Álmodj nagyot

4. Lando Norris

Daisy Morgan

Sírni tudtam volna, ordítani, toporzékolni és még sorolhatnám. Több, mint egy hónapja nem láttam és most még a járatát is törölték.

23. este ért volna be Lando gépe, de a rossz időjárási viszonyokra tekintettel törölték a járatát, így Lando nem jön haza. Én persze kis naiv nagyon beleéltem magam. Hiába. 23. este nem jött Lando gépe...

-Ilyenkor hol vannak azok a kibaszott magángépek?- kérdeztem pityeregve Flo karjai között, aki úgy döntött, hogy addig nem hajlandó lefeküdni, amíg én nem nyugodtam meg.

-Daisy, a magángépek sem szállhatnak fel.

-Olyan régen láttam. És annyira hiányzik! Meg akarom ölelni, hozzá akarok bújni, meg akarom csókolni, azt szeretném, hogy itt legyen!- hisztiztem.

-Tudom.- simogatta a hátamat.- Amint lehetősége lesz rögtön jönni fog.

Másnap reggel Flo mellett ébredtem, aki éppen telefonált, mikor pedig meglátta, hogy ébren vagyok a kezembe adta a telefont és kiment a szobából.

-Daisy?- hallottam meg Lando hangját.

-Lando! Szia!

-Hogy vagy?

-Őszintén? Nem jól. Látni akarlak...- halkítottam le hangomat, mivel a sírás szélén álltam. Megint.

-Nagyon hiányzol Szívem!- sóhajtott nagyot.- Ma délutántól mennek a járatok, de nem tudtam jegyet szerezni.

Erre csak nagyot sóhajtottam, mivel torkomba nagy gombóc nőtt és éreztem, hogyha megszólalok akkor elbőgöm magam.

-Azon vagyok, hogy a lehető legkorábbi gépre jegyet foglaljak.- hangja nyugtató volt.- Tudom hülye kérés, de próbálj meg nem rám gondolni, jó? Díszítsétek fel a fát és süssetek sütit, miközben karácsonyi zenéket hallgatok. Este pedig igyál meleg teát és nézzétek meg a Reszkessetek betörőket.- imádtam, hogy Lando ennyire figyelmes és mindent próbál megtenni azért, hogy nekem jó legyen.- Mondj valamit Daisy!

-Vigyázz magadra kérlek!

-Ígérem! Szeretlek!

-Én is téged!

Lehet, hogy úgy tűnik túlreagálom a dolgokat. De nem könnyű egy Forma 1-es pilóta barátnőjének lenni, főleg úgy, hogy alig néhány futamára kísérhetem el a tanulás és mellette munka miatt. A futamokat körömrágva nézem, amikor csak tudom. És persze rettentően nagy bizalomra van szükség kettőnk között. Meg persze feltétlen szeretetre. Mind a ketten leküzdjük egymás hiányát, hiszen tudjuk a másik vár minket. De ilyenkor, mikor tudom, hogy csak a fránya időjárás választ el minket, na az rettenetes.

Napközben próbáltam úgy cselekedni, ahogy azt Lando kérte. Mrs. Norrissal és anyával sütöttünk és főztünk szinte egész délelőtt, közben pedig néha a fa díszítésébe is besegítettem. Este vacsora közben csak néhány szót ejtettünk Landoról, hiszen mindenkinek hiányzott már a fiú. Vacsora után közös megegyezés alapján nem ajándékoztunk, hiszen az Lando kedvenc része, így Ő nem maradhat ki belőle.

A nappaliba leültünk filmet nézni, hiszen Kevin nélkül nincs karácsony.

Persze sokkal élvezetesebb és komfortosabb lett volna az egész, ha Lando karjaiban nézem...

A film egy darabig sikeresen elvonta a figyelmemet, viszont, mikor jött benne az érzelgősebb rész, nekem is rögtön nyomottabb hangulatom lett.

-Én szerintem lefekszem aludni.- álltam fel addigi helyemről.

-Jól vagy?- mért végig Mr. Norris. Nem teljesen...

-Persze, csak elfáradtam. Jó éjszakát!- intettem egyet, miközben egy mosoly félét varázsoltam magamra. Ők sem hülyék, hogy ezt elhiggyék.

A kádba töltöttem magamnak forró vizet, majd egy jó ideig áztatta benne magamat, utána pedig semmi kedvem lévén befeküdtem az ágyba és bámultam a palfont. Norrisék házában tötöttük a karácsonyt, így értelemben szerűen Lando szobájában aludtam. Mindenről a fiú jutott eszembe, a párnáknak Landonillata volt... Magamhoz öleltem egy párnát, és oldalamra fordulva lehunytam szemeimet.

