Emlékeztető: Mindig nézd meg a házszámot (Rodrick ff.)

Bevezető

  Tegnap este nem nem aludtam. Ismét. Kb. egy hete lakunk itt, és ez a srác a szomszédból mindig dobol. Suli előtt, suli után, és igen, tök random, az éjszaka kellős közepén. Egyébként, néha a garázsból kiszűrődik egy-egy röhögés, szóval valami bandában játszhat. Reggelire megittam három pohár kávét, és elmentem megnézni, hogy áll a húgom. Szerintem ő tud aludni, mert teljesen energikusan, iskolába készen játszott a vérvarázslóval. Hetedikesek. Miután összekészültem, beraktam egy mosást (anya nem tudja reggeltől estig dolgozik), és szóltam Tessnek, hogy majd induljon is el iskolába, elindultam, hogy le ne késsem a buszt.

Az órám totálisan becsődölt, ugyanis eddig csak két percet késett, ebből a két percből pedig most már 30 perc van. Úgyhogy ma megint futottam a busz után. Miután a bunkó buszsofőr végre megvárt, és beengedett, leültem a busz legvégére. Imádom az ilyenkor buszon uralkodó őrületet, és hogy mindenki a tőle legtávolabb ülővel akar kommunikálni. Csak zötykölődtem, bízva abban, hogyha leül valaki mellém, akkor nem lesz egy idegbeteg nyomorék, aki nyilván kiabálni akarna valakivel, esetenként, a busz elejében ülővel.

A busz ismét fékezett, ismét feltódult egy rakat gyerek, és most sem ült le mellém senki. Épp megnyugodtam volna, amikor is felszállt az utolsó lány is. Sosem láttam még azelőtt, szőke, szinte már fehér haja, elképesztően fekete és goth stílussal párosult. Fall Out Boyos bőpólója volt, ami egy fekete mini szoknyával, és egy szintén fekete harisnyával társult. Még fel sem nézhettem egyenesen mellém ült le. Körülnézett a buszon, majd látva a hatalmas őrületet, odaszólt hozzám:

-Te hogy éled ezt túl?-kérdezte barátságosan

-Nem tudom, én csak...csöndben maradok, és így mindenki ignorál.-válaszoltam, egy a busz elejében ülő nyurga fiúcskára nézve

-Jó taktika-nevetett-biztos jó sok barátod lehet, az emos fajtából

-Igazából egy sincs-néztem rá

-Akkor...Mit szólnál ahhoz, ha melléd ülnék ebédkor? Egyébként Victoria vagyok, de mindenhol, mindenki Vickynek szólít-nyújtotta felém a kezét

-Sam-válaszoltam, de látva az értetlenkedést a fején hozzátettem-Samantha, csak nagyon felvágósnak tartom a nevet.

Sokat beszélgettünk, mint kiderült, egyenesen Ohioból jönnek, mert a szülei válnak, és az anyja még régebben megörökölt egy házat itt, úgyhogy ideköltöztek. Mesélt még az öccséről, Chrisről is, aki 4 éves, és nem is igazán van barátja errefelé, inkább Ohioban akart maradni apával, és persze a jó régi barátokkal. Ezért az anyja megharagudott rá, és azt mondta Chrisnek, hogy akkor ne is próbálja magát odasírni hozzá. Úgy éreztem, most szakadt ki belőle az a sok probléma, ami az elmúlt hónapok során felgyülemlett, és ezért nem is beszéltem, csak hallgattam. Ismertem az érzést. Engem apukám 9 évesen hagyott ott, a terhes anyukámmal, Bettanyért, az igaz szerelem, és a jövő kulcsáért.

Az iskolába vezető út mintha 2 perc alatt eltelt volna. Megnéztem, és nem is járunk egy osztályba Vickyvel. Nem baj, majd iskola után, vagy majd hétvégén, esetleg szünetekben is együtt beszélgetünk majd.

Miután vége lett az iskola napnak, szinte holtan mentem el a város másik végébe, a hangszer boltba. Miután lenyomtam a munkát, és mindenkivel tisztáztam, hogy 14 napos szabit vettem ki, hazamentem. Otthon már anyukám, és Tess várt, mindketten fáradtan, és meggyötörve ültek az asztalnál. Hát ilyen nálunk egy jó családi vacsora. Mindenki fáradt, és már csak aludni szeretne, de azért beszélünk egymással, és ápoljuk a jó kapcsolatot, mert anya szerint, ez fontos.

Mikor végre ágyba kerültem, a dobos a szomszédból rákezdett.

-Kussolj már!-üvöltöttem a párnámba.

Így aludtam el. Párnával a fejemen, és imádkozva az istenhez, hogy aludjon el az a kölyök.

Mindenki sziasztok! Remélem tetszett ez a kis "bevezetője,, a könyvnek. Most már nem esek neki az első fejezetnek, nem tudok, mert lemerült a telóm. Szóval ha az 1. rész kijövetele előtt olvasod ezt: Bocsi