Without hesitation (Albedo x reader)

1. Fejezet ✅

Albedo laboratóriumi táborában hideg is és meleg is van. A fáklyák halkan recsegnek ropognak, amitől a barlang falai narancssárga tónusban világítanak, de nincs sátorfedél se semmi, ami elhárítaná a jeges szél törését. Ujjaid hegye szinte lemerevedtek, és rájuk lehelve próbálod felmelegíteni őket.

- Tessék - mondja az alkimista, és észreveszi, hogy csupasz kezedre leheled a forró levegőt. Meleg tenyerébe veszi az ujjait, és finoman dörzsöli, kihasználva a súrlódást, hogy életet hozzon fagyott ujjaidba.

- Köszönöm - suttogod halkan, miközben elfojtod a borzongást.

Albedo szótlanul kicsúsztatja a karját a kabátjából, és a válladra teríti. Komfortosan összehúzod, mint egy köpenyt.
- Nem fázol? - kérdezed.

Albedo nem kínál mást, mint egy enyhe modoros vállrándítást.
- Nem fázom. És nem részletezi.

Kívül egy fekete űr. Messze Mondstadt város fényeitől az egyetlen fényforrás a barlangkemping körül villódzó fáklyák voltak. Kellemes tűzifa és szén illata lengi be a tábort, és Albedo kabátjának gallérját a fagytól kipirult orcád köré simítod. Az anyagnak olyan illata van, mint ő, és azon kapod magad, hogy becsukod a szemed, hogy elképzeld, hogy a karjában tart téged.

- Nem szabad ülve elaludni. Albedo hangjától felpattan a szemed. Csípős szemei ​​egyenesen rád tapadtak, az arcod a kabátja nyakába van temetve, meg minden.

A válladra legörnyed, hogy túlhangsúlyozza a hideg időjárást, belebújva a ruhadarabba. - Mi van, rossz neked?

- Se nem egészséges, se nem egészségtelen - mondja Albedo. - De kellemetlen lehet, amikor felébredsz, vagy álmodozás közben valószínűleg felborulsz.

- Amúgy sem tudtam volna aludni. Túl hideg van.
Egy aprócska pillantást vetsz az alkimistára, de a figyelme máris a munkájára összpontosul.

A nap órákkal ezelőtt lement. Valójában valószínűleg közelebb volt a hajnalhoz. - Albedo, tarts egy kis szünetet - szólsz oda neki halkan. - Legalább gyere felmelegíteni engem egy kicsit.

Hallod a fából készült asztalra fektetett üvegpohár enyhe csörömpölését, miközben Albedo a kéréseden gondolkodik. Amikor megfordul, hogy rád nézzen, néma meghívóként széttárod a kabátot.

Egy pillanatra eltűnik a szemed elől, és elővesz valamit a faasztal mögötti fiókból. Hallod az üvegfiolák egymáshoz koccanásának csilingelő hangját. Albedo feláll, egy izzó alakú bájitalos üveget tart a kezében dugónál. Ahogy kavarog az üvegben, látod, hogy a különös folyadék van benne. Mélyvörös, mint a vér, de csillog, mintha csillámpor lenne benne.

- Ez segít felmelegedni - magyarázza Albedo, és átnyújtja neked az üveget, miközben leül melléd a farönkre. Úgy bámulod az üveget, mintha ez lenne a leglenyűgözőbb dolog, amit valaha láttál, szíved a torkodban dobog. - Hajrá. Idd meg.

Nem vesztegeted az időt, azzal lepattintod a dugót az üveg nyakáról, és egy mozdulattal meghúzod. Sűrűn folyik le, mint a méz, furcsa mámorító utóízt hagyva a szádban. Felmelegíti a torkod, ahogy lemegy.

Az Albedo halkan kuncog, csupa csalás. - Tényleg habozás nélkül ittál egy titokzatos főzetet?
Felemeli az állad, hüvelykujja éppen az ajkad alatt pihen. - Milyen elragadó.

A szíved vadul kalapál a mellkasodban, amitől a fejed lüktet. Néhány egyenletes lélegzetvétellel sikerül megnyugodnod. Kinyújtod a karodat Albedo vállához, hogy a kabátja betakarja kettőtöket, és ezzel közelebb bújj hozzá. A combod szorosan az övéhez van nyomva, és figyelmetlenül az övéhez koccantod a térdedet. A fejed erősen lüktet.

Albedonak nincs jelentős testhőmérséklete, hogy felmelegítsen, semleges hőmérsékletű marad még olyan hideg környezetben is, mint a Dragonspine. Szerencsédre, bármi is volt a főzetben, úgy tűnik, elkezd beszivárogni a testedbe. Az arcodat erős hő égeti, és úgy tűnik, hogy minden izmod lassan ellazul. Egyszerre elsüllyedsz benne, és megmozdulsz, hogy a mellkasára fektesd a fejed.

Mielőtt észrevennéd, hogy ezt csinálod, a kezed felfelé halad az alkimista mellkasán egészen a nyakáig. A lélegzeted elakad a torkod mélyén, miközben az ujjaid végig siklanak a gyémánt alakú jelen. Az állkapcsát az arcod felé fordítod, és felemeled a fejed, hogy bezárd őt egy lassú csókba, de sokkal hevesebbre sikerült, mint amire számítottál.

Tehetetlenül előrehajolsz, miközben Albedo elhúzódik, és elégedetten nézi, ahogy alulmaradsz.
- Annyira akarlak. Kezével a hajadba túr, és végig simítja az arcodat. Hüvelykujja megérinti alsó ajkad, te pedig gondolkodás nélkül összezárod őket.

Minden olyan érzés, mintha más ütemben haladna, mintha túl gyorsan haladna, és ehhez képest minden más lassú. Próbálsz ép gondolatokat kialakítani, de csak arra tudsz gondolni, hogy mennyire felforrósodsz. A hűvös szél már nem idegesít, hanem kellemes megkönnyebbülés. Az arcod tompán lüktet, a pír az arcodon a nyakadig és a füled hegyéig terjed.

Az orcád melegéért a tűzből sugárzó meleget hibáztatod. Albedo a derekad köré csúsztatja a kezét, hogy magához húzzon, te pedig beleolvadsz az érintésébe. Szabad keze szórakozottan játszik a hajad az ujjai között, gondolataid elkalandoznak, miközben a falakon táncoló tűz fényét bámulod.

Az örökkévalóság jön és megy, úgy érzed, mintha lassan egy fazékban forrnál. A hőhullámok elhatalmasodnak rajtad, amitől a fejed forog, és erősen lélegzel az orrodon keresztül.

- Ah-forró... - motyogod, és kihúzod magad Albedo kabátjából, amely takaróként terült rátok. Megpróbálsz felállni, de az egyensúlyod cserben hagy, mivel minden ferdén áll körülötted. Albedo elkap, ahogy megbotlassz, ajkán egy mosoly kísérte.

Az arca egy hajszálnyira van a tiedtől, kékeszöld szeme a kandalló tüzes színeiben táncol.
- Óvatosabbnak kellene lenned - suttogja a nyakadba, és a borzongás egyenesen a lábaid közé száll.

Lihegsz az orrod alatt, miközben Albedo pehelykönnyű csókokat lehel a nyakad és az állkapcsod mentén, amitől mocorogsz a karjaiban.
- Ah-hah... Albedo... - A szavak formálása túl bonyolultnak tűnik.

- Most nagyon sebezhető vagy - mormolja Albedo, és bal keze lecsúszik, hogy megfogja a fenekedet.
- Bármit megtehetek veled, amit csak akarok.

TEHAT ITT IS VAN!