Holdfény(Kimetsu no Yaiba)

~8. rész~

-Kasumi szemszöge-

Nem tudom mennyi ideig ültem ott de már kezdtem fáradni ezért leszáltak és
elindultam a most megkapott szobám felé, ugyanis a mai éjszakát itt töltöm. A
szoba felé nagyon halkan mentem hiszen már mindenki aludt. Vagyis csak azt
hittem.
-Kasumi-san neked már rég a szobába kéne lenned. Nem vagy fáradt?- kérdezte
a Rovar Pillér Kocho Shinobu. Én csak mosolyogva elnézést kértem amiért
felkeltettem és megint elindultam a szoba felé, de amilyen az én szerencsém
most is belebotlottam valakibe. Most viszont a Köd Pillérbe akinek nem tudtam
a nevét. Oyakata-sama mindenkinek elmondta a nevét és akárhogy kérdeztem róla nem szólt. Mintha titkolja valamit. Csak rá mosolyogtam a fáradtan bolyongó emberre és kikerülve tovább indultam vagyis csak azt akartam. Éreztem, hogy nagyon erősen szorítja a csuklómat. Próbáltam
kiszedni de nem akartam neki nagyon nagy fájdalmat okozni. De csak később
vettem észre, hogy alszik. Lehet alva járó lenne vagy rémálma van? Kicsit
elkezdtem rázogatni mire megölelt és halkan motyogott valamit. Először nem
értettem de aztán egyre tisztábban hallatszódott.,,Ume". A név hallatán
megrezdültem. Egyedül két személy hivott így. Az anyám de ő nagyon ritkán
hiszen mindig valami Olyan nevet adott, becézett ami a személyiségemre utalt.
Mint például Shiro ami fehéret jelent. Ezt a nevet a hajam miatt kaptam. A másik
ember pedig a gyerekkori legjobb barátom volt.
Lehet meghalt, vagy esetleg valahol a mindennapjait éli? Fogalmam sincs. És azt se tudom, hogy ez az ember miért hív a
Ume-nak. Talán ő lenne.. Nem az lehetetlen Mui-kun olyan ártatlan biztos nem
valt démonőlővé. Vagy mégis. A fiú elengedett engem és visszatántorgott a
szobájába. Én csak többenten néztem utána is harmadszorra is elindultam a
szobám felé ahova sikeresen beértem úgy, hogy nem találkoztam senkivel.
Imádkoztam egyet, a hajamat kibontottam és lefeküdtem. Nehezen de sikerült
elaludnom. Az álmomban meg ki szerepelt? Hát persz, hogy az anyám meg Mui-kun. Marha jó. Nem szeretem amikor felszabják a régi emlékeimet, de most
kifejezetten jól esett, hogy újra velük lehettem. Nem vagyok az a befordulós
fajta. Anyám se volt az, meg mindig mondta nekem csak azok az emberek akik
mindig mosolyognak azok a legerősebbek. Ilyen Shinobu akinek a nővére halt
meg. Meg itt vagyok én akinek meghalt a legfontosabb ember az életében, az
apja elhagyta, a legjobb barátja aki már a szerelme ki tudja hol van. Ennek
ellenére mosolygok. Hogy ezt, hogy csinálom? Fogalmam sincs. Szeretem ha a
mosolyom és a jókedvem átragad az emberekre és ők is boldogak lesznek.

-Time skip-

Amikor felkeltem akkor összeszedtem a cuccaim elmentem és le fürödtem
majd indulásra készen vártam a többieket akik egy idő után kómás fejel,
tántorogva meg is érkeztek. Nem akartam csevegni, ezért tudom bunkó módon
de semmi,pá nélkül elindultam. Kiken gyors mégis nyugodt tempóban
ügetett. Én meg a hátán élveztem az életet. Amikor beléptünk a kapun mindenki
lerohant minket. Mindent elmeséltünk majd elindultunk pihenni. Vagyis csaka
többiek. Én a könyvtárunkba indultam, ott kerestem egy szimpatikus könyvet
majd visszaindultam vele a szobámba. Azt hittem nyugis lesz ez a nap. De mekkorát tévedtem...