ᴋɪᴍᴏɴᴅᴀᴛʟᴀɴ • 𝘳𝘢𝘧𝘦 𝘤𝘢𝘮𝘦𝘳𝘰𝘯 𝘧𝘧.

négy

Kellett jó néhány hét, míg teljesen kibékültünk JJ-vel, de ez nem lepett meg, hiszen gyakran összekaptunk apró dolgokon is. Bár nem mondtam volna rá azt, hogy gyerekes, sokszor nem fogta fel a tényt, hogy a szavai fájhatnak, bármilyen viccesnek is szánja őket.

Rafet az ominózus eset óta nem láttam a környéken, ami nem is volt probléma, hiszen ez megkönnyítette azt, hogy megpróbáljak elfelejtkezni a történtekről. Bár gyakran eszembe jutott a fiú, a többieknek egy szót sem szóltam arról az éjszakáról, hiszen tudtam, hogy hadjáratot indítanának ellene, és nem akartam, hogy bárkinek is baja essen a meggondolatlan cselekedeteik miatt.

- Azt mondják nagy vihar lesz az éjjel. Talán jobban tennéd, ha most itthon maradnál. - jegyezte meg anyám, ahogy a táskámat pakoltam. Eleresztettem egy apró sóhajt, sokatmondó pillantással nézve felé, hiszen ő is nagyon jól tudta, hogy muszáj dolgoznom. Anya keresete egyáltalán nem volt elegendő ahhoz, hogy fizessük apám tartozásait, plusz még magunkat is fenntartsuk belőle.

- Nem lesz gond. Vannak a Halászban generátorok, és ha a tulaj nem aggódik a vihar miatt, szerintem nekem sem kell. - feleltem, próbálva megnyugtatni a szavaimmal, majd vállamra vettem a vászonszatyrot, azzal a lendülettel el is indulva az ajtó felé.

Körülbelül egy éve kezdtem el dolgozni a Szomjas Halászban, ami egy aprócska kocsma volt nem messze a Figure 8-től. Néhány öregebb flúgos és turisták jártak oda főleg, bár néha-néha snecikkel is találkoztam. Nem volt túl rossz meló, jól kifizettek, a borravalót pedig általában megtarthattam, az egyetlen problémám az emberek viselkedésével volt. Minden műszakom alatt tért be legalább egy olyan ember, aki nem bírta megállni, hogy odavessen valami undorító megjegyzést, vagy hozzámérjen. Ezek miatt soha nem csináltam balhét, mindig kényszerített mosollyal bírtam ki a bánásmódot, bár voltak napok, amikor sírva estem haza, megfogadva, hogy felmondok. De ezt tudtam, hogy nem tehetném meg.

- Hé, Tüske. Zársz ma? - biccentettem a pultban álló alacsony férfi felé, ahogy beértem a Halászba. Táskámat a pultban helyeztem el, majd levettem az egyik fekete kötényt, a derekam köré fonva azt.

- A-a. Éjfélkor már itt sem vagyok. - húzta el a száját, én pedig morogva hunytam le a szemeimet. Ez egyet jelentett, hogy ma egyedül leszek, hiába könyörögtem a főnökünknek, hogy ne kelljen magamban zárnom.

- Minden rendben a lányoddal? - kérdeztem, ahogy nekikezdtem a ma esti előkészületeknek, kihelyezve néhány korsót és poharat, hogy könnyebben elérjem majd őket.

- Igen. Még mindig hatalmas a szája, de a tanárai azt mondták, hogy nagyon tehetséges. Osztályelső is lehet. - hümmögte fáradtan, én pedig aprót bólintottam. El sem tudtam képzelni milyen lehet fenntartani egy egész családot egy ember fizetéséből, de Tüske valahogy képes volt rá.

***

- Jerry, biztos hogy kell még neked az a sör? - mosolyogtam az idős férfire, ahogy letettem elé a korsót, mire intenzíven bólogatni kezdett.

- Sörből nincs olyan, hogy elég. - felelte, szavai összemosódtak, ahogy beszélt. Eleresztettem egy halk nevetést, majd a pulthoz sétáltam, letéve rá a tálcámat. Tüske már elment, így amíg nem szólt senki, csendben mosogattam és takarítottam magam körül.

