BakuDeku Oneshots

Túlhajszoltság

Izzadtságban fürödve tártam ki a kollégium ajtaját és sietve be is léptem rajta, hisz odakint éppen akkor kezdett el szemerkélni az eső, nekem pedig nem hiányzott egy jó kis megfázás. Már automatikusan elindultam volna a lift felé, hogy magamhoz véve egy nadrágot és egy pólót le tudjam mosni magamról a mai nap fáradalmait, azonban a konyhából fény szűrődött ki, én pedig értetlenül pillantottam rá a falon árválkodó órára. Már este 10 van. Ki a fene lehet fent ilyen későn egy fárasztó nap után? Pláne úgy, hogy Aizawa-sensei ma rendesen megdolgoztatott minket.

A lift gondolatát elvetve a konyhába vettem az utam, ahol is Kacchan tevékenykedett egymagában. Éppen egy bögrét vett le a felső szekrényről, majd egy termoszt is előhalászott az alsó rekeszek egyikéből és mikor már a teafilterekért nyúlt, mintha csak megérezte volna, hogy nézem, nyomban hátrafordult.

-Uhh, jó szarul nézel ki.- volt az első és egyetlen reakciója és olyan őszintének hatott, hogy kénytelen voltam rajta elmosolyodni, majd csak vállat vonva túrtam a hajamba.
-Kösz, valahogy sejtettem.
-Teát?- kapta le mostmár tényleg a filteres dobozt a szekrény tetejéről és eltéve a kis termoszt, előhalászott még egy bögrét.

-Megköszönném.- pattantam fel a konyhapultra, egyáltalán nem törődve azzal, hogy most értem vissza egy hosszú edzésről. Jelenleg nem tudott érdekelni, hogy a konyhapultra vagy egy székre ülök-e le. -Minek kellett a termosz?

-Ja, az? Láttam, hogy még nem értél vissza, szóval gondoltam viszek egy kis lélekerősítőt, utána pedig visszarugdoslak a kollégiumig.- kezdte el készíteni a teát, majd mikor már a filtereket is belehelyezte, hagyta, hogy a forró víz hadd szívja őket magába. -Szóval…- fordult felém a pultnak dőlve, kezeit mellkasa előtt összefonva. -…meddig akarod még ezt játszani?

-Nem igazán értem, miről beszélsz.- döntöttem oldalra a fejem, hisz tényleg nem értettem, mire gondol.
-Jaj, ne már. Hetek óta ezt csinálod. Nem elég a suli, hogy jóval többet kell tanulni, mint tavaly, nem beszélve a gyakorlati órákról, te még ezeknek a tetejébe is elmész órák után és kihajtod a beled, mintha muszáj lenne.
-Én-
-Azt hiszed nem vettem észre, hogy mennyire le vagy strapálva? Izuku, az ég áldjon meg, a karikáid nagyobbak a szemeidnél és sötétebbek, mint Mineta lelke, esténként úgy vánszorogsz be a szobádba, hogy végre le tudj dőlni aludni és biztos vagyok benne, hogy nem is alszol normálisan, mert reggelente is úgy nézel ki, mint egy vízihulla. A remegésedről már nem is beszélve.

-Nem szoktam remegni.
-Nem? Akkor ez…- sétált oda elém, és fogta egyik kezébe a kissé remegő kezemet. -…itt mi?
-Nézd, Kacchan…nem kell értem aggódnod, komolyan.- húztam vissza a kezem és fogtam meg a másikkal, hogy megállítsam a túlhajszoltság által fellépő tudatlan reakciót. Hisz hiába is tagadnám, igaza van. Ő pedig még észre is vette. Kacchanról van szó. Ő az az ember, aki akkor is tud rólam mindent, ha bizonyos dolgokról még csak be sem számolok neki. Nyilván észrevette, hogy mennyire hajtom magam, hogy a kimerültségtől legszívesebben fognám és hanyatt vágódnék, hogy mindennap remegek, pláne a kezeim, hogy a karikáim már szinte az élettársaimmá váltak és azt is nyilván észrevette, hogy mindig késő este esek be a kollégiumba.

-Kurvára nem te döntöd el, hogy aggódjak-e érted vagy sem.- lökte el magát tőlem, majd a bögrékhez lépve sietve kivette belőle a filtereket, az egyiket pedig a kezembe adta. Remegő kezeim által szorosan körbezártam ujjaimmal a forró, most életet adó meleget, és a hideg idő után boldogan kortyoltam bele az ízletes folyadékba.

-Köszönöm, nagyon finom.- mosolyodtam el halványan.
-Még jó, én készítettem.- forgatta meg a szemeit, mire halkan elnevettem magam. -Miért hajtasz ennyire? Mi vele a célod?
-Hát épp ez az.
-Mi?
-A célom miatt hajtok. Hogy én legyek az első számú hős. Ezért pedig keményen meg kell dolgoznom, nem lustálkodhatom el, mert akkor egyáltalán nem fogok előre haladni.