1.

31 2 0
                                    

   Ahogy futottam utánuk a házban egyre inkább éreztem az alkohol hatását. Ha akartam volna se tudtam volna olyan gyorsan szedni a lábam utánuk, főleg amilyen tempóban ők haladtak. Próbáltam nem nekimenni mindenkinek miközben a lépcső felé közelítek és az előttem lévő két lány után sietek. Gyors határozott léptekkel mentek fel a lépcsőn, vagyis az egyik, a másikat húzta maga után. Kitti a csuklójánál fogva húzta maga után fel a lépcsőn a síró Lizát aki mai napig nem tudom hogy az alkohol vagy a történtek hatása alatt volt-e annyira hogy nem tudott rendesen menni.
   Végül csak felszenvedtük magunkat a lépcsőn és, így méginkább éreztem a lapos talajon, hogy nem tudok egyenesen menni. Liza se tudott, de ez Kittit egyáltalán nem érdekelte, mint általában semmi ilyesmi. Egy éles kanyart véve belökte a fürdőszoba ajtót és maga előtt betolta rajta síró unokatestvérét. Liza a hatalmas lendülettől a mosdókagylóba kapaszkodott majd azzal a lendülettel a hideg köre huppant és folytatta a sírást. Azt hiszem ő már megszokta, hogy Kitti sajátos módon intéz dolgokat és az érzelmekben nem igazán van otthon. Próbáltam megtámaszkodni a fürdőszoba ajtóban és látni minden rendben van-e Lizával, de ebben a pillanatban Kitti rám akarta csapni az ajtót.
- Kitti engedj be!- mondtam a lánynak miközben próbáltam betolni az ajtót magam előtt, de Kitti mindig erősebb volt nálam.
- Nem! Ezt én rendezem el, ez az én dolgom, az én unokatesóm!- mondta mérgesen. Tudtam, hogy nem rám mérges, de mégis mikor így beszélt egyszerűen még az én gyomrom is összeszűkült.
- Nekem meg a legjobb barátnőm- mondtam és meg egy próbát tettem az ajtón, majd látva, hogy nem enged rá szóltam.- Engedj be most!
Kitti semmibe vette a próbálkozásom és az orrom előtt csapta be az ajtót majd rázárt a kulccsal.
- Menj el!- kiáltott rám már az ajtó túloldaláról.
- Kapd be!- kiáltottam vissza és rácsaptam az ajtóra.
   Nem tudtam mit tenni írtam Lizának a telomról és reménykedtem hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy magával vitte a fürdőbe, de ez a próbálkozás nem bizonyult sikeresnek.
Leültem a lépcsőn és próbáltam hallgatózni mi történhet odabent, de a zenétől semmit nem hallottam. Nekidőltem a falnak és magam elé meredtem a lépcsőfordulóba mikor pár perce rá megérkezett Barni.
- Látom kizártak- mondta gúnyosan és leült mellém a lépcsőre. Csak elhúztam a szám és aprót bólintottam. Barni sóhajtott egyet és folytatta.- Meg hát ha ebből a látványból nem jöttem volna rá akkor rájöttem ebből- mondta és közben az egyik kezével felemelte Liza telefonját. Nála volt, látta az üzenetet és összerakta a képet szóval feljött hozzám, hogy ne legyek egyedül.
- Mindig ilyen volt- mondta.
- Liza vagy Kitti?- kérdeztem még mindig magam elé bámulva.
Barni elnevette magát.
- Most Kittire gondoltam, de jogos-jogos mindkettő ilyen volt mindig- mondta majd hátradőlve megtámaszkodott az alkarján és folytatta.- Nem ellened irányul a viselkedése csak tudod milyen a családjuk, maguk között rendezik le inkább, Kitti meg elég védelmező Lizával szemben.
- Értem -suttogtam magam elé és vettem egy mély levegőt.- Menj vissza a többiekhez Barni, én megvárom őket -jelentettem ki és vállon veregettem a fiút. Barni bólintott egyet majd feltápászkodott és elindult le a lépcsőn vissza a többiekhez akik között zajlott a buli még mindig. Biztos megtárgyalták Liza viselkedését és Kittiét is, talán még az enyémet is, de ilyenek az emberek. Mind barátok vagyunk, de ettől még lehet véleményünk a másik tettéről és amíg ők lent ezen túlléptek addig én fentről hallgattam tovább a zenét és vártam, hogy a lányok kijöjjenek a fürdőszobából és végre én is beszélhessek Lizával.
Talán pont hajnali fél egy volt mikor ez történt és nem is tudom mennyit ültem a lépcsőn, de az biztos hogy a lányok nem egyhamar jöttek ki. De egy idő után már annyira elfáradtam a várakozásban, hogy felálltam és bementem Liza szobájába és leültem az ágyára. A hátamra feküdtem és a plafont bámultam. Egy ideig még nyitva bírtam tartani a szemem, de lassan lecsukódtak én pedig rövid időre elaludtam. Már csak akkor keltem fel mikor bejöttek a szobába és meghallottam Kitti kioktató hangját.

Ez akkor történt mikor 7 hete és 4 napja ismertem Lizát. Kittit pedig majdnem 4 hete. De mielőtt idejutottunk volna történt egy pár dolog amiről jobb ha tudtok.

Until thenWhere stories live. Discover now