Szabadon a végtelenbe

One

Az autóból kémleltem az elsuhanó tájat miközben Louise fülhallgatójából kihallatszott ahogy Harry Styles énekli :

"You know it's not
the same as it was„

-Az biztos - gondoltam magamban. Így az Atlantai reptér felé haladva, egy új élet vár ránk. Már biztos, hogy semmi sem  ugyanolyan mint volt.

Louise mellettem zenét hallgatott, míg anyukám az előtte lévő ülésben olvasgatta sokadjára az e-mailt, amit az iskolám küldött.
Tekintetemet átvezettem apukámra, akiből nem sokat láttam, tekintettel arra, hogy előttem ült, de tudtam hogy koncentrál a vezetésre.

Egy órán belül meg is érkeztünk a repülőtérre. Leparkoltunk majd kikászálódtunk az autóból. Mikor kiléptem megcsapott a friss hajnali levegő.

-Tessék, ez a tiéd Titi- vette ki apa a csomagtartóból a bőröndömet. Titi. Ezen a néven szólít  mióta csak élek. Valamiért nem tudott erről leszokni, pedig mondtam már neki, hogy ez nem tetszik, de akkor is így hív. Végül már nem firtattam tovább a dolgot. Beletörődtem.

-Köszönöm - feleltem, majd miután mindent kipakoltunk, a reptér épülete felé vettük az irányt.

-Kicsim nem kéne felhúznod a pulcsidat? Elég hűvös van - kérdezte anya Louisetől. 

-Nem dehogy is. Anya ez a trendi most. - felelte a drága ikrem, aki mint mindig most is divatosan öltözött. Egy lila crop toppot viselt egy kék farmerrel. Ellentétben velem, aki egy bő barna LA feliratos pulcsit viselt, szürke hosszú melegítővel. Hát igen. Mindig Louise volt a lányosabb lány. Ő sosem volt félénk amikor feszülős ruhában volt. Én bezzeg mindig tiszta ideg vagyok, ha felveszek egy feszülősebb ruhát, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Hát igen. Két különböző személyiség.

Besétáltunk a repülőtér épületébe, ahol rengeteg ember ide-oda rohangált, keresgléve, hogy melyik kaputól indul a gépe.

Miután túl lettünk az átnézésen, és megtudtuk, hogy melyik kaputól indul a gép, ideje volt elbúcsúzni a szüleinktől.

-Hát akkor.. - kezdte anya akinek már javában folytak a könnyei- ideje elbúcsúzni-vont minket egy nagyon szoros ölelésbe.

-Figyeljetek rám- mondta miközben eltolt egy kicsit minket magától hogy a szemünkbe tudjon nézni - ahogy mondtam, nincs drog, se cigi! Ne keveredjetek rossz társaságba és ha bulizni mentek mindig hajnali 2 - re érjetek haza! Ígéritek? - kérdezte komoly arcal.

Már éppen akartam volna válaszolni, hogy persze, ne aggódjon de Louise közbevágott.

-Persze, majd vigyázok Destinyre, hogy ne kerüljön elvonóra - feleli.

-Te mekkora egy tapló vagy-nevetek fel mire elneveti magát.

-Ígérjük anya nem lesz gond velünk - mondtam neki hogy megnyugodjon, ugyanis az aggódást véltem felfedezni a tekintetében.

Apához léptünj akit szintén szorosan megöleltünk majd elköszöntünk tőlük és elindultunk a várakozó helyiségbe. Egészen a székekig integettünk. Annyira integettem nekik, hogy véletlenül megbotlottam a szék lábában és hátraestem.

-Áú! - jajdultam fel miközben a hátamat fogtam.

-Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? - kérdezte szórakozottan a drága ikrem, miközben a kezét felém nyújtva felsegített a földről.

Végre valahára elfoglaltam a széket majd elővettem a telefonom hogy megnézzem mennyi az idő.

-Mikor is indul a gépünk? - tettem fel a kérdést

-7:00-kor - felelte Louise.

Ránézten az időre. 5:30. Akkor még van időnk.

*

Másfél óra elteltével végre felszállhattunk a gépre.
Az emberek között nyomorogva kerestük a helyünket. Louise előttem ment. Próbált utat törni magunknak, amit nem nagyon értettem de ráhagytam.

Mikor megtaláltuk a helyünket, én közvetlenül az ablak mellett foglaltam helyet, Louise pedig a középső sorban. Igen, nem kaptunk egymás mellé helyet, viszont ő ezt nem bánja ugyanis, állítása szerint egy 'állati dögösʼ fiú mellett kapott helyet.

Miután felszálltunk bedugtam a fülesemet majd a spotify-on elindítottam az arctic monkeys-tól a' why'd you only call me when you're high' - ot majd az ablakon kinézve kémleltem a felhőket.

Egy óra múlva hangos nevetésre keltem, mivel, igen, elaludtam. A nevetés túlzottan ismerős volt, így az ikrem irányába fordultam.
Éppen nagyon jól szórakozott a mellette ülő sráccal.

-Ez komolyan képes bárkit felszedni - gondoltam majd egy nagy sóhaj kíséretében visszafordultam az ablak irányába.

*

2 óra elteltével meg is érkeztünk Miamiban.

Mikor leszálltunk a gépről egyből megcsapott minket a forró nyári napsütés.

-Jól szórakoztál a sráccal? - kérdeztem Louiset miközben a bőröndjeinket kerestük.

-OOo. Igen. Nagyon is-felelte-Meg is adta a számát - vigyorgott miközben felmutatta a kis papírdarabot amin rajta volt az előbb említett telefonszám.

-Gyors volt - feleltem hitetlenkedve majd inkább nem is figyelve az ikremre a bőröndjeinket kerestem a tekintetemmel.
Bingó. Ahogy megláttam oda is rohantam magammal húzva Louiset majd leemeltük a bőröndjeinket.

Megindultunk a kijárat felé majd mikor kiléptünk a reptér épületéből megpillantottunk egy kisbuszt aminek az oldalán ott virított a sport gimnázium logója, ahová mi is fogunk járni augusztustól.

Egy férfi dőlt a busz oldalának. Olyan 50 körüli lehetett.

-Nézd! Ott a sulink logója a buszon. Az lesz a mi buszunk - rángattam magammal Louiset a férfihoz.

-Jó napot! - Köszöntünk egyszerre Louise-szal.

-Ti vagytok Destiny és Louise Diamond - kérdezte a férfi.

-Igen - feleltem.

-Akkor gyertek velem! Engem bíztak meg azzal, hogy elvigyelek titeket a kollégiumba. - felelte- A cuccaitokat berakom a csomagtartóba. Nyugodtan szálljatok be. Találtok két pólót az iskola címerével az üléseken. Azokat kell viselni az iskolai rendezvényeken. - mondta miközben elvette tőlünk a bőröndjeinket.

Louise-szal egymásra néztünk miközben, vigyorogtunk, ugyanis tudtuk, hogy most indul életünknek egy új, ilyesztő de izgalmas szakasza.

Meghoztam az első részt, ha bárki olvasná. Remélem hogy tetszik. Tudom ez még nem valami izgalmas de igyekszem azzá tenni a történetet. Majd valamikor hozom a második részt! 🥰🦩