A megszökött katona //Bosszúállók F.F.//

8. Kutassuk a múltat

Már este volt ezért pakoltam másnapra a sulis cuccaimat. Peter sokat segített ugyanis, sosem voltam rendes iskolában. A katonaságnál is megtanítottak írni, olvasni, számolni, de momentán nem a pitagorasz tételre fektettek hangsúlyt, meg a versek elemzésére. Ami lehet nem is baj, mert valószínűleg a harc jobban megy mint azok. A bosszúállók beszélni akartak velem, amitől a mai napi akció után kissé berezeltem. Senkivel nem beszélek nagyon a múltamról, egyedül Marcusnak és Rachelnek mondtam, hogy szeretnék kutakodni, és azt mondták szívesen segítenek. Gondoltam, hogy a múltamról, meg az emlékeimről és a rohamaimról lesz szó, ami ki is ült az arcomra pakolás közben.

-Hé, minden rendben? – állt elém Peter. Régóta állhattam csak egy helyben mert a kezét tellegette előttem.

-Persze, igen bocsi, én csak... - idegesen kezembe temettem arcom.

-Nem akarsz beszélni a múltadról sem Tonynak sem a többieknek, főképp nem a S.H.I.E.L.D.-nek, igaz? – láttam hogy megért, és bármi lesz a válaszom nem ítél el.

-Igaz. – mondtam egy nagy sóhajjal – De Wanda ma már látta az egyik emlékem. Megkértem, hogy ne mondja el a többieknek, de szerintem el fogja mondani.

-Ne izgulj, Wanda a legjobb titoktartó akit ismerek. – tette kezeit vállaimra, majd úgy tett mintha nagyon gondolkodott volna valamin, majd nagy mosollyal megszólalt – De ezt holnap el ne mondd Nednek vagy Mj-nek mert megharagudnak rám! – nevetett végül mire én is, és hevesen bólogattam.

-Ők a barátaid? – kérdeztem mosolyogva.

-Igen. Ned a legjobb barátom nagyon rég óta, Mj pedig... - keresett volna valamilyen kifogást.

-Haaa! Csak nem jártok? – kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon, amit még az a tény sem törölhetett volna le, hogy nemsokára milyen beszélgetésen kell túl lennem.

-Nem nem, még nem. Szerelmes vagyok belé, de nem tudom, hogy ő mit érez, és szerintem csak barátként tekint rám. – Parker arcáról lefolyt a vigyor amit éreztem hogy orvosolni kell.

-Figyelj! A lányok a legjobb nyomozók, és méghozzá én kiképzett katona is vagyok! Holnap első ránézésre megmondom neked, hogy mit érez a csaj! – teljesen bezsongtam, már szinte egy teljes terv volt a fejemben, hogyan hozom össze őket.

-Ha te mondod! – nevetett újra a fiú. Esküszöm megnyugtató a nevetése. És szinte mindig mosolyog, nagyon helyes olyankor. Mármint nem tetszik Peter, csak megnyugtató a közelsége.

Kis idő múlva Vízió jött át a falon, mire én sikítottam egyet, a két férfi pedig csak nevetett reakciómon.

-Szeretnénk veled beszélni Roxy! Gyertek! – mondta Vízió, mire nyeltem egy nagyot majd követtük őt, vagyis mi az ajtón mentünk ki.

Amikor a tárgyaló teremhez – vagy legalábbis valami olyasmihez – értünk, az ajtó előtt várt meg minket Vízió.

-Legközelebb kérlek az ajtót használd! – mondtam miközben beléptünk a terembe.

-Rendben, igyekszem észben tartani! – felelte a színes lény és helyet foglalt az asztal egyik végében, míg én és Peter csak álltunk.

-Na mire vártok, üljetek le! – utasított minket Sam, mire a két üres székhez ballagtunk és mi is helyet foglaltunk.

-A lényegre térek – szólalt meg egy kis csendet követően Bruce – Mit akarsz kezdeni az emlékeiddel és a múltaddal?

Nagy levegőt vettem, majd belekezdtem a kis mesébe.

-Tudjátok, hogy sok mindenre nem emlékszem, ezért is akarom felderíteni a múltam. Már két barátom segít benne, de még nem találtunk semmi kézzel foghatót. Annyi kérdőjel van bennem, azt sem tudom biztosan hogy ezek az álmok, vagy éberálmok, igazak-e vagy csak halucinálok. Az életemből másfél év kimaradt, és még az életem első négy éve is. Azt, hogy arra nem emlékszem betudtam annak, hogy ki emlékszik arra amikor született, meg még beszélni alig tudott, de soha egy fotó, vagy egy videó nem került rólam elő, ami negyedik életévemnél kisebb koromban készült volna. Még egy nyomorult orvosi papír sem. Mintha egészen addig nem is léteztem volna. Ezeket a rohamokat pedig nem tudom kontrollálni, a gyógyszerek sem segítenek, szóval azt hiszem, hozzájuk kell szokjak. – meséltem enyhe undorral a hangomban.