𝑫𝒐𝒅𝒊𝒄𝒊

518 28 0
                                    

-Arabella és én kiskorunk óta elválaszthatatlan barátnők voltunk. -mondom. -Az ő apukája is a Forma 1-ben dolgozott, a két család így ismerkedett meg egymással. Onnantól kezdve apáék is jó barátok lettek. Majdnem minden ünnepet együtt töltöttünk. Arabelláék is Olaszországban éltek, egy órára Firenzétől, tudtommal a szülei még mindig ott élnek. -ennek gondolatára elfog a bűntudat, és még jobban lehajtom a fejemet, kezeimet már fehérre szorítottam az ölemben.

-Rengeteg időt töltöttünk egymásnál, sokszor könyörögtem, hogy át mehessek hozzájuk, vagy fordítva. -a gondolattól elmosolyodom. -Órákat töltöttünk a kertben. Imádtuk nézni a felhőket, kitalálni milyen formát öltenek.
Két kislány semmi gond nélkül a világban.

-Anyáék úgy gondolták a paddock nem kislányoknak való, e mellett féltettek is tőle, de sokáig nem tarthattak távol minket. Minél nagyobbak lettünk annál többet jártunk a versenyhétvégékre. A vérünkben volt a sport iránti szeretet. -a szívem melegséggel telik meg. -Mindketten így nőttünk fel. A Forma 1 körül vett egész életünkben.

-A futamok felejthetetlenek voltak. Minden országban más és más atmoszféra, a szurkolók szenvedélye. Imádtuk az egészet. Imádtuk kívülről nézni a történéseket. -felnézek a mellettem ülő férfira. Szemeim csillogását látva szája széle mosolyra húzódik. Türelmesen vár, hogy a saját tempómban folytathassam a történetet.

-A kedvenc pályánk Monza volt. Mily meglepő! -teszem hozzá. -Arabella olyan 14 éves korunk körül talált egy eldugott útvonalat, ami egy fákkal teli dombra vezetett. Tökéletes kilátás nyílt a pályára. Attól fogva az lett a kedvenc helyünk, és minden évben onnan néztük a futamot. Vagy csak feküdtünk és hallgattuk a fák susogását, és a madarak csiripelését.

Megállok egy kicsit. Annyi emlékem van róla, hogy hetekig mesélhetném őket. És lehet a jövőben még lesz rá alkalmam, így úgy döntök a végére ugrok.

-Arabella mindig is belevaló csaj volt. Tele energiával, önbizalommal, és azzal a merészséggel ami bennem soha nem lesz meg. Én inkább egy művész lélek vagyok. -vontam meg a vállam. -Egy időben autóversenyző akart lenni, de végül letett róla. Azt mondta: "Hagyok másoknak is esélyt!" -az emléken felnevetek. -De ettől függetlenül részt vett pár utcai versenyen. A szülei nem tudtak róla, különben soha nem engedték volna el. Nagyon ügyes volt benne. Néha engem is elvitt magával, bár én inkább néztem őt a start mezőnél, és azért szurkoltam, hogy mossa fel a padlót az ellenfeleivel. -egy ördögi mosoly kúszik a számra. -Nem kellett csalódnom benne! Annyi versenyt nyert, hogy már egy kisebb hírnévre is szert tett.

-A választott testvérem volt. Szinte soha nem volt nagy veszekedésünk, inkább csak kisseb viták. Egy kivételével... -megállok, lecsukom a szemem és veszek egy nagy levegőt. Egy pillanattal később pedig egy meleg kéz az enyémekre kulcsolódik.

-Ha túl fájdalmas akkor... -kezd bele Charles ám belevágok a szavába.

-Folytatom. -mondom határozottan. Nincs visszaút.

-Két éve volt egy nagy összezörrenésünk. Én kezdtem el, kiabáltunk egymással, és még pár könnycsepp is elhullt annyira dühösek voltunk. Addig a pontig ment, amíg Arabella fogta magát, kiviharzott az ajtón és elment a kocsijával. -az emlék súlya ismerősen nyomni kezdi a mellkasomat. És tudom, hogy már a könnyeimnek sem kell sok. -Elhajtott, és én már akkor tudtam, hogy ez a vita felesleges volt. Egy kis ügy miatt történt, ami elvész a nagyok között. Nem kellett volna vitát kezdenem.

-Egyből tárcsáztam őt. Elsőre nem vette fel, sem a másodikra, de a harmadiknál már beadta a derekát. Mikor felvette egyből beleszóltam, hogy: "sajnálom", de ekkor ő is ugyan ezt mondta vissza nekem.
Megkértem, hogy "jöjjön vissza és beszéljük meg a dolgokat". Azt mondtam, hogy: "nem éri meg haragban elválni".
Beleegyezett, hogy visszajön. Azt mondta nekem, hogy "Szeretlek M" és biztosítottam, hogy "én is örökké szeretni fogom és siessen vissza, hogy megölelhessem és magunk mögött hagyhassuk a történteket."

Bạn đã đọc hết các phần đã được đăng tải.

⏰ Cập nhật Lần cuối: Apr 28, 2023 ⏰

Thêm truyện này vào Thư viện của bạn để nhận thông báo chương mới!

𝐶𝑠𝑜́𝑘𝑜𝑙𝑗 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑚𝑖𝑘𝑜𝑟 𝑐𝑠𝑎𝑘 𝑎𝑘𝑎𝑟𝑠𝑧 //𝐶.𝐿. 𝑓𝑓. Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