A megszökött katona //Bosszúállók F.F.//

10. Első kísérlet

Peterrel a szobámban filmeztünk amikor valaki kopogott az ajtón. Gyorsan felpattantam majd kinyitottam. Clint és Natasha állt előttem.

-Sziasztok. – köszöntem nekik.

-Szia, beszélhetnénk? – kérdezte Clint.

-Persze, gyertek be, valami gond van? – álltam félre az ajtóból, hogy be tudjanak jönni.

-Nincs gond csak tudod – kezdte Nat – oh szia Parker. – köszöntek a fiúra.

-Hali! – pattant fel a kanapéról – én szerintem akkor megyek is! Megkeresem Mr. Starkot. – azzal sarkon fordult és lelépett.

-Szóval? – fordultam vissza Nathez és Clinthez.

-Tudod a kísérletek, Wandával. – mondták félve.

-Ja igen persze. – kaptam a homlokomhoz – Bocsánat totál elfelejtettem. Egy perc és megyek a laborba, rendben?

-Rendben. – mosolyogtak, majd távoztak.

Gyorsan megmostam az arcom és próbáltam lélekben felkészíteni magam arra, hogy vajon mi fog most történni, sikerülni fog-e, rosszabbnál rosszabb emlékek lesznek, vajon mit fogok látni, mi lesz ha valamit elrontunk?

Ahogy mondtam nemsokára már a laborban álltam. Ott volt még Tony és Bruce, akik valamit a gépeken néztek, és Wandára kötöttek pár drótot, ott volt Peter, aki csak azért volt ott, hogy annyira ne parázzak, Nat és Clint, akik mindenhol ott vannak, felkészülve jóra-rosszra, és ott állt Thor és Steve is a sarokban, Thor hamburgerrel tömte a száját, míg Steve csak bámult maga elé.

-Rendben Roxy, ide feküdj fel kérlek – mutatott az ágyra Banner – mi pedig rád kötünk pár drótot de csak azért hogy megnézzük hogy reagál a tested és az agyad, oké? – hadarta.

-Oké. – bólintottam kicsit félve.

-Wanda, kezdd majd valami kisebb emlékkel, mondjuk valami gyerekkori mesedélutánnal vagy mit bánom én, ami nem annyira felkavaró. – mutogatott Tony a levegőben.

-Értettem. Roxy ahhoz hogy segítsek bíznod kell bennem. – nézett rám Wanda – Megbízol bennem?

Egy halvány mosollyal bólintottam. Bíztam Wandában, de feszült voltam, ahogy a többiek is. Ezelőtt senki sem csinált ilyet, nem tudjuk mi lesz a végkimenetele. Bruce rám kötötte a drótokat, vettek egy kis vért tőlem és Wandától, majd csendben, ám idegesen vártak arra, mi fog történni.

Wanda Maximoff szemszöge

-Akkor kezdjük. – mondtam majd egy mély levegőt vettem, becsuktam a szemem, megfogtam a lány kezét és próbáltam tudatába férkőzni.

Könnyen beengedett, így munkához is láthattam. Mintha egy félhomályban lévő térben állnék. A kis fény pedig nem lámpákból, hanem emlékekből jön. De ez úgy nézett ki mintha egy számítógép lenne. Külön helyeken vannak, mintha külön mappák lennének. Az egyik fele kezdtem sétálni, amikor is foszlányokat láttam magam körül. Katonai kiképzés szabad pályán. Hideg vízben fürdetés. Mindenki sír kivéve egy kislányt. Bevetések télen, nyáron. Kiképző táborok. Tisztelgés a parancsnok előtt.

Ez az a hely amire Roxy emlékszik. Ezt nem akartam bolygatni, felesleges lenne. A másik irányba sétáltam. Ahogy közelebb értem egyre sötétebb lett minden. Sikolyokat és kétségbeesett kiabálásokat hallottam. Roxy ült egy székben, áramot vezettek a testébe.

Gyorsan egy újabb irányba mentem, nem akartam neki ezeket az emlékeket visszahozni. Majd egyszer csak láttam egy kis fényt. Boldog emlékek. Egy kifáradt nőt láttam, mellette pedig egy férfit, egy orvosi szobában. Egy nővér lépett be, kezében egy törölközőbe csavart csecsemővel. Roxyval.