Éljem túl

X.

A kapucsengő éles hangja végigberregett a lakáson. Gyuri morogva oldalra fordult a takarója alatt, a kezét a hűvös padlóra ejtette.

– Mikor állítunk be csengőnek mondjuk Mozartot? – motyogta a párnájába.

– Azt meg lehet csinálni? – kérdezte Bence a földről. A gumimatrac most már teljesen leeresztett alatta, gyakorlatilag a szőnyegen feküdt.

– Valószínűleg nem. – Gyuri nyögve felkönyökölt, és letörölte az arcáról a nyálat. A halántékában lüktetett a fájdalom, a nyakában lógó kereszt izzadtan meztelen mellkasának tapadt. Hányástól bűzlő pólója valahol a szoba másik sarkában hevert.

– Ugye, tudod, hogy az a kereszt úgy néz ki, mint amit a bandatagok hordanak a filmekben? – mondta Bence.

– Nem igaz – dünnyögte Gyuri, miközben újra elvackolódott az ágyában. Felrémlett neki az érzés, ahogy a cipője lecsusszant róla, és takaró terült a vállára. Mintha álom lett volna, olyan távolinak tűnt.

– Jól áll. – Bence hangjában nyoma sem volt a szokásos gúnyolódó nagyképűségnek, amivel Gyurinak fogalma sem volt, mihez kezdjen, ezért inkább csak elfintorodott.

– Most akartam megköszönni, hogy hazakísértél, ne tedd tönkre.

– Nem azért mondtam. – Bence most meg kifejezetten sértődöttnek tűnt, ami csak még zavarosabbá tette a dolgokat. Gyuri a legszívesebben elbújt volna a takarójában, csak ne kelljen ezzel foglalkoznia. – Te, Gyuri – szólalt meg Bence újra. – Neked ilyen önbizalom izéid vannak? Önbizalom problémáid, na?

Már csak ez hiányzott.

– Nekem? – dugta ki a fejét a takaró alól Gyuri felháborodottan. – Te voltál, aki elmenekült az ex barátnője elől, mert nem bírta elviselni, hogy ránézett!

– Egyáltalán minek hívtad oda?! – csattant fel Bence. – Miért beszéltél vele?! Kértem valaha, hogy beszélj vele?!

– Ennyire hiányoztam, Szabó T?

Bence felüvöltött, mire Gyuri ijedtében lefordult az ágyról. Zihálva felkönyökölt a matracára.

– Ezt muszáj volt?! – csattant fel.

A küszöbön Bence exbarátnője állt, a kezét csípőre téve az ajtófélfának dőlt, mintha várt volna valamire. Bence az ágy lábának vetette a hátát.

– Ne nézz rám, jó?! Ne nézz ide!

Gyuri fejébe éles fájdalom hasított, a dobhártyája belerezonált a hangba.

– Halkabban nem lehet? – sziszegte. Bence riadt pillantást vetett rá a válla fölött.

Kami megforgatta a szemét.

– Mit ne nézzek? Azt mondod, halott vagy, Szabó T, de ugyanúgy nézel ki, mint máskor.

– Te tudsz róla? – képedt el Gyuri. Amennyire emlékezett arra a néhány üzenetre, amit váltottak, ő sosem pontosította, Bence milyen betegségben szenvedett, előző este pedig esélyük sem volt rendesen beszélni. Gyuri álmában sem gondolt volna arra, hogy Bence úgy menekül majd a klubból, mintha üldöznék.

– Szabó T maga mondta el – biccentett a lány –, de nem volt hajlandó interjút adni.

– Nem akarok interjút adni – rázta a fejét Bence –, nem akarom, hogy így láss, kérlek...

– Elég ebből a nonszenszből! – állt fel Gyuri. Ideje volt, hogy a kezébe vegye a dolgokat. – Kamilla, menj ki a konyhába, légy szíves, és várj meg ott. Nemsokára utánad megyünk.