●The position of the stars●

csillagok

-Mit keresek itt?-kérdeztem kissé rekedtes hangon
-Az utcán sétáltam amikor láttam hogy össze eset valaki. Oda mentem és te voltál az.-
Úgy válaszolt a kérdésemre mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
-Szóval csak véletlenül voltál ott?- furcsálltam.
Kérdésemre aprót bólintott majd egy erőteljes mozdulattal becsukta az ablakot.

Kisebb hallgatás után most ő szólalt meg.
-Mit kerestél a 17-es körzetben? Mi dolgod lehetett pont ott?-kissé előre hajolt miközben a szavakat mondta. Hangjában enyhe éllel és feszűltséggel.
-Én csak haza...-
-KI KERŰLHETTED VOLNA!- vágott közbe és szinte már üvöltve köpte a szavakat. Mély levegőt vett és vissza ült a helyére.
Én semmit nem szóltam.
Mit mondhattam volna?
-Legközelebb legalább figyelj oda..- fejezte be le hajtott fejjel majd résnyire nyitotta a kabin ablakát és rágyújtott egy szálra.
Csendben figyeltem ahogyan a cigaretta füstje tekereg a feje felett.

Nem sokkal  később már a tömbház ajtajában álltunk. Haza értem.
Valahogy mégis...nem éreztem hogy tényleg itt laknék.

Csillagos éjjel volt.
Egy felhőt sem láttam.
Az égen csillagból sok
Ragyogott de egy sem mondott semmit.

A csillagok beszélnek hozzánk. Súgni próbálják  utunk végállomásait. Ha nem tudjuk hogy merre tartsunk, ők megmutatják a forrást.

De most némán néztek le ránk. Semmit sem szóltak.

-bocsánat..-kezdted el
-nem akartam kiabálni csak..nem bírnám ki ha bajod lenne- Hajtotta le a fejét a végére.

Nem tudtam mit mondjak. Némán megöleltelek..de ez valahogy más volt. Hosszabb és mélyebb.

Miután szétváltunk egymástól, államnál fogva emelted fel az arcom és csak néztél rám.

Arcod az előtűnő holdfényben, kissé aggódó, könnyes hatást keltett.

Így néztük még egymást egy darabig. Aztán végül elengedtél. Elbúcsúztunk és mindketten Elindultunk haza.