Az ösztön rabja

3. rész

(-Próbálj meg pihenni. - mondta a doki majd az alfa után sietett.)

...

Már órák óta a sötét szobában ülök. Nem tudok aludni. Csak az van a fejemben, hogy haza akarok menni. Elakarok menni tőle. Minnél messzebbre. Nem akarom látni és nem akarom érezni a illatát. Az illata. Te jó ég, sose fogom elfejejteni. Mindha nekem szánták volna.

Egyszer csak nyílik az ajtó. Valamiért mélyen reménykedek, hogy ő az. De csak az orvos az.

-Szia, kérlek had mutatkozzak be, Noah vagyok, a falka orvosa. Te meg akkor bizonyára Ava. - nem tűnt orvosnak, túl fiatal volt hozzá. A húszas évei elején járhatott. Nem tudtam megálni meg kellett jegyeznem ezt az észrevételemet.

-Túl fiatalnak tűnsz ahhoz, hogy orvos legyél szerintem.- Noah felkuncogott.

-Inkább nevezném magam gyógyítónak, mint orvosnak. Nem kitanultam, hanem apámtól örököltem. Apám meghalt, így rám maradt a felelősség, hogy a falkát gyógyítsam.

-Sajnálom.

-Ugyan, téged az elmúlt napon sokkal több veszteség ért, mint engem egész életem alatt.-Azért ez ütött, lesütöttem szemeim, hogy ne lássa tekintetemben a fájdalmat.

-Sajnálom ha megbánto...-kezd bocsánatot kérni, de közbe vágtam.

-Mikor mehetek haza?

-Azt én nem tudom megmondani, ezt az alfa ítéli meg. Az egészségedet nézve holnap már bicegve, de haza tudnál jutni.

-Szerinted haza fog engedni?

-Nem tudom mit hoz ez a helyzet ki belőle, de nem hiszem.

-Akkor megszökök.- mondtam mérgesen.

-Azt nem tudsz- mondta fejét ingatva.

Hirtelen az ajtó felé kapta a fejét. Tudtam ő jön. Éreztem az illatát.

Egyszerre akarok közelebb lenni hozzá és elmenekülni tőle. Összehúzom magam amikor kinyitja az ajtót.

-Noah kérlek takarodj kifele innen!- hogy engedhet meg magának ilyen hangnemet, Noah semmi rosszat nem tett.

-Kris, értem, hogy most idióta lettél mert itt a párod, de nem kéne így beszélned velem.- erről beszélek.

-Te nekem ne mond meg, hogy hogyan beszéljek. -vicsorog rá.

-Nem beszélhetsz így vele csak mert alfa vagy.- szólalok fel hirtelen felindulásból.

Az alfa lassan felém fordul. Megint csak lesütöm a szemeim. Hülye ranglétra!

-Menj el. Most!- intézi Noah-nak a szavait, de közben dühös szemeit le sem vette rólam.

Noah bocsánatkérő pillantás küldött felém majd távozott.

Áruló.

Mikor becsukódott az ajtó bátorkodtam felnézni rá, még mindig engem nézett, de szemeiben nem volt már harag. Valami más volt, nem tudom beazonosítani.

A zöld szempár mindenesetre gyönyörű. Örökre eltudnék veszni benne. Kicsit hosszabb haja sötét, szinte már fekete. Férfias, mégis baba arcú, de mégis tekintélyt parancsoló. Magas, 190 cm körül tippelnék. Tuti nem több húsznál.

Lassan felemeli a kezét és az arcomhoz emeli, azt vártam, hogy  megüt ígyhát szorosan össze szorítom a szemem. Meglepetésemre simogatás érzek az arcomon. Kinyitom a szemem. Mosolyog. Mosolyog!?

Teljesen leblokkolok. Sehova nem tudom tenni ezt a gesztust és ezt a mosolyt.

- Nem foglak bántani. Inkább törném el a saját kezem, de nem beszélhetsz így velem. Hiszen az alfád vagyok és a párod.- Ez most komolyan azt hiszi, hogy csak azért mert bevésődtem neki és az ő területén vagyok parancsolhat nekem és elfogadom alfámnak. Na ez nagyon félre nézte.

