Apró szösszenetek, aranyos történetek különböző sportolókkal, színészekkel, énekesekkel stb...
A könyvekben mindig az ilyen részeket imádom a legjobban írni, és van, hogy megcsap az ihlet, de nem annyira, hogy egy egész könyvet alkossak, ezért itt v...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hector Fort
Edzésrő sétáltam haza, mikor megláttam őt. Talán ha nem ejtem le a kulcsomat egy tőle nem messze lévő pad előtt, akkor észre sem vettem volna. Pár pillanatig csak figyeltem az alakját, majd leültem a padra, amiről pontosan ráláttam a lányra. Egy könyvet tartott kezében, a füléből pedig vezetékes fülhallgató lógott ki és néha ütemre mozgatta a fejét, mikor pedig egy hajtincse a szemébe lógott, azonnal eltűrte azt vékony ujjaival, melyeken ezüst gyűrűk díszelegtek, hogy ne zavarja az olvasásban.
Hosszú sötétbarna göndör haja csillogott a napfényben és tökéletesen passzolt a halvány sárga ruhájával, amit viselt. Lejjebb vándorolt a tekintetem a térdeire, melyet látszatni engedett a szoknyája, amin apró fehér virágok voltak. Százszorszép... Majd a fehér miniatűr kövekkel kirakott szandálja és a fehérre kifestett körmei, csakmint kézfején.
Én sose az ilyen lányokra buktam... És mekkora egy idióta voltam! Látszólag ő maga volt a megtestesült ártatlanság és fogadni mertem volna, hogy csodálatos lelke van. Tudtam, hogy nem szabad külső alapján ítélkezni, de ő... Néha elmosolyodott azon, amit a olvasott, igaz a fogait egyszer sem mutatva. Fel sem pillantott a könyvéből, így lehetetlennek éreztem, hogy csoda történjen és a semmiből észrevegyen.
Már pedig észre kell vennie!
Nem gondolkoztam mielőtt cseledektem... Nem tudtam, hogy később meg fogom-e bánni, de inkább legyen úgy, minthogy meg sem próbáltam. Lassú és kimért léptekkel sétáltam felé, majd megálltam közvetlenül előtte az edzős táskámmal az egyik vállamom, ő pedig csak azért vett észre mert eltakartam a könyv elől a rávetődő fényt.
Majd felpillantott.
Gyönyörű volt... Káprázatos... Nagy barna szemekkel fürkészett és láttam rajta, hogy kíváncsian várja, mit szeretnék tőle. Azonban nekem egy szó sem hagyta el a számat...
– Öhm... Ismerjük egymást? - húzta ki a fülhallgató két végét egy gyengéd rántással a füléből, mire engem is kirántott a gondolataimból. Gyorsan megráztam a fejemet, de a gondolataimat képtelen voltam rendezni, így kinyögtem az első dolgot, ami eszembe jutott.
– Meg szerettem volna kérdezni, hogy mennyi az idő - rá sem ismertem a saját hangomra. Furcsán méregetett, de elővette a telefonját a könyve alól és megnézte nekem, hogy mennyi az idő. Nem mintha annyira tudom kellett volna...
– Fél négy lesz pár perc múlva - éreztem, ahogy tekintetét óvatosan végigvezette rajtam, majd apró mosoly jelent meg szája szélén, mikor megpillantotta a zsebemben a telefonom körvonalát. Francba...
– Le van merülve - vágtam rá, mielőtt bármit kérdezhetett volna. – És köszi - utaltam arra, hogy megtudtam tőle az időt. Sajnos nem tudtam, hogyan tartsam fent a beszélgetést ezért, csak álldogáltam előtte, nem is számítva arra, hogy egy másodperccel később életem egyik legkínosabb pillanatával kell szembenéznem.