Ahogy belépett valaki, megszólalt az aprócska csengő az ajtó felett, én pedig mosolyt kényszerítve az arcomra néztem fel, készülve arra, hogy hangosan köszöntsem. Azonban arra egyáltalán nem számítottam, hogy Rafe Cameron lép majd be az ajtón, két barátjával együtt. Egyiküket sem láttam még a Halászban, pláne nem egy pénteki napon, de próbáltam nem túl sokat belegondolni a helyzetbe. Lelkiekben felkészítve magam léptem ki a pult mögül, megvárva, míg leülnek, hogy odamehessek hozzájuk.

- Üdv a Halászban, fiúk! - köszöntöttem őket nagy mosollyal, ahogy az asztal mellé álltam. - Mit hozhatok nektek? - kérdeztem, tudatosan kerülve Rafe tekintetét. Nem volt szükségem emlékeztetőre, hogy mi is történt köztünk.

- Három whisky, jéggel. A felső polcról. - jelentette ki Rafe, nem foglalkozva a jómodor szabályaival. Szólni akartam valamit, megjegyzést tenni tiszteletlen viselkedésére, de sikerült elnyomnom magamban a bántó szavakat.

- Azonnal hozom. - bólintottam, visszasétálva a pulthoz. Levettem az egyik drágább whiskyt, kisszékre állva, hogy elérjem, majd mindhárom pohárba töltöttem belőle, beledobva pár kocka jeget. Nem voltam képzett pultos, annyit tudtam a dolgokról, amennyit Tüske megtanított nekem, ez pedig eddig elégnek tűnt. A tálcámra helyeztem a poharakat, majd elindultam az asztaluk felé, mindhárom fiú elé elhelyezve a rendelt italokat.

- Hozhatok még valamit? - kérdeztem mosolyogva, összekulcsolva kezeimet a hátam mögött.

- Megleszünk. - biccentett Rafe, én pedig aprót bólintottam, szinte azonnal megfordulva a sarkamon, hogy visszainduljak a pult felé, de egy kéz a combomon megállított. - Szórakoztatást nem kapunk? - kérdezte a fiú, ahogy a belső combomon játszott az ujjaival.

- Ne érj hozzám. - reagáltam azonnal, ellökve magamtól a kezét. Topper és Kelce felnevettek, én pedig morogva indultam el a másik irányba. Tudtam, hogy egy faszfej, de arra nem számítottam, hogy a munkahelyemen fog majd zaklatni.

- A múltkor nem ezt mondtad. - kiáltott utánam, én pedig azzal a lendülettel megfordultam, nekiszegezve a mutatóujjamat.

- Idefigyelj, te drogos seggfej. Vagy most kimész azon az ajtón, vagy- - álltam meg dühös monológomban, hiszen rájöttem, hogy semmivel sem tudom megfenyegetni.

- Vagy? Vagy? Mit teszel, Genesis? Kihívod a rendőrséget? A barátaid? - vonta fel a szemöldökét, majd hátratolta magát a székével, mielőtt felém tornyosult.

- Csak...ne zaklass. Megtörtént, ami történt, ennyi. Nem akarok róla többet hallani. - ráztam meg a fejem legyőzötten, próbálva leolvasni arcáról bármilyen érzelmet a büszkeség mellett.

- Azt csinálok, amit akarok. - jelentette ki végül, a mellkasomhoz tolva néhány papírpénzt. - Tartsd meg a borravalót. - kacsintott, ahogy elvettem tőle a fizetséget, majd megfordult, barátaival együtt sétálva ki a bejáraton.

Ahogy bezáródott mögöttük az ajtó, eleresztettem egy adag levegőt, amit nem is tudtam, hogy eddig bent tartottam. Dühös voltam, megalázott, és bizonytalan. Általában jó emberismerőnek tartottam magam, de Rafe Cameron egy hét lakattal lezárt könyv volt számomra. Egy olyan könyv, amit talán jobb volt meg sem próbálni kinyitni.