-Tisztelned kell és engedelmeskedned.  Ezért én gondoskodom rólad és megvédelek.  Egyébként is túl szép vagy ahhoz,  hogy engedjem, hogy bárki ártson neked.- mondta pajkosan. Az igazat bevalva sosem éreztem magam szépnek. Bár sokan mondják,  szerintem teljesen átlagos vagyok. 

Fekete haj, zöld szemek, átlag testalkat, és még magas is vagyok, 178 centi.

-Meg tudom védeni magam. És nem foglak csak azért tisztelni mert a területeden vagyok.  Haza szeretnék menni.- mosolya úgy eltűnt mindha nem is lett volna. Egész teste megfeszült.

-Nem mehetsz el, az enyém vagy.- Mondta érzelem mentes hangon.

-Azt nem te mondod meg.

Hirtelen megragadja a nyakamat. Érezni, hogy nem fájdalmat akar okozni hanem a felsőbbrendüségét akarja éreztetni. Kaptam levegőt, nem fájt. Mégis pánikba estem. Nem szeretem ha valaki közel van hozzám pláne ha fenyegető célból.

Éreztem, hogy a légzésem  gyorsul de mégsem jut el a tüdőmig. Remegek.  Meg fogok halni. Egyedül vagyok. Mindenki elhagyott. Mindenki meghalt. Itt egy férfi akit a testem minden egyes porcikája kíván, de az eszem elhúz tőle. Nem enged haza menni. Bántani fog. Mint régen mindenki.

Érzem ahogy a pánik teljes mértékben átveszi az uralmat a testem felett.

Hirtelen a kéz eltűnik a nyakamról.  Ezután csak azt érzem, hogy karjai közé zár, majd kezdi simogatni a hátam. Egyszerre megnyuktató és kelt bennem nagyobb pánikot. Hallom ahogy a dokit hívja kétségbe esetten ordítva.

- Mi történt?
-Ne-nem tu-tudom én csak...
-Mit csináltál Kris??
-Csa-csak felidegesített.
-Engedd el had nézzem meg.- ne engedjen el.
- Nem! Hiszen retteg!
- Éppen tőled fél!

Hirtelen néma csend lesz majd érzem ahogy karjai eltűntek rólam. Fájdalmasan felnyüszítettem. Éppen sikerült lenyugodnom. Szükségem van rá.

-Az én hibám...

-Nem a te hibád.  Hanem az enyém. Kérlek gyere vissza.- suttogom alig hallhatóan.

Nem mond semmit csak oda jön hozzám.  És szorosan a karjaiba zár mindha mindentől meg akarna védeni. Noah már nem volt a szobába. Szerintem érezte, hogy ideje távozni.

Lassan érzem, hogy fáradok. 

-Ne haragudj nem akartalak bántani.- suttogta óvatosan mindha félne, hogy már a hangja is megijeszt.

-Nem bántottál, de ennek ellenére is haza akarok menni.- ebben a pillanatban eltávolodott mellőlem. Majd kisétált az ajtón és becsukta az ajtót.

Ismét egyedül maradtam a szobában.

Egyszerűen nem tudok ki igazodni magamon. Egy részem megnyugodott, hogy kiment a szobából a másik részem meg azt kívánja, hogy jöjjön vissza.

Krisen sem tudok ki igazodni. Egyik pillanatról a másikra váltogatja a kedvességet és a beteges uralkodását felettem. Mindenesetre remélem nem hibáztatja magát az előbbi miatt.

Tíz percel később Kris lépett be a szobába.

-Tudsz járni?
-Igen.
-Akkor gyere.- fogja meg a kezem finoman és kezd el húzni maga után. Vajon hová visz? A szobájába? Meg akar jelölni?
-Hová viszel?- kérdezem óvatosan.
- Körbevezetlek. Ha rajtam múlik itt maradsz velem és nem árt ha tudod mi hol van.

Ezzel a mondattal ki is léptünk a szobából. Egy csiga lépcsőn lementünk, közben el sem engedte a kezem. Mikor leértünk egy irodában találtam magam, vagyishát valami olyasmibe. Kicsit lazább hangulata volt mint egy hagyományos irodának.

-Ez itt az előtere az alfa háznak. Itt vannak a fontosabb megbeszélések. A ház többi részét majd úgyis megismered jobban.

Elindultunk a bejárati ajtó felé és kiléptünk rajta.

...

És itt is a kövi rész. Most elkesztem dolgozni ígyhát nincs nagyon időm a sztorira, de amit tudok megteszek.