Egymillió fontos bébik | ✓

4.1 Újra belerázódni a ritmusba

London, Landon Építési Nagyvállalat, november eleje

Cynthia összerezzent a székében, amikor megszólalt az asztalán az ébresztő. Nem keltette, dehogy, mint minden nap, hétre már az irodájában volt, hét óra ötre végzett a kávéjával, hét óra tizenötre a leveleivel is, hogy belevethesse magát az igazi munkába. A telefon az igazgatói értekezletre emlékeztette nyolc ötvenkor, pont tíz perccel hamarabb a kezdéshez képest, hogy még befejezze, amivel foglalatoskodik és ráérősen feljusson a huszonötödikre.

Ez volt az unokabátyja első munkanapja és megbeszélése. Lehetett volna a Cynthiát elfogó érzést akár izgatottságnak is nevezni, de jobban illett rá a várakozással teli frusztráltság... Vagy utálkozással átitatott sóvárgás? Egyik érzés sem volt professzionális, ezért mélyre temette magában őket, ahogy a munkába állása óta őt ért számtalan más atrocitást. Csakhogy a felásható helyek kezdtek elfogyni.

Az a pozíció őt illette, Leytonnak mégis elég volt tíz év után megmutatnia az arcát, Sam az ő megkérdezése nélkül, tálcán nyújtotta át a lehetőséget. Cynthia éveken át gürcölt érte, még ahhoz a barom Garrisonhoz is részben azért ment hozzá, mert elképesztő mennyiségű plusz pontot szerzett vele az apjánál (és mert Gerard a mentoraként elámította a szakmai tudásával a gyakornoki programja során). Végül ő vette le a munka terheit is Horace válláról, majd istápolta a halálos ágyán. Nem várt el érte cserébe semmit, végképp nem azt, hogy a nővéri képességei miatt tartsák a cég vezetésére alkalmasnak. Csak egy kiegyenlített küzdelmet akart, ahol az ő és Leyton érdemeit egymás mellé állítják, majd az nyer, aki a rátermettebb. Verseny se lett volna. Ha valaki valaha dolgozott mindkettőjükkel, tudta, ki a kompetensebb vezető.

Voltaképp Cynthia számíthatott volna rá, hogy ez lesz. A versenyszférában sosem volt fair a verseny.

Felkelt az asztalától, odaköszönt a titkárának, és meghagyta neki, hogy bárki keresi, a tanácson lesz, majd beszállt a liftbe. Két emelet után Leopold is mellé lépett, amitől a savanyú kedve kicsit oldódott. Kavartak a nyáron, ha azt a három randit és egy szexet kavarásnak lehetett nevezni, de egyelőre egyikük sem gondolta, hogy szorosabbra kellene húzni a kapcsolatukat. Talán mert mindketten sokat dolgoztak, neki a lányokról kellett gondoskodnia, míg Leopold állandóan utazgatott. Vagy csak Cynthia óvatosabbá vált, és nem akart azonnal beleesni az első okos, kompetens építészmérnökbe, aki kétszer kedvesen szólt hozzá. Büszke volt magára, hogy professzionálisak maradtak, és nem szivárgott be a munkájukba, mit műveltek a hálószobában.

- Izgatott vagyok. Futótűzként terjed el a hír, hogy az unokabátyád leváltja Samuelt, azóta egymást licitálják túl a legendák róla. Igaz, hogy egyszer, egy hétvége alatt, három kontinenst és tíz országot járt meg?

- Ha az átszállásait is számoljuk, biztosan.

- És az is, hogy több túlórát szedett össze, mint a teljes részlege együttvéve?

- El tudom róla képzeli.

- Nem semmi figura lehet. - Cynthia magában megborzongott, hogy Leopold szeméből elismerést és nem hüledezést olvasott ki. Ez volt az egyik indok, amiért nem akarta szorosabbra vonni vele a viszonyát. Egy kapcsolatban egy megszállott bőven elég.

A tárgyaló ajtaja előtti szikár férfit először fel sem akarta ismerni, mintha Leyton kicserélődött volna a hétvégén. Megnyiratkozott, levágta a nevetséges szakállat, a kopott és ódivatú, hajszálcsíkos öltönyt fiatalos, divatos kékre cserélte. Cythia egyszerre érezte úgy, hogy visszarepültek Horace idejébe, de egyben látta a változás szelét is. Hiszen akkor unokabátyja utolsóként esett be és úgy vágott közbe a megbeszélésbe, mintha nem maradt volna le az előzményekről vagy vette volna a fáradtságot, hogy átolvassa a kör-emailt, amiben az értekezlet napirendi pontjai ismertették, és aminek a megírásával Cynthia elég sokat vacakolt.