Arrogáns szobatárs

My life in California #4

4. f e je z e t:

Szorongás

A kötélhez battyogott mindenki, kezükbe a vízes kulacsokkal én meg pechemre elfelejtettem lehozni. Ha így állunk vagy a meleg fog végezni velem vagy pedig a kötél. Bár az utóbbi valószínűbb.

-Ann Brook -mondta egy férfi a nevemet bár ez inkább kérdésnek hangzott. Valószínűleg ő az edző. Egy 2 méteres kigyúrt, 40-es éveiben járhatott.

-Én vagyok. -léptem ki a többiek takaràsàból. Fene a névsorba!

-Kezdheti. -mondta és elővette a stopperóràt.

Na jó àsson el most valaki. Eddig mindent tökéletesen teljesítettem, de volt egy gyengém. A kötél màszàs. Enyhén remegő kézzel megfogtam a kötelet és kifújtam a levegőt.

Az még nem elég hogy nem a legjobban teljesítem de mindenki tekintete rajtam van. Az adrenalin szintem az egekben ugrott és jobban megszorítottam a kötelet majd ugrottam és a lábaimat rá kuncsoltam majd el kezdtem felmászni lassan..

-Úgynéz ki ez nem az erősséged, kislány. -kezdte Jason ràgózva és ki villantotta fehér fogsoràt. 

-Fogd már be... -sziszegtem halkan. 

Próbáltam nem rá koncentrálni.

-Hátulra sem ártana egy kis edzés. -újból heccelődőtt az arrogáns megtestesítője amit már nem tudtam figyelmen kívül hagyni annyira kellemetlen volt. Megcsúszott a kezem a kötélen és kicsit lejjebb csúsztam. Feladom. Leugrottam a kötélről majd rá néztem az edzőre.

-Érdekes. -mondta mire kérdően néztem rá. -Minden gyakorlatban elérted a közel maximális pontot de a kötél az mégsem megy. -csóvàlta a fejét és a dokumentumot vizslatta majd belefirkantott valamit.

Milyen kellemetlen..

-Oké. Tovább! -kiàltotta és egy másik lány volt a következő. Gyorsan eltelt ez a felmérő szerencsére, így még íratott velünk Ms.Hills egy tesztet amit holnap kapunk ki lepontozva.

Tusolàs után fáradtan dőltem hátra a kanapén és mélyen beszivtam a levegőt majd bekapcsoltam a tévét. Cseppet sem így képzeltem el a mai napom.

Végre vége. És nyugalom.

Mit ne mondjak a nosztalgiàm nem volt hosszú életű ugyanis Jason lépett be 3 haverjával nevetgélve. Indulatosan összehúztam a szemem és Jasonra pillantottam. Figyelmen kívül hagyva leültek az asztalhoz a haverjaival és cigit kezdtek el tekerni. Na most ment fel bennem a pumpa. Már vagy századjàra. Felpattantam a kanapéról és sorra beálltam a fiúk háta mögé hogy felkapjam az asztalon lévő csikkeket.

-Oh de vad tigrised van neked Jason. -szólt be a szőke úgysmint.. -Elfogadnàm lakótàrsnak vagy inkább.. hàlótàrsnak. -kontràzott és rácsapott a fenekemre.

-Ha még megakarod tartani a férfiassàgod akkor jobb ha csöndbe maradsz! -véstem bele a tekintetem a szőke kék iriszeibe és közel voltam ahhoz hogy megfújtsam.

-Hallod Jason cseréljük már szobatàrsat. -röhögött fel a szőke újból és kirívóan nézett rám.

-Viheted. -vigyorgott pimaszul Jason.

Úgy beszéltek rólam mint egy darab rongyról vagy mint egy rabszolgáról a rabszolgapiacon, mintha ott sem lettem volna. Ökölbe szorítottam a kezeim és szólásra nyitottam a számat de megakadályozott a csörgő telefonom a pulton, amit Jason felkapott és felvett.

-Hallo? -szólt bele a telefonba és pimaszul rám vigyorgott.

-Megőrültél? -förmedtem rá és hiperszonikus gyorsasággal megkerültem az asztalt és kikaptam a telefonom Mr.Arrogàns kezéből.