Éjjel motoszkálás csapta meg füleimet, de nem is foglalkoztam vele, Cisca sokszor jár le inni a konyhába esténként. Visszahajtottam a fejemet a párnára és próbáltam tovább aludni.
Éppen fél álomban lehettem, mikor éreztem, hogy valaki végigsimít az arcomon.
Hirtelen pattantak ki a szemeim és először a sötét miatt csak egy alak rajzolódott ki előttem.

-Daisy...- fogta közre arcomat, mire Őt majdnem fellökve ugrottam ki az ágyból.

-Lando!- öleltem magamhoz és talán kicsit hangosabban ejtettem ki a fiú nevét a kelleténél. Arcomat mellkasába fúrtam és mélyen belélegeztem illatát, amit végre nem csak a paplanok árasztottak.- Hogyan jutottál haza?- emeltem rá tekintetemet pár perc ölelkezés után.

-Valami kőgazdag pasi jegyét megvettem nagyjából háromszor annyiért.- vonta meg a vállát.- Hiányoztál!

-Nem vagy normális Norris!- csaptam mellkasára kuncogva. Hogy én mennyire szeretem ezt az idiótát!

-Te teszel ilyenné Norris!- kacsintott rám, majd lehajolva hozzám ajkait enyémekhez éreintette. Egyik kezemmel hajába túrtam másikkal pedig vállában kapaszkodtam meg. Lando mindkét keze derekamba markolt és úgy tartott közel magához. Lassan és óvatosan döntött le az ágyra és magasodott felém, ahol tovább folytatta ajkaim ostromlását.

-Még javában Morgan vagyok!- szakadtam el tőle oxigénhiány miatt.

-Jól mondtad. Még!- dőlt le mellém kissé zihálva. Észre sem vettem, hogy Landon már bőven pizsama van, szóval biztosan tőle jött a motoszkálás.- Boldog karácsonyt Daisy!- beszélt nyakamba, ahova utána egy puszit hintett.

-Boldog karácsonyt Lando!- mellkasára húzott, majd ujjaival hajamba túrt és néha ujjára csavart egy hajszálat. Eközben én köröket kezdtem rajzolni pólóval fedett mellkasára. Lábaink egymásba fonódtak, imádtam a helyzetet.

-Köszönöm, hogy itt vagy!- motyogtam. Landonak muszáj volt beleszoknia, hogy néha túl érzelgős tudok lenni, de ez rá is rá ragadt.

-Édesem. Már kínzott a hiányod, még jó, hogy itt vagyok.- nyomott puszit homlokamra.- Az elkövetkezendő napokban le sem fogsz tudni kaparni magadról.

-Nem, mintha annyira le szeretnélek.- rántottam meg vállaimat.- Még nem is ajándékoztunk amúgy. Meg szerettünk volna várni vele.

-Aranyosak vagytok!- kaptam egy újabb puszit a homlokamra.- És mi a terv holnapra? Vagy inkább már mára.- javította ki magát.

-Köszönsz a csipet csapatnak utána pedig kisajátítalak magamnak és egész nap filmezni fogunk.- mosolyogtam örömittasan.

-Tetszik az ötlet! De azért majd étkezéseket illessz bele a tervbe és minden tökéletes lesz.

-Hát persze. Meg az ajándékozás!

-Na azokat megejtjük és a tiéd vagyok!- kuncogott.

-Alapból is az enyém vagy!- haraptam be alsó ajkamat.

-Ez ellen nem tudok mit felhozni. A tiéd vagyok!- illesztette össze ajkainkat. A csókba mind a ketten belemosolyogtunk.- Egymáséi vagyunk!- döntötte homlokát az enyémnek.

Azt hittem, hogy az lesz életem addigi legrosszabb karácsonya. Aztán megjött Lando és úgy éreztem, hogy újra teljes vagyok, hogy nem hiányzik semmi az életemből, a boldogságomból.

-El sem hiszed, hogy mennyire szeretlek!- suttogtam, miközben szinte már a fiún feküdtem, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz.

-De elhiszem. Mindennél jobban szeretlek Daisy!- simogatta derekamat. Lassan lecsukódtak szemeim és Lando mellkasán nyomott el az álom, miközben Lando imádnivaló illatát éreztem, és hallgattam ahogy nyugtató hangjával szerelmes dolgokat suttog a fülembe, éreztem biztonságot nyújtó ölelését, ami abban a percben is mindennél többet ért.

Instagram: dina_writer_
Tiktok: dina__writer
12.04.