Arrogáns szobatárs

My life in California #25

A titok

Ketten sétáltunk egymás mellett Willel a plázában, miközben Jason a hátam mögött sétált, tekintetét le nem vette rólam.

- Azt hittem ketten leszünk. - mondta Will a tarkóját vakarva.

- Talán zavarok? - hallottam meg Jason érdes hangját a hátunk mögött.

- Egyáltalán nem. - mondta szarkazmussal Will és megforgatta a szemeit.

Jason ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjön mert a pláza elég messze van a campustól. Természetesen kétlem, hogy ez lenne a fő ok.

Bementünk egy népszerű ruha boltba, ahol Will a felsőket nézegette.

Jason oda jött mellém. És arrogánsan elmosolyodott.

- Valami erősebb darabot vegyél. Az előző elég silány vo- - kezdte Jason, de a kezemet a szájára tapasztottam.

Will először nem értette, utána mintha kezdte volna felfogni.

- Szóval úgy tűnik, nem véletlenül került a pulcsim a kukába. - nézett rá Jasonra idegesen.

- Te provokáltad ki. - mondta Jason nyersen.

Will megrázta a fejét, majd lekapott egy felsőt és a pénztár felé ment.

- Fizetem - kaptam elő a pénztárcam. Mivel a lelkemen viseltem, hogy vegyek neki egy újat ha már "miattam" ment tönkre az előző.

De Jason addigra már oda tartotta a bankkártyàjàt a készülékhez.

- Ajándék. - mosolygott pimaszul.

- Drágábbat kellett volna levennem polcról. - szólt vissza Will.

- És még le is akar húzni... - mondta elképedve Jason. - Végeztünk? - nézett rám Jason.

Kellemetlenül ránéztem Willre.

- Menj csak. - mondta gyengéden de mégis csalódottan.

Gyors megöleltem és elindultunk a kijárat felé.

- Jó lenne ha nem csinálnál ebből rendszert. - célzott Jason az ölelésre.

Elnevettem magam.

- Csak valaki nem féltékeny ? - húztam az agyát.

- Csak szeretnéd, kislány. - vágta rá és féloldalas mosolyt villantott.

Végig haladtunk a folyosón, majd Jason a semmiből berántott egy sarokba és neki nyomott a falnak, míg teljes erejével rám támaszkodott. Nem nézett rám. Meredt a semmibe és éreztem, hogy egyre szaporábban veszi a levegőt. Mintha enyhe pánikroham tört volna rá.

Jason. - mondogattam a nevét de nem reagált. Próbáltam kikukantani de rá csapta a falra a kezét a fejem mellé, hogy megállítson.

- Mi ez az egész? - néztem rá aggódva.

Lehajtotta a fejét, és nagy levegőt vett.

- Mégis mit keres itt ez a rohadék... - mormolta inkább saját magának mintsem nekem.

- Jason... - mondtam kétségbeesetten a nevét. Megragadta erősen a csuklómat és nagy léptékbe kifelé húzott. Próbáltam megállítani őt, de olyan mértékű düh uralkodott el benne, hogy esélyem sem volt. Felpattant a motorra, épphogy megvárva míg felpattanok én is.

- A sisakod - kezdtem bele, de már késő volt, ugyanis már a sebesség határt súrolta.

Becsuktam a szemem és szorosabban belékapaszkodtam. Ezt megérezve talán visszább vette a sebességet, amíg el nem értünk a campusig.