It Must Be Love |FORDÍTÁS|

7. rész

-Megérkeztünk! Szól Noelle, ahogy hátrafordul a kék hajú fiúhoz. A fiú még az út felénél elaludt, és azóta nem kelt fel. Miközben Noelle gyengéden szólítgatja őt, az előtte lévő tájat nézi. Az ég egy gyönyörű narancssárga árnyalatot vesz fel, sok sötétebb sárgának tűnő felhővel a láthatáron. A fák sziluettje full fekete, és ez csak mégjobban kiemeli a naplementét.

A lovaskocsi megáll, és Noelle hátrafordul, hogy megsimítsa a fiú arcát. A kontaktus hatására a gyerek megmoccan, de nem kel fel.

Noelle észre sem veszi, mire Adelinde ott terem mellette. -Jó estét, Noelle! Szól a szőke szolgáló lány, mire az említett nő rá néz. -Jó estét, miss Adelinde! Viszonozza a gesztust Noelle, majd újra megsimítja a fiú arcát; -Mester Kaeya, megérkeztünk! Noszogatja a gyereket Noelle.

-Mmh...Diluc.. suttogja a fiú, majd az álmosságát félretéve nagyra nyitja a szemeit. -Ah! Diluc! Kiált fel Kaeya, majd gyorsan felül. -Diluc! Diluc! Hol van Diluc? Kérdezi izgatottan a kisfiú.

Adelinde nem válasszol a kérdésére, inkább a munkatársainak szól; Moco, Hillie! Gyertek, és kössétek ki a lovakat! Miután Adelinde szól a társainak, a kis Kaeya felé fordul, majd kiemeli a lovaskocsiból, és leteszi a földre. Noelle is kiszáll, és a kisgyerek mellé áll.

-Na, hol van? Kérdezi a fiú izgatottan.

Adelinde és Noelle egymásra néznek, ugyanazt gondolva; Hát tényleg nem emlékszik semmire ami történt.

-Mester Diluc éppen--

Mielőtt Adelinde befejezhetné a mondatot, hirtelen kinyílik a hatalmas épület ajtaja, amin Diluc lép ki. A felnőtt Diluc. Egy perc alatt mindenki elhallgat, és csak néznek előre.

A kis Kaeya szemügyre veszi a bátyját, aki sokkal idősebb, mint emlékszik, majd megtöri a csendet. -D-Diluc..?
Tényleg te vagy az...? Suttogja a fiú

Diluc egy dühös pillantást vet a fiatal Kaeya-ra, aki megijed ettől. Kaeya fejében a fiatal Diluc képe van meg. Bár, ahogy most néz rá a bátyja, az a kép egyre jobban összetörik.

Kaeya, félelmében Noelle szoknyája mögé próbál elbújni. Úgy szorítja az anyagot, mintha az élete múlna rajta.
A szemét félig nyitva-félig csukva tartja. Ő sem tudja eldönteni, hogy látni akarja-e a 'testvérét'.

-Mester Diluc, Kaeya azért jött, hogy lovag lehessen belőle. Kérem, segítsen neki. Szól Noelle, a vörös hajú férfit figyelve.

Diluc egy kis ideig még hallgat, majd egy sóhajjal kezdi a mondatát. -Pompás. Mégegy tevékenység, amit hozzárakhatok a már eleve hosszú listámhoz. Amúgy is, miért nekem kéne tanítanom? Te magad is egy lovag vagy.

-Lehet, hogy az vagyok, de nem kaptam engedélyt, hogy harcra tanítsam. Megtudom neki tanítani azt, ami a kézikönyvbe le van írva, de azt nem, hogy hogyan harcoljon. Ez a maga feladata. Fejezi be Noelle

Diluc halkan morog egyet, majd megszólal; Rendben. Majd Adelinde-re néz. -Készíts vacsorát Noelle-nek és Kaeya-nak.

-Igenis, mester Diluc. Hajol meg Adelinde, majd a társaival együtt bemennek az épületbe, egyenesen a konyhába.

-Megyek segíteni. Mondja Noelle, majd indulna az ajtó felé, de Kaeya kis keze megállítja. Még mindig erősen kapaszkodik a ruhába. -Kaeya, el tudnád engedni--

-Nem! Kiált fel Kaeya. -Ne hagyj itt..vele...kérleli Kaeya a lányt, majd egy másodpercre a bátyjára néz, ami pont elég idő neki, hogy mégegyszer kimutassa mennyire gyűlöli a kisebbet.