Holdfény(Kimetsu no Yaiba)

~11. rész~

(A fenti képen Chiyo látható)

Szomorúan néztem, ahogy a gyerekek fogócskáznak, bújócskáznak vagy éppen
csak beszélgetnek. Szeretem a gyerekeket olyan megnyugtató látni amikor
nevetnek. Mindig akármilyen kedvem van ők mindig felderítenek. Lépteket
hallottam mögűlem. Ereztem, hogy felém közeledik. Nem kellett hátranéznem,
hogy tudjam ki az. Az illető nem volt más.na vagyon ki...Tokito Muichiro. Leült
mellém a teraszra. Nem szólt hozzám én se hozzá. Csak a gyerekekre figyeltünk. A gyerekek kacagásától nagyon tompán de egy gyereksitást hallottam. Es ezt a mellettem ülő Muichiro meghallotta mivel egyszerre pattantunk fel és rohanunk a
helyezkedő folyótól jött. Nem tudom, hogy mehetett egy gyerek a birtokon
kivülre hiszen hatalmas a kerités és még örök is védik. Az egyik kislány a folyóba volt egy gyenge faágba kapaszkodott ami lassan felmondta a használatot. A lányt fuldokolva vitte a folyó ekkor már az arca is látszódott. Chiyo-chan volt az a számomra legkedvesebb lány a félelemtől teljesen
leblokkoltam. Ha látok egy nálam is erősebb démont akkor minden félelem
nelkül támadom. Most meg itt van egy fuldokló gyermek akit a saját lányomként
neveltem és még anyának is szólit erre nem birok moccani. Muichiro észrevette
a tehetetlenségemet és a felsőjét ledobva magáról beugrott a lány után. Eltűntek. Azt hittem mind a ketten meghaltak. Sirni kezdtem. A következő pillanatban pedig előbukkantak a hangok közül. Chiyo életben volt és még csak el sem ájut. Amikor láttam, hogy Muichiro nehezen úszik a kislánnyal karjaiban. Felpattantam a földről és odaszaladtama folyó széléhez. Megfogtam a felém nyújtott kislány és szorosan az ölelésembe zártam. Eközben Muichiro is kiszállt a vízből és úgy nézett minket. Vagyis inkább engem.
Nagyon féltem anya! Nagyon féltem sirt és szorosan hozzám bújt.
Anya?- kérdezte halkan maga elé meredve Muichiro. Majd rám nézett-Te egy
anyuka vagy?- kérdezte. Megráztam a fejem.
-Nem, nem vagyok anyuka. Chiyo még apró baba volt amikor örökbefogadtam.
Ezért mindig anyának hív-mondtam miközben simogattam a már mosolygó
lányt. Kikukkantott a kezeim közül és mosolyogva címezte ezeket a szavakat a
hang felé. A hang a birtoktól ne
messze fiúnak.
-Szeretlek apak-mosolyogta Chiyo mire olyan tágra nyitottam a szememet, hogy
örültem, hogy nem esnek ki.
-Én nagyon sajnalom. Chiyo már nagyon régóta szeretne egy ,,apukát" is. És
mivel te megmentetted mint egy apa a lányát ezért valőszínúleg ezentúl így fog
hívni.- mondtam zavartan mosolyogva. De ahelyett, hogy leszidta volna, hogy,,hogy mer így hívni" vagy ,,semmi baj". Mind ezt félrehagyva letérdelt mellénk és megölelve a kislány halványan mosolyogva suttogott valamit a lánynak. Aki először kuncogott majd a mutatóuját a szájáratéve bólintott. Megtehettem volna, hogy a képességemmel kihalgatom a suttogast, de nem tettem. Nem szoktam rossz dolgokra használni az erősségeimet. Ez pedig nem rám tartozott, így mosolyogva néztem a ,lányomat" és a ,családunk" új tagját.