Akkor is. (Mardekár ff.)

2

Reggel 7 órakkor Malfoy már nem volt itt. Felkeltem megcsinálni a reggeli dolgaimat, felvettem a mardekáros talárom, és elindultam a nagyterembe reggelizni.
Voldemort mindent eltervezett, így a mai napomra is van feladatom.
Be mentem a nagyterembe, de nem a Mardekár asztalához léptem, hanem a Griffendélt tűztem ki uti célomnak.
Az engem bamuló tekintetekből következtetve, nem mindennapi látvány egy mardekáros a temérdek sok griffendéles közt.
Egyetlenegy embert szúrtam ki, és meg sem álltam odáig.
Ülve fordult meg, s az ő kék szemét az én zöld íriszem e nyomta. Az arcara leplezetlen meglepődés ült ki. Nem is csodálom.

- Szia Harry, csak annyit szeretnék kérni tőled, hogy tanítás után, gyere el a fúria fűzhöz. Beszélgetni szeretnék. - monoton hangon beszéltem.
Szegény úgy lefagyott hogy mikor már én a Mardekár asztalához ültem le, őt még mindig a barátai próbalták magához téríteni.

- Jó reggelt fiúk! - köszöntem. Tom, tőle nem megszokott mosollyal köszönt, míg Mattheo folytonos vigyorgásaval.

- Mit mondtál Potter-nek? - nézett ram Tom, egy vajas croissant-tal kezében.

- Te is tudod, de csak randira hívtam.

Egy kicsit sajnálom Harry-t, mert nem tehet arról hogy a szüleink ilyen egy szemét alakok. De ne felejtsük el, hogy bennünk semmi közös nincs, a vezeték nevünk kivételével. Na jó, talán még a hajszínünk.

- Melyik szerencsétlen kapott meg téged szobatársnak? - kérdezte a balomról Mattheo.

- Egy bizonyos Draco Malfoy-t boldogítok.

- Tom, te mennyit mondassz? Malfoy meddig bírja Nancy mellett?

Theo és én voltunk mindigis azok akik jobban benne voltak a hülyeségekbe. Tom pedig az aki a példamutató idősebb testvér, akinek csak nagyon ritkán megengedett az hogy élvezze az életet. De amikor ő bepiál, vagy csak elmegy bulizni, akkor azt már rendesen csinalja.
Persze, nem ritkan ős is belekeveredik valamibe, de mondjuk mi ketten Theo-val, egyszer, a Riddle kúria kertjében álló Lord Voldemort szoborra, egy rózsaszín tincsekkel tarkírott, szőke parókát tettünk fel. Vagy éppen kisebb korunkban felgyújtottuk a konyhát. Ha a házimanók nem lettek volna ott, már egy híd alatt élnénk.

- Talán két hónapot. - tippelt Tom. Mikor feltűnt a láthatáron 3 mardekáros talárban sétaló fiú.
Draco Lucius Malfoy, Theodore Nott, és egy dzámomra még ismeretlen.

- Jó reggelt! Nancy, végül megtaláltad a szobád? - szórakozott kicsit Theodore, miközben mindhárman helyet foglaltak velünk szemben.

- Igen, bár ahogy látom nagyon jól elvagy a szobatarsammal, csodálkozok hogy nem mondta. - Biccentettem Malfoy felé.
Nem is gondolok inkább bele hogy hogyan nézhetek ki öt igencsak jó pasival körülöttem. Már akkor is hallottam pár mardekáros picsát sugdolózni tőlünk nem messze, mikor még csak a Riddle-k voltak itt velem.

A válaszomra Theodore csak egy szemfotgatásra méltatott válaszul.

- Veled még nrm is talalkoztam. Nancy vagyok, Nancy Potter.

- Lorenzo Berkshire. De hívj csak Enzo-nak. - mosolygott rám.

- Vigyázz velük, még Mattheo-val is! - súgta a többiek számára észrevehetetlenül Tom.
Értettem mire gondolt Tom. Hallottam már a "mardekár hercegeiről". Akik itt vesznek most körül, mind azok. Híresek arról, hogy minnél több lányt fektetnek meg, majd hagyják ott őket. Tom is közéjük tartozik persze, de ő nem az évfolyam tarsam hogy minden órán vele legyek.

- Nancy, az első óránk Svk. Lassan menni kéne, Lupin nem bírja ha késünk. - szólt oda Mattheo.

- Ezt most úgy mondtad mintha téged érdekelne az hogyha elkésünk. - Nevetett a mellette ülőkkel együtt Malfoy.