A megszökött katona //Bosszúállók F.F.//

9. Iskola

Nem is én lennék, ha nem lett volna megint rémálmom. Különös, hogy megint benne volt az a számomra még mindig ismeretlen – vagyis a nevét már tudom, de nem ez a lényeg – férfi.

Miután beadták a szérumot, és állatokat kínoztattak velem, egy napig hagytak pihenni. Aztán az a két doki kiképezett. Legalábbis ezt állították. Eszeveszetten akarták használni újdonsült erőmet, amikor még nem hogy ők, de én sem tudtam mit csinálok. Kezeim körül zöld köd jelent meg folyton, és pusztítottam, mindent ami az utamba került. Ez ment így egy pár hétig, aztán újra a Hydrások képeztek. Egyik nap megint beállított a fém kezű férfi. Azt mondták, együtt fogunk edzeni, de a férfi nagyon furán viselkedett. Rám sem ismert, nem volt önmaga. Mielőtt elkezdtük volna az edzést, elhurcoltak minket egy laborba, ahol mindkettőnk agyát kimosták, ám rám nem hatott most a kis tortúra, feltételezem, a szérum miatt amit pár hete kaptam. Barnes viszont annál inkább csak szenvedett. Úgy tettem, mintha én sem lennék magamnál, oroszul beszéltem a Hydra ügynökökkel, de nem sok kellett ahhoz hogy felálljak és leüssem őket, a gépet, amiben Barnes van azt pedig kikapcsoljam. Elindultunk az edzés helyszíne felé, ahol egymásnak uszítottak minket. Barnes kék szemeit én barnáimba fúrta, egy pillanatra úgy tűnt, mintha feleszmélt volna, de aztán elővette kését és támadni kezdett. Védekeztem, ugyanis nem akartam bántani, viszont ő annál inkább azt tette. Beleszúrt oldalamba, a bal lábamba és alkaromba is.

-Gyerünk, támadj! – kiáltott rám az egyik kívülálló ügynök.

Mivel már elegem volt abból, hogy drága barátom nem eszmélt fel, ezért már én is támadtam, de nem vettem elő fegyvereim. Ütöttem, rúgtam, legtöbbször sikeresen, de volt amit hárított.

-Most pedig... - kezdte újra az ügynök – Öljétek meg egymást! – vicsorgott pszichopata módon.

Barnes teljesítette amit kértek, még több sebet ejtett rajtam, ezzel próbálva megölni, én pedig újra csak védekeztem. Nem akartam sem bántani, sem meghalni, szóval ez volt az egyetlen lehetőség. Egyszer csak leállították a férfit, és visszavittek minket szobánkba. Egy szobába raktak minket ahol Barnes leült saját ágyára és csak meredt maga elé.

-Tudod, hogy ki vagyok? – kérdeztem tőle tisztes távolságból.

-Azt sem tudom én ki vagyok. – amint ezt kimondta egyből nyílt az ajtó mire mindketten odakaptuk fejünket.

Engem elhurcibáltak, míg Barnest ott hagyták. Egy koszos szobába vittek, ahol fegyverek voltak, meg vas pálcák, illetve kisebb nagyobb kések.

-Mondtam hogy öld meg, de nem tetted. Tudod mi jár ha ellenállsz? – kérdezte gyilkos tekintettel a Hydra tag.

Nem válaszoltam. Kikötöztek egy székhez, az egyik fegyverrel belelőttek a jobb vállamba, a késekkel megsebeztek konkrétan mindenhol, a vaspálcákat pedig felmelegítették, és égés nyomokat hagytak rajtam. Ordítottam a fájdalomtól, azt éreztem, mintha belülről esnék szét.

Arra keltem, hogy sírok, Steve pedig az ágyam mellett térdel és fogja a kezem. Hirtelen megijedtem tőle, ezért gyorsan elkapta a kezét. Egy darabig csak néztük egymást aztán felült az ágyra.

-Akarsz róla beszélni? – törte meg végül ő a csendet.

-Hány óra van? – kérdeztem, figyelmen kívül hagyva előző kérdését.

-Korán van. Pontosabban pedig... - elnézett a gardróbszoba és a fürdőszoba ajtaja irányába ugyanis a kettő között volt egy óra – 5:10. Szóljak a többieknek? – kérdezte torkát köszörülve.