2.rész

79 5 2
                                    


(Hirtelen vonyítást hallottunk a tábor felől..)

Lauval egymás szemébe nézünk. Szemeiből áradt a kétségbeesés. Az én tekintetem is hasonlót tükrözhet. Mindketten tudtuk mi történt. Megtámadták a falkát.

Másodperceket nem pazarolva kezdünk el futni visszafele. A másik két srác akik velünk voltak átváltoztak és előre futnak. Én nem változok át mert a sok stressztől nem tudok és nem is akarok. Lauren meg velem futott mert túl kockázatos egyedül hagyni egymást.

Mikor odaértünk teljesen lefagytam, egy falka harc közepébe csöppentünk. Lauren átváltozott és ráugrott egy farkasra aki éppen egy falka tagunkat marcangolja szét. Én gyorsan befutok a sátramba és felnyitom a fegyveres ládámat. Kivettem egy pisztolyt és egy kést, jelen pillanatban nem találok jobb fegyvert.

Amikor kilépek a sátorból egy fekete farkas éppen előttem, a szemem láttára harapja el Lauren torkát. Ott teljesen lefagytam, lassított felvételben látom, hogy ezután Connor ráugrik fekete farkasra és mindent beleadva küzd. Nem sokáig tart ez a küzdelem mivel a fekete sokkal erősebb, valószínűleg ő az alfa. A farkas Connort is megölte, könnyedén, mindha nem is számítana neki.

Az alfa vérben forgó szemekkel rámnéz, ebben a pillanatban a tekintete valahogy megváltozik. Felismerést látok a szemében annak ellenére, hogy soha életemben nem láttam még ezt a farkast. Amint észbe kapok elkezdek futni el tőle minnél messzebb.
Ahogy futok látom a falka társaim holt testét.

-Ne! - kiáltok fel ahogy meglátom Edward élettelen testét, szemeim könybe lábadnak, tekintete mered az üresbe. Ebben a pillanatban nem bírom tovább, térdre rogyok és keservesen felzokogok.

Nem sokkal később heves csaholásokat hallok. Futnak felém. Minden erőmet össze szedve kelek fel és kezdek tovább futni, de így, hogy nem változom át a farkasok sokkal gyorsabbak nálam. Bekerítettek, érzem ahogy minden reményemet elvesztem.
Az egyik rám ugrik és elkezd szétcincálni. Megmozdulni sem tudok a halál félelemtől. Hirtelen a farkas lekerül rólam. Meglepődve emelem fel nehezen a fejemet, annyit látok, hogy a fekete farkas váltotta fel a helyét, már húzódtam volna össze mikor nem engem kezd el bántani, hanem elkezd morogni a többire. Majd az előző farkasra veti magát és szanaszét kezdi tépni, de ezt én már csak homályosan látom mert ezután elnyel a sötétség.

...

Sötétség. Nagyon fáj a fejem, de a lábamba nyilaló fájdalom mellett ez semmiség. Valószínűleg eltört a lábam. Megpróbálom kinyitni a szemem, de esélytelen. Az idegen szagok körülöttem megőrjítenek. És érzek egy nagyon vonzó szagot, olyan vonzó, hogy azt akarom, hogy ez a szag csak az enyém legyen, senki másé, birtokolni akarom. Legszívesebben megenném. Így, hogy nemtudom minek van ilyen szaga kezd megőrjíteni. Bár valahogy mélyen tisztában vagyok vele, hogy ez nem minek hanem kinek a szaga. Nálunk a társ megtalálása úgy működik, hogy amint megérezzük a szagát a függőjévé válunk.

Nem tudom hol vagyok. Kicsit talán félek is. A szememet még mindig nem tudom kinyitni.
Egyszer csak ajtó nyitódásra vagyok figyelmes. Kintről mégtöbb ismeretlen szag árad be. Nagyon nem tetszik. Fusztrál a tehetetlenségem.

