konyhaasztalnál. Amint meglátott összeszűkített szemekkel nézett rám.
- Megtudhatnám, hogy mégis hol voltál ma éjszaka? – kérdezte Yoongi tőlem, miközben felém közelített. – És miért van neked fehércsoki illatod? – kérdezte fintorogva, miközben körvbe szagolgatott.
- Talán azért kedves alfa, mert az éjjel nem vigyáztál rá eléggé, ezért inkább hozzám fordult védelemért. – mondta incselkedve Jisoo, aki időközben csatlakozott hozzánk a konyhában.
- Mi? Miért? Baj van? Miért nem keltetettél fel? – kérdezte aggódva Yoongi.
- Nincs, dehogy. Csak nem bírtam aludni, ezért kimentem a teraszra, Jisoo meg csatlakozott hozzám.
- De minden rendben? – kérdezte Yoongi suttogva.
- Igen. – mondtam, majd szorosan átölelt és megcsókolt.
- Aw, annyira aranyosak vagytok még mindig. A nagy fő alfa és a Lunája. – olvadozott Jisoo az asztalnál. Yoongi szúrós szemeket meresztett Jisoora.
- Te miért is vagy itt? – kérdezte Yoongi kissé ingerülten. Sohasem szerette, ha valaki rajtam kívül a gyengébbik oldalára tesz utalást.
- Mert én meghívtam reggelire. Palacsintát fogunk reggelizni Rose kérésére. – mondtam neki, miközben arcon csókoltam.
- Igen! Annyira szeretném azt a palacsintát! – mondta Rose szinte könyörögve. – Apa múltkor csinált, de odaégette. Sose tud normálisat csinálni, az apák ehhez nem értenek. – mondta Rose panaszkodva. Jisooval egymásra néztünk, és elkezdtünk nevetni. Yoongi rosszallóan nézett ránk, mintha tudta volna. Ekkor a két kis farkasunk is megjelent. Haneul egyből oda rohant hozzám.

- Anya! Úgy hiányoztál! – mondta álmosan miközben a lábamat átölelte. Leguggoltam hozzá, majd a fejét megpuszilva átöleltem.
- De hát csak aludtál. – mondtam neki.
- De alvás közben is hiányoztál. Éhes vagyok. – mondta Haneul, miközben a nyakamba bújt. – Mit eszünk reggelire.
- Palacsintát Rose kérésére.
- Imádom a palacsintát! Rose! – kiáltott fel Haneul, majd tőlem elválva Rosehoz szaladt. Mindig jó volt látni, hogy a gyerekek mennyire szeretik egymást. Rose mindig úgy viselkedett a kicsikkel, mintha a nővérük lenne.

Nekiálltam elkészíteni a palacsintákat. Szerencsére Jisoo besegített, így egész hamar elkészültem vele. A három gyerkőc úgy tömte magába a finomságot, mintha 10 perc múlva minden eltűnne. Jó volt nézni őket, ahogy jóízűen falatoztak. Yoongi a combomra fogott, majd elkezdte simogatni, mire kérdőn néztem rá.
- Többször csinálhatnál ilyen reggelit. Nem csak a Min klán legifjabb tagjai szeretik a palacsintát.
- Hanem az öregek is? – kérdeztem tőle nevetve, mire összeszűkített szemekkel nézett rám.
- Jól van mama, leszünk mi még kettesben. – mondta sértődötten.
- Mama? Tudod ki a mama! – mondtam felháborodottan és a vállára csaptam.
- Az a sérült vállam, asszony! Azt harapták szét a farkasok, miközben téged védtelek az idejövetelünkkor.
- Csak sérült volt! Mert begyógyítottam! – mondtam neki incselkedve.

Yoongi a továbbiakban nem szólt hozzám, csak némán ette a palacsintát. Tudtam, hogy ez a nyugodtság csak a látszat, és legbelül a büntetésemet tervezi. Mostanában szeretek vele incselkedni. Nem tudom miért, de mindig lenyűgöz vele, hogy simán bánthatna, helyre rakhatna, ő mégis egyenlő félként kezel engem, minden helyzetben. Tisztel és szeret, ami nekem óriási kincs. Néha tényleg úgy érzem, hogy bármit mondhatna nekem, bármit tehetne velem, akkor is feltétel nélkül szeretném. Nem tudom, hogy tudna bármi olyat tenni, amitől meggondolnám magamat. Éreztem magamon, hogy valaki néz. Oldalra fordultam, és Yoongi volt az, szinte égetett a tekintete. Az asztalra könyökölt, és szemöldök húzogatva nézett rám.

- Mi az? – kérdeztem tőle. Elmosolyodott, felállt, majd az arcomat kétoldalt megfogva a homlokomra csókolt.
- Mi lenne? Csak annyi, hogy szeretlek. – mondta, majd az üres tányérját a mosogatóba téve kiment, hogy elkezdje az aznapi falka körüli teendőket.

Nem tudom, hogy mi vezérelt, de én is felálltam az asztaltól és utána eredtem. Utolérve a karjánál fogva vissza rántottam magam felé, majd átölelve megcsókoltam. Belemosolygott a csókunkba, majd szorosan átölelt. Hangos cuppanással váltam el tőle, majd az arcára simítottam.
- Én is szeretlek! – mondtam neki, mire belecsókolt a tenyerembe. Apró talpak neszét hallottuk, majd Hyunsik és Haneul közelített felénk futva.
- Én is! Én is! – kiabálta Haneul! – Én is szeretlek apa! – mondta a kislány, majd nekünk csapódva átölelte a lábunkat. Hyunsik ugyanezt tette, csak a másik oldalról. Yoongi ellágyult tekintettel nézett rám.
- Siess haza, és menjünk ki játszani! – kérlelte az apját Hyunsik.
- Sietek kincsem, ígérem! – mondta Yoongi, majd a kicsikhez lehajolva megpuszilta őket, hogy tőlük is elbúcsúzva végre útjára induljon. Ott álltam a kicsikkel, akik szorosan hozzám bújtak, és néztük Yoongi távolodó alakját. Mind hárman azt reméltük, hogy minél hamarabb visszatér hozzánk, hogy újra együtt lehessünk. Az alfával együtt.

Helyesírási hibákért elnézést!😁