Two

28 4 2
                                    


Ezt követően beszálltunk a kisbuszba, ami teljesen úgy nézett ki, mint egy vonatfülke.
Miután helyet foglaltam a busz kormány felöli oldalán és Louise is velem szemben helyet foglalt,
az ötvenes éveiben járó férfi ránk húzta a kisbusz ajtaját, és el is indultunk.

Ahogy körbekémleltem a jármű belsejét, megpillantottam az ikrem melletti ülésén az előbb említett pólókat. Oda nyúltam értük majd egyiket neki adtam, a másikat pedig magamnak.
Nagyon dizájnos volt, ha lehet így fogalmazni. Piros színe volt, középen egy sas képe látszott amin nagy szürke betűkkel virított az iskola rövidített változata, a FIS (Floridai Ifjúsági Sportakadémia és Gimnázium)

-Hogy nem vetted észre hogy melletted van? - kérdeztem tőle de ő csak legyintett majd beletemetkezett a telefonjába, ahogy eddig tette.

Később bekanyarodtunk egy kert városi utcába, ahol egy hatalmas piros épület volt.
Leparkoltunk, kiszálltunk az autóból, majd a bőröndjeinkkel együtt az épület felé vettük az irányt.

-Gyertek! Mutatom az utat. - mondta a sofőrünk, akinek..
akinek még nem is tudom a nevét.

Követtük. Ahogy közelebb értünk ez említett épitményhez, észrevettem, hogy van egy hatalmas udvara, majd megláttam egy kéklő foltot az udvar közepén.

-Ne már! Még medence is van? Milyen hely ez? - kérdeztem elképedve.

-Az előző giminkben a kolisoknak még meleg víz sem jött a csapból. Nem hogy medence- ámult  Louise  is.

A sofőrünk nem törődött velünk, hanem csak menetelt előre.
Odaértünk a bejárathoz, majd beléptünk rajta, ahol egy kisebb porta fogadott minket.

-Jó, ti menjetek oda a nőhöz aki ott áll a pult mögött. Ő mindent elmagyaráz nektek.-mondta a szállító emberünk, mi pedig bólintva a pult felé léptünk.

*

Egy óra alatt meg is tudtunk mindent beszélni és elintézni a nővel. Kiderült ugyanis, hogy nem egy szobába kerültünk az ikremmel, de nem szabadulhatok meg tőle, mivel a mellettem lévő szobában lesz.
Azt is elmondták, hogy reggel 6-8-ig van reggeli, ebédet kapunk az iskolában, a vacsora pedig 17-19-ig van. Arról is információt kaptunk, hogy a medencét bármikor használhatjuk és, hogy szoktak medencés partikat rendezni. MILYEN KOLI EZ?? Teljesen fel vagyok dobva. Lesz egy nő is, akinek bármikor szólhatunk, ha valami baj lenne és nála kell jelezni ha haza utazunk. Mrs Jacksonnak hívják. Rendes nő.

Később megkaptuk a kulcsainkat majd a lift felé vettük az irányt, mert IGEN, itt az is van.
Felmentünk a harmadik emeletre majd megkerestük a saját szobáinkat és bementünk.
Ahogy beléptem, egy hatalmas világos szoba tárult elém.
Szembe velem egy szekrénysor állt. A szekrény mellett volt 2 íróasztal. Ahogy jobbra fordultam két ágy foglalt helyet. Mellettem egy ajtó volt. Ahogy azon beléptem egy fürdőszoba tárult a szemem elé.

Klassz - gondoltam.
Ledobtam magam az ablak melletti ágyra, ugyanis még nem költözött be a szobatársam.

Kipakoltam a cuccaimat, majd amikor végeztem, átmentem Louisehoz.

-Hé, neked nagyobb a szobád - léptem be a szobája ajtaján.

-Hát igen. - felelte vigyorogva

Később még beszélgettünk estig majd elmentem aludni.

*

Másnap reggel komótosan keltem fel az ágyból, majd a fürdő felé vettem az irányt. Megcsináltam a reggeli rutinomat, majd felhívtam anyáékat. Miután megnyugtattam őket, hogy minden rendben elkezdtem olvasni.

Szabadon a végtelenbeWhere stories live. Discover now