Coil (Yoongi ff/werewolf)

🌔4.rész🌖

Yoongi pov.:

Mostanában egyre furcsább és ijesztőbb események követik egymást. A falka határőrei folyamatosan aggasztó hírekkel térnek vissza a határból. A mai reggeli szolgálat után is azzal a hírrel tértek vissza, hogy farkas tetemek maradványai voltak szétszórva a határon. Békésen reggeliztem a családommal, mikor az embereim hívtak, hogy azonnal menjek, mert baj van. Megszagoltam, megvizsgáltam a maradványokat, de nem volt ismerős. Fogalmam sincs arról, hogy kik lehettek. A falkában minden rendben, minden tag épp és égészséges.

Ha csak egyszer fordult volna elő, akkor is aggódnék, de nem ez az első eset. Mostanában rendszeresen találunk ismeretlen maradványokat, de nem csak ez a probléma. A környező falkák folyamatosan egymással harcolnak, számomra érthetetlen okból kifolyólag. Hiába küldtünk ki kémeket, hogy derítsenek fényt a viszály okára, semmivel sem lettünk okosabbak. Az egymással harcoló falkák vagy szóba sem állnak velünk, sem senki mással, vagy egyszerűen csak eltűnnek a föld színéről.

Az egész helyzet kezd olyan lenni, mint gyerekkoromban az Északi-falka idején. Akkor volt ilyen, hogy falkák egymással harcoltak, hogy teljesen elszigetelték magukat másoktól, hogy egyik napról a másikra komplett klánok haltak ki. Olyan, mintha e mögött is valami hasonló szervezkedés lenne. Csak tudnám, hogy ki és miért.

Az északi falka már nincsen. Mi öltük meg Kai-t, az alfát, és mi tisztogattuk meg a falkát. Konkrétan megsemmisítettük őket. Tudomásunk szerint már nincsen semmi féle gonosz erő, ami ezen a földön munkálkodna, mégis olyan, mintha Kai még mindig itt lenne. Egyszerűen nem értem mi folyik itt. A legdühitöbb mégis az, hogy azt érzem nem tudom megvédeni a falkámat és a családomat. Valami szörnyű közelit felénk, és én csak tehetetlenül nézem, miközben minden egyes percben belülről őröl a félelem. Tudom, hogy beszélhetnék Niával erről, de nem akarom, hogy aggódjon. Ha ő aggódik, az a gyerekekre is át fog ragadni. Ezt nem engedhetem meg. Boldog gyerekkort szeretnék nekik biztositani, nem szörnyűt.

Ezért döntöttem úgy, hogy beszélek apámmal. Ugyan már én vezetem a falkát, de előttem apám volt a fő alfa évtizedeken keresztül, ami alatt ő is átélt ezt, azt.

Ujjaimmal idegesen dobolok az asztalon, amikor apám belépett hozzám az irodába.

- Szervusz, fiam! Mi a baj? - kérdezte apám.

- Miből gondolod, hogy baj van? - kérdeztem cinikusan. Ezzel próbáltam leplezni idegességemet, láthatóan kevés sikerrel.

- Ha nem lenne baj, akkor nem hívtál volna ide korán reggel. - válaszolta apám fejcsóválva.

- Igaz. Arra kérnélek, hogy ami itt elhangzik, arról más ne tudjon. - kérleltem őt.

- Ne aggódj, fiam, bennem megbízhatsz. Lakat a számon. - biztatott apám.

- Köszönöm, apa. Mostanában valami nagyon nem stimmel. Folyamatosan ismeretlen farkasok tetemeit találjuk meg a határainkon, a környező falkák közül sokan vagy egymásnak esnek, vagy egyszerűen eltűnnek. Attól tartok, hogy ránk is hasonló sors vár, és nem tudom majd megakadályozni. - mondtam apámnak, miközben ujjaimmal erőszakosan végig simítottam hajamon.

- A kémeink kiderítettek valamit?

- Hát ez az! Semmit nem tudunk a tettesről, vagy hogy ki áll a háttérben. Nem tudom mit csináljak.

- Niával beszéltél erről? - kérdezte apa.

- Nem! És nem is akarom, hogy tudjon róla!

- Lehet tudna segíteni. - mondta apa, miközben dorgálóan nézett rám.

- Akkor sem akarom, hogy tudjon róla! Amig nem tud erről az egészről, addig biztonságban van ő és a kicsik is.