Egy kislány aki, menekülni kényszerült az anyjával, apja őrültsége elől....
Az egész ott kezdődött, hogy apám megrögzötten fiúgyermeket akart. Megkapta. Született egy erős bátyám Min Jae. Egy véletlen következtében anyám újból várandós lett, aminek...
Az út további része csenden telik, de mégsem zavaró. Mindketten a saját gondolatainkba feledkeztünk. Bár közbe kíváncsian figyelem az utcán sétáló embereket, akik épp kávéért sietnek a főnöküknek vagy ebédszünetüket a barátaikkal. A hatalmas irodaházak ritkulnak a betondzsungelt parkok, játszóterek váltják fel. Míg nem megérkezünk egy hangulatos étteremhez, ami a Carlo nevet viseli. Kiszállva a Maseratiból egy kellemes olasz táncdal csapja meg fülemet. Két pincér azonnal felénk siet miután beléptünk az ajtón.
- Sung úr, hölgyem! - hajolnak meg előttünk. - A szokásos helyre? - kérdezi törve a koreait. - Persze Fabricio! - válaszol.
Egy négy fős kertre néző asztalhoz terel Sung-Woo. A hely csodás, körbe lengi egyfajta nosztalgikus légkör, mintha aki ide belép annak megállna az idő. Woo hangja ránt vissza az álmodozásból.
- Ne haragudj elkalandoztam... - válaszolok kérdő tekintetére. - Azt látom! - mondja nevetve.
- Kölyök! Mikor is volt mikor utoljára itt voltál? -kérdezi egy mély bariton a távolból. - Pápá! - kiált fel önfeledten a velem szemben ülő, ki gyermeki boldogsággal elegyedik szóba olaszul a termetes férfival. Hogy ezt miből tudom? Nos mögöttem magyaráz, közben méretes kezeit székemen pihenteti, ami ellen hangos nem tetszését fejezi ki nyekergésével. Kezdek azon gondolkodni, hogy mikor fogja megadni magát alattam az ülőalkalmatosság... És amilyen szerencsés vagyok mostanság, még meg is történhet eme szerencsétlenség. Kezdek éhes lenni hála az ínycsiklandó illatoknak. De a diskurzus szüntelenül folyik tovább, mintha itt se lennék. Szép mondhatom... Már azon imádkozok, hogy jöjjön már az a Fabricio nevű pincér és hozza az étlapot, mert ha így haladunk a hasam is beleszól a roppant fontos beszélgetésbe.... Hogy lefoglaljam magam az elém táruló gondosan rendbetartott kertet figyelem, hátha előbukkan valaki és megszán némi paradicsommal vagy egyéb zöldségfélével. Nagy meglepetésemre egy idősebb nő a felém tornyosulóra mutat fejét csóválva. Majd eltűnik. Lelombozódva sóhajtok, amire Woo is felkapja a fejét. De valamiért vállait összehúzva húzódik az asztal sarkához. Összeráncolva nézem végig értetlenül tettét.
- Carloooo!- hallok meg egy fenyegető kiálltást. - Mariaa! - szól mögülem az óriás. - Először is ,megmondtam, hogy ha jön Woo, akkor első dolgod, hogy szólsz nekem! - szidja le meglepetésemre koreaiul. - Másodszor, letámadod szegény fiút mindennel, miközben még egy hölgyet is hozott ezúttal magával. Lefogadom, hogy szóhoz sem hagytátok jutni. Vagy még rosszabb Woo be sem mutatta a hölgyet, mert, mert... Carlo az isten szerelmére miért nem szóltál?! - borul ki szegény asszony teljesen jogosan.
Azt hiszem itt az ideje bemutatkoznom. Már nyitom a számat, mikor hatalmasat korog a hasam válasz helyett. Maria, Woo, és az olasz óriás is rajtam nevet.
- Elnézést, de már nagyon éhes vagyok...- szabadkozok. - Jaj drágám ennél jobb bemutatkozást egy étteremben még nem hallottam! - fordul felém teljes testtel Carlo.
Ekkor realizálódik bennem, hogy kit is nevettem meg. Ugyanis nem mást, mint az olasz pofon osztó Carlo Pedersolit. Döbbenten állok gyerekkorom hőse elött.
- Mmmin Dal Mi vagyok. - ennyit sikerül kinyögnöm. A furcsa tekintetek miatt vélhetőleg ismét magyarul szólalhattam meg.
- Dal Mi, nekem ezek szerint nem kell bemutatkoznom. - válaszol a bunyós, tökéletes magyarsággal. Szemem kétszeresre tágul. Olyannyira meglepő számomra, hogy beszéli a nyelvemet.
- Nem, ami azt illeti sajnálom, hogy nem mutatkoztam be, de nem akartam megzavarni, amibe ennyire belelendűltek. - kérek elnézést.
Elmondom ezt anyanyelvemen is majd mélyen meghajolok.
- Most, hogy a formaságokon túl vagyunk, mit szeretnétek enni? - kérdez minket Maria.
Az előkerített étlapot bújva cirádás betűvel írt Lassagne-t nézem ki magamnak valamint előételnek Brusceta-t választok. Míg Sun Woo Pestot rendel. Deszertnek pedig mindketten egy-egy Tiramisut vállalunk be. Mint kiderült Carlo a főséf, így ő hátravonult elkészíteni rendelésünk. Ezért Maria faggat minket tovább.
- És mond csak honnan ismered Dal Mi-t? - kérdezi gyanakvón.
Egymásra kapjuk fejünket, amiből Maria valami teljesen mást szűr le. Mivel felpattan a székből és Sun Woo nyakába ugrik.
- Végree! Egy normális barátnőt hoztál ide! - örvendezik, én pedig dermedten várom Sun Woo magyarázatát.
- Mamma ő egy barátom, akivel a reptéren futottam össze. - vágja ki magát a slamasztikából.
- Ahha! Engem nem tudsz becsapni! - köti az ebet a karóhoz. - Vagy, ha még nagyon az elején vagytok, akkor az idő majd úgy is eldönti! - jelenti ki mindent tudóan.
- Ha megbocsájtotok, akkor elugrok a mosdóba! - szól közbe Woo. - Merre jártál drágám, hogy a reptéren kell összefutnia két barátnak? - kérdezi huncut mosollyal.
- Magyarországon voltam, úgy jó tizenöt évig! - válaszolok nevetve, mikor Maria arcát meglátom. - Szóval, turistáskodok pár napig aztán tovább utazok Daegu-ba és felkeresem a családomat. - mondom.
- Remélem sikerül, bármi baj van hozzánk mindig fordulhatsz. - szorítja meg a kezem. - Az unokám nem hozott volna el, ha nem bízna benned, de bizton állítom, hogy ő is segít bármire szükséged van. - folytatja lelkesen.
- Itt is vagyok! - terem mellettünk Woo a rendelésünkkel a kezében.
- Jó étvágyat! - mondjuk egyszerre.
Carlo is kisomfordált egy tál bolognaival, közösen ettünk akár egy család!
Keserédes volt ez az ebéd, több okból is. Egyrészt, itt születtem, mégsem érzem otthonomnak az országot hisz itt semmi jót nem tapasztaltam, a patriarchális rendszertől, egyenesen rosszul vagyok. Másrészt pedig, három idegennel ülök egy étteremben. Szinte semmit nem tudnak rólam, mégis úgy viselkednek velem, mint, akit születésétől fogva ismernének.
Ez az első napom itt, még nincs este hat és már mennyi minden történt velem ! MiMi ;)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
