Hasadék

NEGYEDIK FEJEZET

- Szóval van egy húgod? - kérdeztem tőle, miközben néztem az elsuhanó tájat.

- Igen, két évvel fiatalabb nálam. Polly-nak hívják. Szöges ellentétek vagyunk. Míg én igyekszem tanulni, addig ő mindig bulikban van, és váltogatja napról napra a pasikat. Ezért is kellett ma vigasztalnom. - sóhajtott. - Az egyik srác durva üzenetet írt neki, emiatt totál kiborult. - mondta, majd leállította a kocsit. Kiszállt, majd én is és elindultunk egy óriási ház felé. De tényleg... brutálisan nagy volt.

- Itt laksz? - kerekedett ki a szemem

- Igen, nem vagyunk gazdagok, de anyám, testvére elköltözött és nekünk adta a házat.

- Jaa értem.

Blake már majdnem nyitotta az ajtót amikor bentről veszekedést hallottunk. Két női hang volt.

- Ez Polly és az anyám lesz. Ha mögöttem jössz, akkor megússzunk minden kellemetlen dolgot. - mondta, mire bólintottam, a fiú pedig halkan kinyitotta az ajtót.

- Nem hiszem el Polly! Az átlagod egyre csak romlik. Csak nézd meg Blake-et... na ő aztán minta gyerek. Nem úgy, mint te. Naponta váltogatod a pasikat, majd összeomlasz, mert valaki azt írta neked, hogy egy ribanc vagy. Kezdj el tanulni, különben szobafogságot kapsz. MEGÉRTETTED? - üvöltötte Blake anyja, mi pedig gyorsan felfutottunk a fiú szobájába.

- Úristen... szegény lány. Hogy bírja ezt ki? - kérdeztem miközben leraktam a majdnem üres táskámat. Nem tehetek róla, nincs kedvem cipelni.

- Polly nem veszi magára azt, amit mi mondunk neki. Kéne valaki, aki észhez téríti, mert ez így nem lesz jó. Sky ugye már nem tud vele beszélni, hiszen elköltözött. - mondta, nekem meg eszembe jutott, hogy ők mostoha testvérek.

- Én... talán tudnék vele beszélni. - mondtam halkan

- Te? Mármint bocs, de te, akinek szintén rossz az átlaga? - kérdezte röhögve, én pedig kezdtem magam kellemetlenül érezni.

- Nem volt mindig ilyen rossz az átlagom. Csak...mindegy. - sóhajtottam Blake pedig elterelte a témát.

- Játszunk valamit. - dobta fel az ötletet pár perc után.

- Hány évesek vagyunk? Hat?

- Nem olyan játékra gondoltam. Mindketten kérdezünk egymástól valamit, és őszintén kell válaszolni rá. - mondta

- Ez tetszik, felőlem játszhatjuk. - mondtam miközben ledőltem Blake ágyára. Úristen...milyen jó puha ágy...

- Kezdem én. Miért lett ilyen rossz az átlagod? - na tökéletes, egyből bele a lecsóba.

- Két éve még kitűnő voltam, most már egy kicsit elengedtem magam. Ennyi az egész. - feleltem gombóccal a torkomba, miközben reménykedtem, hogy Blake beveszi a kamu dumámat mivel semmi nem volt igaz belőle, ennél sokkal komolyabb a téma. De ezt neki nem kell tudnia. - Én jövök. Mindig is maximalista voltál?

- Nem... két éve még nagyon rossz tanuló voltam. Aztán minden megváltozott és muszáj volt javítanom. - mondta, miközben én gyanúsan összehúztam a szemem. Mindketten két éve változtunk...áhh biztos csak véletlen.

Talán még húsz percig játszottunk, ami alatt megtudtam, hogy ő 19 éves, kedvenc színe a fekete, és imádja a drámát, ja meg persze, hogy nem tud élni a popcorn nélkül. Aztán feltette a halál kérdés.

- Ha nem a szüleiddel élsz, akkor kivel?

Hirtelen felületem az ágyon, és elment az a csöppnyi boldogság is, ami bennem lett.

- Ez egy szar játék, én befejeztem. - mondtam, majd felálltam, és kinyitottam az ajtót, de Blake elkapta a csuklóm.

- Sajnálom, nem akartam, hogy rossz kedved legyen. Nem kell válaszolnod, csak ne menj el. - mondta miközben mélyen belenézett a szemembe.

- Bocsánat, de ez nekem most még nem megy. Mennem kell... - mondtam majd kimentem az ajtón.

- És mégis hová mész? Azt mondtad nem tudod hol laksz? - ordított utánam, én pedig nem akartam, hogy kövessen, így gyorsan berohantam egy random szobába.

- Bocs, de....te ki vagy? - kérdezte egy hang mögöttem, én pedig úgy megijedtem, hogy egy aprót sikítottam. Hátra néztem és előttem egy nálam kissé fiatalabb lány állt. Bár nem biztos, mivel annyi sminket használt, hogy lehet nálam idősebb. Hosszú szőke haját kiengedve hordta, kék szeme kiemelte a sok fekete szemfestéket, ajkán pedig vörös rúzs volt. Az öltözködése eltérő volt tőlem. Rövid fekete short és egy semmit takaró fekete póló. Bár jó indulattal sem lehet ruhának nevezni azt a valamit, de oké. Kézen, nyakán, ujján több száz ékszer csillogott. Amúgy, ha kevesebb smink lenne rajta, akkor még talán szép is lehetne. Mondjuk így is valami gyönyörű, csak ne lenne rajta ennyi smink! A végén még leolvad róla.

- Ohh....öhmm én Emily vagyok. Blake-el jöttem haza a suliból, és a végén idejöttünk. Te vagy... - néztem rá tanácstalanul, majd beugrott. - Te vagy Polly. Blake húga. - akkor most már értem miért mondta azt Blake, hogy ráférne egy kis beszélgetés. Ugyanis miután a lány felfogta, hogy ki is vagyok, egyszerűen csak ennyit mondott.

- Tiszta a terep, kijöhetsz. - értetlenül néztem, hogy ezt most kinek is mondja, de pár pillanattal később egy nála és még nálam is jóval idősebb srác jött ki a szekrényből. Hitetlenkedve néztem a fiúra, aki odament Polly-hoz ráérősen megcsókolta, majd kimászott az ablakon. Nem mindennapi látvány...az biztos.

- Szóval Emily. Te Blake csaja vagy? - kérdezte gúnyosan, én pedig már most tudtam, hogy nem fogom kedvelni ezt a lányt.

- Nem, még az kéne nekem. Csak szimpla osztálytársak vagyunk, lekéstem a buszt, ő pedig haza akart vinni, csak most otthon van egy kis családi gond, ezért ide jöttünk. - szépítettem a mesén.

- Ahaa, értem. Akkor, ha megtennéd... - mutatott az ajtóra én pedig megértettem mit akar, és kimentem az ajtón. Sikerült nem találkoznom senkivel így gyorsan kirohantam a bejárti ajtón, és elkezdtem sétálni a legközelebbi megálló felé.

Két éve, hogy ilyen fajta eseménydús napom volt. És még közel sem volt vége...