Sasusaku: Separated roads

6. fejezet

Sziasztok! 

Remélem még itt vagytok, és tetszeni fog az új rész!

Jó olvasást! :) 

Sakura

Elérkezett a bál napja, készen álltam arra, hogy átvegyem apám helyét a cégben.

- Kisasszony! – zökkentett ki egy vékony hang gondolataimból. – Készen vagyunk. – Kinyitottam a szememet és a tükörből egy fekete hajú gyilkos nézett velem szembe. A paróka, amit Amaya adott, tökéletesen illett sápadt bőrömhöz, zöld szemem fakón villant a lámpa halovány fényében.

- A sminkedet bízd rám Örökös! – jelent meg az előbb említett nő. Ő már készen állt az estére, hosszú sötétkék estélyit viselt, barna haja a feje tetején kontyba volt feltűzve, sminkje erős volt.

- Furcsa téged így látni. – néztem rá. Nem a megszokott bőrszerelés volt rajta és hiányzott a kedvenc játékszere is, a kardja.

- Ne hidd, hogy nem készültem fel. – mosolygott gúnyosan, ruháját felhúzta és a bal combjához rögzített tartóban ott virított egy kisebb kés. – Nem a méret a lényeg. – folytatta, mire én is mosolyra húztam a számat.

- Elmehetsz. – intéztem szavaimat a szobalánynak, aki csak meghajolt és sietősen távozott. Visszafordultam a tükör felé, Amaya pedig mögöttem termett és hozzálátott a sminkem elkészítéséhez. Hamar elkészültem, szememet fekete tussal kihúzta, a műszempilla, amit választott, csak jobban kiemelte a zöld tekintetemet, a számra pedig egy vörös rúzs került.

- Lassan férjet is kereshetünk neked. – mondta, mikor szembefordultam vele.

- Hm. – csak ennyit reagáltam, hiszen tudja a véleményemet erről. Nincs szükségem senkire, hiszen egyedül fogom uralni a Haruno házat. -Elintézted, amit kértem? – indultam el a kanapé felé, ahol a vörös estélyi ruhám ki volt készítve.

- Elküldtem neki a pénzt. – indult el az ablak felé, ahonnan rálátás nyílt a hotel bejáratára, ahol a vörös szőnyeg virított, és méregdrága autók sorakoztak egymás mögött. Az emberek ellepték a bejáratot, hamarosan kezdetét veszi a műsor. – Apád tudja, hogy küldesz neki pénzt.

- Nem érdekel. – léptem mellé és én is a hotel bejáratát vizslattam. Minden hónapban küldök pénzt az anyámnak, hiszen nem hagyhatom, hogy éhen haljon, ha már mindenét szerencsejátékon elvesztette. Miattam. Az elején borzalmasan hiányzott, de semmilyen tényező nem befolyásolhat abban, hogy véghez vigyem a célomat. Ha tudná, hogy a szer készítésében én is részt vettem, le is tagadná, hogy a valaha volt egy lánya.

- Tsunade is sejti, hogy tőled van a pénz, és ezzel reményt keltesz benne, hogy életben vagy. – sandított rám. Vállat vontam, felkaptam a ruhát és a fürdőszobába vonultam.

- Semmi kedvem ehhez az egészhez. – jöttem ki, a piros ruha olyan volt mintha rám öntötték volna, az „új" fekete hajam nagy hullámokban omlott a vállamra.

- Készen állsz? – kérdezte Amaya gúnyosan miközben átnyújtott egy kést, amit én is a ruhám alá rejtettem. Kiléptünk a szobám ajtaján és showtime!

Sasuke

Hosszas szervezkedés után Juugonak sikerült elintéznie, hogy bejussunk az álarcosbálra. Egy embere a konyhán keresztül be tudott minket csempészni. Kényelmetlenül éreztem magam szmokingba, de a cél érdekében bármire hajlandó vagyok. Kapóra jött az álarc, így kevesebb ember figyelmét keltettük fel. Rengetegen voltak, mindenki álarcot viselt, így könnyen el tudtunk vegyülni. Egy nagy teremben voltunk, az asztaloknál már helyet foglaltak a nagykutyák, pezsgőztek és már a kokain is részese volt a menünek. Furcsának találtam, hogy a hatóságok ezt simán ennyiben hagyták, ez csak megerősítette a gyanúmat, hogy több emberünk is a maffiahálózat tagja.

- Nem semmi ez a hely. – füttyentett mellettem Suigetsu.

- Ne kelts feltűnést. – utasítottam, mire csak bólintott és elindult a bárpult felé, mi pedig Juugoval az asztalok felé vettük az irányt.

- Tartsd nyitva a szemed. – figyelmeztettem barátomat. A pincérnő megkínált minket valami drága pezsgővel, amit elfogadtunk, hogy kerüljük a feltűnést.

- Borzalmas ez a lötty. – jelent meg mellettem egy barna hajú nő, aki kék estélyit viselt. – Hé, – ragadta meg a pincérnő karját, ezzel jelenetet rendezve. – Legközelebb jobb italt hozz kislány! - szinte köpte a szavakat a lány felé, de a karját nem eresztette el.

- E-elnézést. – hebegett és a rémület tükröződött a tekintetében. Ösztönösen cselekedtem és megfogtam a nő csuklóját ezzel magamra vonva a figyelmet.

- Ó, - nézett rám a barna hajú nő. – Mi nem tetszik szépfiú? -vigyorgott.

- Megijesztette a hölgyet. – utaltam az előbbi cselekedetére, elengedtem a csuklóját és ő is szabadon eresztette a pincért.

- Nos, - kezdte- Megbocsájtok, hogy így hozzámértél, normális esetben már halott lennél. – hangja keményen csengett.

- Csak nem fenyeget? – kérdeztem. Közelebb lépett hozzám és a fülemhez hajolt.

- Az a szerencséd Uchiha, hogy az esetem vagy. – hangja gúnyosan csengett. Hirtelen lefagytam, honnan tudja, hogy ki vagyok? Eltávolodott és mögöttem a tömegben álló nőre tévedt a tekintete. Követtem pillantását és egy fekete hajú nő nézett vissza rám. Az a szempár... Ez lehetetlen. – Élvezd az estét hadnagy! – szólt a mellettem álló nő, és eltűnt a tömegben. Csak a velem szemben álló nőt néztem, a lábaim automatikusan felé vették az irányt, de a nő hirtelen megfordult és eltűnt a tömegben. Próbáltam utat törni, de hirtelen mindenki táncolni akart és elvesztettem a szemem elől. Nem lehet, hiszen ezt a zöld szempárt bárhol felismerném. Életben vagy...Sakura.