The Gravity Between Us {Bungou Stray Dogs Soukoku Fan fiction}

Első fejezet

Átlagos, verőfényes nap volt Yokohamában. A tavasz már ébredezett, mégis korai szakaszában volt. Az év ezen részében nem volt meglepő az időjárás gyakorta változása. Egyik pillanatban a Nap vad sugarai fényesen tündököltek az égen, fényüket a forró aszfaltra tükrözve, ám amikor az ember már végre azt hitte volna, hogy a nyár közepén jár, az ég egyik pillanatról másikra hirtelen sötét árnyalatot vett. A felhők ponyvaként fedték be a kék, korábban lágy szellővel telített eget.

A levegő azonban korántsem változott. Meleg, fülledt idő köszöntött be, majd végül az első esőcsepp is aláhullott az égből, egyenesen a fehér, pór lepte párkányra mely az utca felé magasasodott.

Nem telt el sok idő mire az apró cseppecskék ezrükkel lepték be a város egészét. Mintha a korábban ragyogó Nap soha nem is létezett volna, megindult a heves zivatar. Az eső megállás nélkül ömlött, terítette be az utcákat. A lengén, szegényesen öltözött járókelőknek ekkor már esélye sem volt fedezékbe vonulnia, a vad időjárás váltakozása egyik pillanatról a másikra történt.

[ Atsushi Nakajima ]

Fénysebességgel rontottam be az iroda épületének ajtaján, majd vágtam is be azt azonnal lihegve.

-Éreztem, hogy esni fog. - préseltem ki magamból a szavakat miközben ingemet próbáltam szárítgatni sikertelenül.

-Egy hamar nem is fog el állni. - mondta Kyouka, sötét tincseit csavargatva.

-Megint egész napra mondják? -kérdeztem fáradtan.

-Attól tartok igen. Bár én azt hallottam, a hét egy napján sem lesz jó időnk.

-Remek. Ráadásul még a dobozok is teljesen át áztak. - néztem csalódottan a kezemben tornyusuló, csuromvizes papír dobozokra.

-Nem a csomag számít, hanem ami benne van, nem igaz? - próbált vigasztalni a lány. Az talán még ép.

-Jól mondod. Csak érjünk már be az irodába. Az első dolgom lesz átöltözni.

-Egyetértek. - mondta ázott ruháját vizsgálgatva.

Vizes cipőnkkel az egész lépcsőházat sikerült bemocskolnunk. Nem mintha gyakran lenne takarítva, de a kis víz foltok távolról is könnyen fellelhetőek a poros lépcsőfokokon. Alapesetben már rohantam volna a felmosóért, de ezúttal olyan fáradt és leharcolt voltam, mintha egy soha véget nem érő csatát vívtam volna egy különleges képességű áldottal. A szituáció csupán annyiban különbözött a megszokottól, hogy az ellenségem nem egy áldott, hanem maga az eső volt.

Nagy nehezen, de végül az utolsó lépcsőfokot is átléptük. Az ajtó kilincsére tettem a kezem, majd egy hatalmas lendülettel kinyitottam azt.

Szószerint bezuhantam az ajtón, kezem tartalmával együtt a földre esve.
A dobozok szétterültek a parkettán, némelyikük teljesen odébb csúszott. Ám az egyik kis zacskó egyenesen a szemben álló íróasztalnál ért földet.

-Na végre! Azt hittem, már sosem jöttök, annyit kell rátok várnom. - mondta Ranpo, egy csomagot a keze közé kapva.

-Feladtad a leckét, Ranpo-san.. - mondtam továbbra is lihegve, mire az előbb említett már tömte is magába az újonnan kapott édességet.

-Csak nem leszakadt az ég? - lépett hozzám egy szélés mosollyal a száján Yosano.

-Jól elkapott minket. - jelentette ki csalódottan Kyouka.

-Azt látom... Mindenesetre, köszönöm, hogy elintéztétek ezt nekem. - vetett egy gúnyos pillantást Ranpora.

-Ugyan, nagyon szívesen, Yosano-san. - mondtam egy apró mosollyal.
-De ha most megbocsájtotok, én megyek és átöltözöm. - néztem a továbbra is csuromvizes ingemre kellemetlenül.