-Megrepedt egy bordája. És a kezeiről letépték a húst. A gyors gyógyulásnak köszönhetően két vagy három nap és rendbe jön. Ha nem így lenne belehalna. - Nagyon hirtelen jött ez a hang. Akaratlanul is összerándulok, de nem tűnt fel senkinek.

- A bevésődés megtörtént nála? Talán ha megjelölném gyorsabban gyógyulna. - Ez már egy sokkal kellemesebb, de annál mélyebb hang volt. Nem tetszett amit mondott. Egyáltalán rólam beszélnek? Van ennek a falkának orvosa? Bevesődtem neki? Meg akar jelölni? Magához akar kötni akaratom ellenére?

- Ez nem így működik Kris. Ha megjelölnéd valószínűleg belehalna a lázba. Azt meg, hogy a bevésődést ő is érzi-e, ezt nem tudom megmondani. Mindenesetre ha felkel ne támadd le, biztos ijedt lesz akár bevésődtél neki, akár nem. Bátor lány az meg kell hagyni. Csodálatos alfa társ lesz belőle. - Ezek Lunát akarnak csinálni belőlem? Na azt leshetitek amint tudok megszökök.

-Értem... Mikor kel fel?

- Ezt sajnos nem tudom megállapítani

- Az isten szerelmére doki, mikor fog felkelni? - üvölti. A dühös hangjára összerezzenek. Hirtelen belenyilal a fájdalom az oldalamba. A semmiből jött fájdalomtól felnyögök.
Közeledő lépteket hallok.

- Itt vagyok. - Hallom a mély, kellemes hangot, de valahogy nem leszek tőle nyugodtabb.

- Magánál van de még túl gyenge.- gyenge... ezt a szót nem szeretem. Ezt a szót kaptam a nevelő szüleimtől minden egyes kurva nap. Minden egyes verésnél gyengének éreztem magam.

Erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem. Azzal a szempárral találtam szembe magam mint amit a harcnál láttam. Bár a szeme most zöld. A tekintete mégis a fekete farkas vörös szempárjával egyezik meg.
Már-már ilyesztően. Ő az aki megölte a barátaimat, a családomat. Gyorsan felültem az ágyon.

- Kris látszik, hogy fél. Adj neki egy kis teret.

- Hogy hívnak? -kérdezi az alfa szemét le sem véve rólam. Úgy néz mintha én lennék az egyetlen dolog a világon neki. Mindha én lennék a fény az éjszakába. Nem bírok sokáig a szemébe nézni. Mégis csak magasabb helyen van a ranglétrán.- Kérlek nézz rám.- Kérlel. Ez nem alfához való hangnem. Főleg egy ellenséges farkas felé.

-Ava... - suttogom. Továbbra sem nézek fel.

-Azt mondtam nézz rám! - mondta ingerülten. És erőszakosan felemelte a fejem az államnál fogva. Ellöktem a kezét és a lehető legtávolabb húzódtam tőle. Próbáltam a lehető legkisebb összehúzni magam. Ösztön.

- Kris azt mondtam haggyad egy kicsit békén. Nem látod, hogy fél? - szólt rá a doki.

- Te ne mondjad meg nekem mit csináljak a nőstényemmel. - mi ez a szó. Olyan durva. Mindha a tulajdona lennék. Nálunk társnak hívjuk. Eggyenlő fél számunkra a másik felünk.

-Kérlek hagyj békén. - mondom alig hallhatóan, de a farkas fül mindent meghall. Ígyhát mikor felnézek egy megdöbbent tekintettel találom szembe magam, majd átváltott megbánásba, majd csalódotságba ezután meg szemei vörössé váltak és színtiszta düh áradt tekintetéből. Majd mikor azt hittem bántani fog. Megfordul és gyors léptekkel kiviharzik. Majd úgy bevágta az ajtót, hogy azthittem kiesik a helyéről.

-Próbálj meg pihenni. - mondta a doki majd az alfa után sietett.

...

(Szióka. Hát nem nagyon láttam, hogy bárkit is érdekelt amit írok, de próbálkozni lehet.
Na puszi)

Az ösztön rabjaTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang