5. Rész
Tom
Az ablakban nézem a terveket hogy mit kell javítani rajta, közben Mis Marshall is belépett az irodámba. Köszön majd az ajtóban áll. Leteszem a papírokat a kezemből és ránézek. Basszus, ő terített le ma, hát ezt nem hiszem el. Nem kell keresnem a dögös idegent hisz itt áll előttem. Laza, szürkés színű vászon nadrág van rajta egy fehér kis blúzzal, félig áttetsző ( köszönöm uram) és egy hozzá illő zakó. Csinos.
- Szokott futni Mis Marshall?- ezt nem hagyhattam ki.
- Nem! – a kis hazudós, az arca máris vörös. Igen ő volt az.
- Értem! Szeretném megköszönni az eddigi munkáját – most szórakozok egy jót – rengeteget segített nekem.
- Nincs mit uram- a padlót nézi, de édes.
- Tudom hogy sok munkával terhelem, de még segítséget kellene kérnem. Egyedül nem leszek kész határidőre. – ez tényleg így van.
- Persze uram, miben tudok segíteni. – kapásból reagál, milyen segítőkész.
- Köszönöm, ezekben vannak az információk, hogy mire van szükségem – át nyújtok egy mappát
Bólint és már megy is ki, szinte menekül. Szegény nem tudja hogy hiába. Már meg van az űzött vad. Az ajtó kivágódik pont szegénynek, a földre kerül. Oda sietek hogy segítsek fel kelni neki, szegény nagy volt az ütés, és persze hogy Emyli vágta rá az ajtót. Sehova nem tud be kopogni, „ neki nem kell” . Rám szól Emyli hogy hagyjam békén Hopeot, hátra lépek tőle két lépést, nem azért amit Em mondott hanem mert nem vagyok benne biztos hogy tőlem vár segítséget. Megfeszül az arca látom hogy fáj neki. Leveszi a kezét a homlokáról, basszus vérzik. Meg akarom nézni a kezéhez nyúlok de elrántja magát és kirohan az irodámból. Bevágom az ajtót, nagyon dühös vagyok.
- Em te normális vagy? – emelem fel a hangom – Mi a faszt képzelsz magadról?
- Jaj édes mit érdekel téged az a nagyseggű trampli? Amugy is az ő hibája minek állt az ajtóban?! – közeledik felém megpróbál csábosan rám nézni.
Elokom magamtól, szétrobbanok a méregtől!
- Édesem, ne legyél ilyen feszült! Akarod hogy lenyugtassalak? – nyúl a farkamhoz, de elveszem a kezét
- Nem. Mit akarsz itt? – leülök az asztalomhoz.
- Csak látni akartalak- biztos hogy nem.
- Mennyi kell? – úgy is csak ezért jött.
- Tom, nem ezért jöttem- csimpaszkodik a nyakamba hátulról.
- Akkor miért?
- Hogy együtt töltsünk egy kis időt, úgy érzem szükségünk van rá. – pénz kell és nálam van a bankkártya.
- Délután elmegyünk, de most had fejezzem be a munkámat.
- Rendben édesem! Hivj ha végeztél – nyálas csókot nyom a számra és távozik.
Felhívom Rost
- Rose kérem meg nézné hogy van Mis Marshall?! Csúnyán megütötte a fejét.
- Persze uram, máris megnézem.
- Köszönöm.
Hátra dőlök a székemben és szegény lány arca van előttem ahogy Emyli sértegeti és nem teszek semmit. Nem érdemelte meg. Egy fél óra múlva Rose kopogtat és jön be az irodámba.
- Uram! Elláttam Mis Marshallt.
- Mi van vele?! Nagyon megütötte magát?
- Hat a homloka felrepedt, össze ragasztottam neki 3 seb ragasztóval, de nem volt hajlandó haza menni. Vissza ment dolgozni.
- Értem. Köszönöm Rose.
Rose vissza tért dolgozni. Magamba maradtam. Szegény lány. Nagyon sajnáltam és még a munkáját sem hagyta itt, pedig biztos szenved. 5 körül meguntam és elindultam Emhez. Benéztem Hope emeletére, az asztalánál ült, teljes káosz vette körül és nagyon dolgozott. Hihetetlen egy nő, nagyon lelkes a munkájában. Kicsit bűntudatom van hogy én meg elmegyek Emylit szórakoztatni, szegény meg itt dolgozik, fájó fejjel. Ahogy vártam Emnek a bankkártyám kellet nem igazán én. Dühös lettem és végül ott hagytam vásárolni. Haza felé indultam, de egy kósza gondolattól vezérelve a cég felé vettem az irányt. A földszinten Ben ült a portások pultjánál.
- Jó estét Ben.
- Jó estét Mr Evens. Maga is dolgozni akar még?
- Hogy érti hogy én is? Ki dolgozik még?
- Mis Marshall, a nagyteremben dolgozik.
Baszki, már elmúlt 8 és még mindig itt van. Elindulok a nagyterembe hogy szépen hazaküldjem. A terem üvegfalán át meglátom, hogy összerogy, a földön térdel, szemeit összeszorítja és próbál mély levegőt venni. Bassza meg. Be rohanok, le nyúlok érte és segítek felállni neki. Nem néz rám rögtön, szóra nyitja a száját de amint a szemembe néz elnémul. Gyönyörű szemei vannak. Smaragd zöld. Lecsukódig a szeme és elernyed a kezeim között. Felkapom a karomba.
- Hope! Hope válaszolj! Kérlek!
Semmi reakció, basszus elájult. Elindulok vele a kocsimhoz. Ben észrevesz minket és segít az ajtóknál és a kocsival. Finoman beteszem Hopot, majd elindulok vele a kórházba. Beérve gyorsan előre is vesznek minket főleg hogy még nem tért magához.
- Uram mi történt a barátnőjével? – teszik fel a kérdést Hoppal a karomban.
- Elájult, délelőtt fejsérülése lett, de nem akart orvoshoz menni. - hadarom el- segítsenek kérem!
- Már is uram!
Hoznak egy hordágyat és eltolják tőlem. A váróban ülök, dühös vagyok és ideges. Dühös vagyok magamra hogy nem vittem orvoshoz, hiszen Emyli okozta a sérülését. Ideges vagyok és remélem nem lesz baja. Kb 2 órája ülök és várok mikor egy orvos jön oda hozzám.
- Ön Mis Marshall hozzátartozója? – kérdezi tőlem.
- Nem. Nem a családtagom, de ő .... a barátnőm - nem tudom miért mondtam. Csak ki jött belőlem – én hoztam be.
- Értem. Nos a hölgy jobban van, egy kisebb agyrázkódás volt, és kissé kiszáradt, nem ivott ma eleget. Ez a kettő együtt okozta az eszméletvesztést. Most alszik, infúziót kap, de bemehet hozzá.
- Köszönöm doktor úr! – fogok vele kezet.
Bekísérnek Hope szobájába, békésen alszik. Leülök az ágya melletti székre és figyelem. Elnyomott a fáradság és be aludtam.
CZYTASZ
Édes kis semmiségem!
Romans" Reggel belém esett egy bomba nő! Haver olyan teste volt hogy ott a helyszínen meg tudtam volna dugni, még sikerült is volna mivel rajtam feküdt a földön."
