Percy Jackson Mindenség

Percabeth Oneshot

A kicsi, nyolcéves Annabeth és a nála évekkel idősebb Thalia egy szökőkutas téren lévő padon üldögélt. Luke elment ,,élelmet szerezni" (lopni), és míg vissza nem ért, volt pár percük lepihenni.

A tér közepén terpeszkedő szökőkút káváján Annabeth-szel nagyjából egyidős kölykök ücsörögtek, valószínűleg osztálykiránduláson lehettek. A szőke lány megigézve bámulta őket. Milyen jó lehet nekik, halandóknak... Nem kell az istenektől, meg mindenféle mitológiai teremtménytől rettegniük, és a szüleik biztos nagyon szerethetik őket... Ezekre a gondolatokra Annabeth megrázta a fejét. Nem, nem szabad a múltján gondolkodnia, hisz otthagyta az apját meg azt a rémes nőt abban a házban. Többé nem szembesül azokkal a pillantásokkal, melyek azt tudatják vele, csak bajt hoz a házra, többé nem kell éjszaka attól a sok póktól rettegnie, akik éjszaka kimásznak búvóhelyükről, aztán a nevelőanyja csak leinti, hogy biztos képzelődött. Nem. Neki már Thalia és Luke jelentette a családját.

- Thalia - szólította meg a fekete hajú lányt Annabeth, mire Zeusz lánya azonnal felé fordult.
- Igen? - simította meg a kislány arany tincseit Thalia szeretetteljesen. Annabeth olyan volt neki, mintha a húga lenne, erről pedig akaratlanul is eszébe jutott a kisöccse. De nem akart most rá gondolni, Annabethszel kellett foglalkoznia. - Mi az?
- Szerinted... szerinted egyszer nekem is lesz férjem? - tette fel a kérdést félénken Annabeth, szürke szemeivel óvatosan Thalia kék íriszeibe nézve. A lány kedvesen elmosolyodott.
- Ne butáskodj, persze, hogy lesz! Ki ne szeretne egy olyan csodálatos lányt, mint te? - mondta drámaian, ezzel egy kuncogást csalva ki a nyolcévesből. - Az lesz a legboldogabb férfi a világon, aki maga mellett tudhat téged - nézett mélyen a lány szemébe. - Mondd csak, Annie - ezt a becenevet Thalia csak nagyon ritkán használta, és Annabeth csak neki engedte, hogy így hívja. - Milyen férjet szeretnél, hmm?
- Hát... nem tudom - mondta bizonytalanul Annabeth. - Legyen kedves, cuki, és... játsszon velem az építőkockákkal - sorolta halál komolyan, mire Thalia majdnem elnevette magát. - De igazából nem tudom... - halkult el a szőkeség, tekintetét újból a kút mellett lebzselő gyerekekre fordítva. - Jé, de furi! - mutatott meglepetten az egyik kisfiúra. A kút káváján ült, lábát a vízbe lógatva, arca maszatos volt, egyik kezében egy kék tetejű dobozt, másikban egy kék, ismétlem, KÉK színű kekszet tartott, aminek már a felét megette. Fekete haja volt, szürke rövidnadrágot vislet sötétkék tornacipővel, és egy árnyalattal világosabb pólóval. Mielőtt Annabeth akár hármat pisloghatott volna, már egy újabb sütemény volt a kezében, a fiú pedig csillogó szemmel beleharapott. - Miért eszik kék sütit?
- Hát... - Thalia kissé döbbenten meredt a kisfiúra, majd végül megvonta a vállát. - Nem tudom.

Annabeth csendben nézte a fiút, de mikor úgy tűnt, ő is felé néz, szégyenlősen elkapta a tekintetét. Egy idő után Thalia gondterhelten sóhajtva felállt, és a szőkére nézve a vállára tette fél kezét.
- Figyelj, elmegyek, megnézem hol marad eddig Luke. Maradj itt, mindjárt jövök vissza. A tőröd legyen készenlétben, oksa?
- Rendben - bólintott Annabeth. Thalia egy utolsó, aggódó pillantást vetett rá, majd megfordult, és sietős léptekkel távozott.

Annabeth csendben üldögélt, és egy, a lába előtt csipegető verebet figyelt. Nem először fordult már elő vele, hogy egyedül hagyták, így tudta, a legjobb, ha Thalia utasítása szerint nem megy sehova.

Hirtelen a madárka elreppent, helyét pedig két pár kitaposott bakancs vette át, árnyekot vetve a kislányra. Annabeth dacosan felnézett, de eltökéltsége azonnal megingott, mikor megpillantotta a két latyakos ruhát viselő, gubancos hajú, sárga fogú férfit. Ijesztően vigyorogtak, rá, az egyikük, a magasabb, hívogatóan kinyújtotta a kezét.
- Kérsz nyalókát, kislány? Van nálunk sok cukorka, gyere, megmutatom - selypített a férfi. Annabeth tudta, hogy ezeknek bizony egy darab cukorkájuk sincs. Lehet, hogy álcázott szörnyek, vagy csak sima gyerekrablók. Óvatosan az övén lógó tőre felé nyúlt, de a csúnya férfi azonnal elkapta a csuklóját.
- A-a - ciccegett. - Így nem játszunk. Szépen befogod a kis szácskádat, és velünk jössz. Ha nem, akkor nagyon mérgesek leszünk - gügyögött gúnyosan. Annabeth szemébe könnyek gyűltek, ugyanakkor arcára szilárd elhatározás ült ki.
- Nem.