-Én vagyok, csak a szobatàrsam volt. -hadartam el, bár ekkor még nem tudtam hogy ki van a telefon túlsó felén. Azt hittem anya az. De nem. Az apai nagybàcsim volt...

-Mi volt ez az előbbi férfi hang ? -kérdezte mogorvàn és szigorúan. Megakadt a torkomba a levegő.

Az apai nagybátyám mindig nagyon szigorú volt főleg miután meghalt apa azóta kifordult magából. Mindig én voltam a rossz. Élvezte ha belém köthetett valamivel. Élvezte ha megalázhatott anyáék előtt. Mindig engem hibázatott apa haláláért mert akkor pont hozzám sietett és autóbalesetet szenvedett. Nagyon nehéz volt feldolgoznom. Még most sem tudok olyan könnyen apukámról beszélni. 

-Mondom hogy... -kezdtem remegő hanggal. Miért mindig én? 

-Szobatàrs? Ezt a hazugságot akarod velem elhitetni?! -szólt bele mérgesen a telefonba.

-Ez nem hazugság!-emeltem fel a hangom és a szabad kezem ökölbe szorult míg a tekintetem megállapodott a fehér falon.

-Meggyalàzod apád emlékét... megint..-folytatta.

-Nem ez nem igaz! Fejezd be! -ordítottam és a könnyeimmel küszködtem. 

-Csalódtam benned Ann. Remélem tisztában vagy ezzel. Mégis hogy tudsz csak egy férfivel rögtön összefeküdni úgyhogy csak 3 napja vagy az egyetemen?! Nem ilyen lányt neveltünk. -mondta és rámnyomta a telefont. Köpni nyelni nem tudtam, és hagytam hogy Jason és a többiek előtt szegyenüljek meg. Hagytam hogy a sós folyadék elàrassza az arcom. Hagytam hogy a telefon kiessen a kezemből ami a földön koppant egy nagyot majd elhallgatott.
Jason arca eltorzult és furán nézett rám, míg az idióta haverjai kimeredt tekintettel szugeràltak. Összeszorítottam a kezeim és besiettem a szobámba. Leheveredtem az ágyamra és próbáltam elnyomni a síràsom. Próbáltam visszatartani. Ennél rosszabb dolog ma már nem is történhetett volna velem.

Gyűlölöm ezt a helyet.... "

Utálom Jasont..."

El akarok menni innen..."

Az idő gyorsan elrepült ugyanis már az óra este 10-et ütött. Azóta ki sem mentem a kis helységből. Rám tört a zokogás. Újra.

-Meddig tervezel még bőgni? -hallottam meg ezt a jól ismert hangot. Felnéztem, és Jason az ajtó felfànak támaszkodva figyelt. Utálom... 

-Àtlépted a vonalat. -dünnyögtem és a párnámat szorongattam törökülésbe.

-Most komolyan most is ezzel foglalkozol? -forgatta meg a szemeit és idegesen nézett rám. Halántékán kidudorodtak az erek.

-Céloztam! Céloztam arra hogy menj innen! -förmedtem rá és hozzá dobtam a szorongatott párnámat. 

-Ki miatt bőgsz annyira, hogy nem tudok aludni? -fogta meg a párnát amit hozzá dobtam és leeresztette maga mellé.

-Miattad, te idióta... -suttogtam olyan halkan hogy csoda ha meghallotta.

-Nem úgy értem. -sohajott idegesen. -Ki volt az a telefonba? -tette hozzá.

-Senki. -vàgtam rá.

-Nem is tudom hogy miért kérdeztem meg.. -kezdte idegesen. -kurvàra nem érdekel. -mondta és beletúrt a hajába majd átsétált dübögő lépésekkel a saját szobájàba.

Fàjdalmasan pillanatottam utána. Kicsit haragudtam magamra amiért most én voltam az arrogáns és nem ő. Hogy lehetek ilyen hülye? Nem sülyedtem le még ilyen szintre soha.
Mégis mi ütött belém?
Ha így haladok olyan leszek mint ő.

Arrogáns, bunkó, heccelődös és gúnnyal teli...