„Nem én választottam ezt az életet. Viszont ha már így alakult, akkor én élvezni fogom."
- Keljen fel kisasszony! Ma indulnak a Roxfortba. Már harminc perce múlt délután öt óra Londonban. - keltett fel Hely az egyik házi manónk.
- Köszönöm Hely, csinálnál nekem egy zabkását?
- Természetesen, úrnőm, máris. - majd kihúzta a sötétítő függögyöm, és ki ment a szobánból.
Felvettem egy fekte farmert és egy kötött ugyancsak fekete pulóvert, és persze fehérneműt és zoknit. Be mentem a mosdóba, felraktam egy kis sminket és már siettem is reggelizni.
- Jó reggelt Nancy! - Tom mindig előbb kel fel mint én. Nem is értem hogy csinálja. A szokásos pirítósát eszi, mellé pedig egy, ha jól látom tejes kávét.
- Jó reggelt Tom. Hogy, hogy tejjel iszod? - biccentettem a fejemmel a pohara felé. - Feketén szoktad nem?
- Nem mindegy az neked? - És már vissza is nézett a legfrissebb Reggeli Prófétába.
- Na, legalább a bunkóságod nem változott. Köszönöm Hely. - figyeltem fel a reggelimet elém tévő manóra.
- Nagyon szívesen. A csomagjaik már az ajtóban várják önöket. Mattheo pedig előre ment, mivel a barátaival együtt hoppanált a Roxfortba. Apjuk remek tanévet kíván önöknek, és azt üszeni önnek kisasszony, hogy ne felejtse miért is megy. - mire a manó befejezte, én és Tom is megettük a reggelink és már indultunk is az ajtóhoz, miután mind a ketten frlvettünk egy-egy talárt, Tom természetesen már a zöld, mardekár címerrel ellátott ruhadarabot aggatta magára.
Megfogtuk a csomagokat, és elhoppanáltunk a Roxfortba.
Egy hatalmas ajtó elé érkeztünk. Tom elvette tőlem a ládáimat, lerekta a földre, mire azok köddé is váltak.- Én most be megyek, de várlak téged a mardekár asztalánál. - Rám mosolygott, és el is tűnt az egyik folyosón.
Tudtam hogy akkor kell be lépnem ezen a bizonyos ajtón mikor kihallatszik a nevem. Addig is van efy kis időm.
Eddig a Beuxbatons-ba kellett járnom. A varázsvilág azt sem tudha hogy egyáltalán élek. Az igazi szüleim elhagytak. A vezeték nevem nem Riddle, de Riddle-nek vagyok nevelve.
Egy fiatal 16 éves boszorkany vagyok, koromfelekete hajjal és smaragdosan csillogó szemekkel.
Tom és Mattheo sohasem voltak a testvéreim. Nem arrol van szó, nagyon szeretem őket, de inkább mint lakótársakat, és barátokat. A mostoha apám, aki befogadott nem más mint maga Voldemort. Ő saját gyermekeként tekint rám.
Egyet értek az elveivel, pár részt nem számítva. De ez mindegy is. Hallottam a nevem. Itt az ideje a nagy belépőmnek.A két szárnyú ajtó érintés nélkül kinyílt előttem. Teremben minden diák és tanár szeme rám szegeződőtt.
Én ledig egyenesen előre sétáltam a Griffendél és a Hugrabug asztala közt.
Mikor oda értem McGalagony-hoz, leültem a kis székre a fejemre helyezte az idős professzor a kalapot, mahd az elkezdett beszélni.- Potter? Nem számítottam rád leányom. A lelkedben a sötétség uralkodik, de megtalálható a fény is. Komoly célokkal jöttél a Roxfortba. Nem kérdés hová kerülsz... Mardekár! - kiabált a süveg a fejemen. Én elengedtem egy büszke, egyben megkönnyebbült mosolyt, és elmrntem a Mardekár asztala felé. Helyet is foglaltam a két Riddle között.
- Nem volt kérdés hogy hová tartozol. - tette rá Tom a kezét az enyémre, ami az asztalon pihent.
- Gratulalok Nancy. - mondta Mattheo egy elismerő mosoly kíséretében.
Én csak bólintottam nekik, köszönet jeléül. Mivel az asztalok balról jobbra úgy állnak hogy Hollóhát, Griffendél, Hugrabug, és Mardekár, csak átnéztem a Hugrabug asztalán és el is kezdtem a szememmel keresni Harry Pottert.
Nem volt nehéz mivel konkréten ő bámult úgy engem, hogy esküszöm ilyesztő volt. Mellette persze megtalálhatóak a kis barátai. A mugli születésű Granger, és a véráruló Weasley.
Már kezdett átmenni az egymás nézése farkasszembe, mikor valaki megzavart engem.
![](https://img.wattpad.com/cover/342588261-288-k991674.jpg)
YOU ARE READING
Akkor is. (Mardekár ff.)
FanfictionSzabad nylevhasználat és tizennyolc plusszos jeleneteket!!!