𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | Halálos szerelem

ÜRES PERCEK

[Rövid betekintés (Daryl)]

Carl kiabálásából semmit nem értettem, de valószínűleg a földig hordta őket, miközben össze-vissza rugdosta az ajtót, amin az imént belöktek.

"Együtt fogunk meghalni"
Nincs problémám a halál gondolatával. Nem félek tőle. De az, hogy magammal rántom Alyt és Carlt is, már sok. Értük muszáj valamit kitalálnom. Egy kiutat innen, a lehető legkevesebb halállal.

-Hogy tehetett ilyet Merle? -ült le velem szembe a kölyök, miután kitombolta magát.
-Nem tudom.. De már nekem fel se tűnik. Pedig azt hittem, megváltozott. Már úgy tűnt, hogy... -nagyot sóhajtottam-Hagyjuk.
-Hogy igazi testvérek lehettek?- játszott a kezével.
-Valahogy úgy.. Mint te meg a baba.
-Vagy Alyssával.
-Vagy vele.
-Meg fogunk halni?
Ahogy rám nézett, láttam benne a gyereket, akit el akar rejteni a világ elől. Az a gyerek félt. Ahogy csak én. Szeme tágra volt nyilva a félhomályban, és engem nézett a válaszért.
-Azt nem tudom, de mindent meg fogok tenni, hogy ne így legyen. Alyssa és az apádék már ide tartanak. Hívtam őket..Bazdmeg! -csaptam egyet a földre.
-Mi az?!
-Nem nyitottam ki az ablakot.. -temettem a kezembe az arcom.
-Milyen ablakot?
-Amin be tudtak volna jönni.

Bárcsak lenne egy módja annak, hogy elmondjam Shanenek, mi folyik kettőnk között. Csak egyszerűen nem tudom hogyan kezdjek hozzá. A mindennapokban normálisan viselkedik velem ha én is vele, bár mostanában próbáltam nem kihúzni a gyufát nála. Mióta a farmon vagyunk amúgy is alig látjuk egymást.
-Daryl! -fogta meg a kezem Alyssa és rántott be a fal mögé.
-Mit csinálsz?
-Elmondtam Shanenek.
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, ahogy bele gondoltam, hogy nekem ront, amint meglát.
-Hogy fogadta?
-Az a baj, nem tudom. Nem mondott semmit.
-Az jó dolog?
-Remélem.
-Majd este kiderül, de most mennem kell. Az előbb láttam egy őz nyomot, még friss volt. Simán utolérem.
Rám mosolygott, majd arcon csókolt. Ahogy közel hajolt az illata rögtön a fejembe vésődött. Liliom. Nem tudom hogyan, de mindig liliom illata volt.
Persze utána rögtön bevörösödött a nyakam és ugráltak a belső szerveim. Mind ez csak egy arcra puszi miatt.
Tudom, hogy régen volt ilyen az életemben, de először éreztem azt iránta, hogy tényleg magamért szeret, hisz látta minden oldalam és lassan el is fogadta, akkor is ha legelőször utált miattunk.
Ahogy bementem az erdőbe, rögtön megláttam a lassan legelésző állatot. Leereszkedtem, és megcéloztam.
-Finom lesz a vacsora, Dixon. -térdelt le mellém puskával Shane.
-Az bizony..
Meghúztam a ravaszt és a nyíl egyenesen a nyakában landolt az állatnak. Még az ijedtségtől megindult szaladni, de nem rohantam utána, hisz tudtam, hogy pár méter után úgyis eldől a vér veszteség miatt.
Ahogy elindultam sétálni, Shane jött mellettem. Szótlanul.
-Azt hittem most Andreanak tartasz órát.
-Úgy döntöttem, hogy majd később megyünk ki, hogy minden fényviszonyt megszokjon célzásnál.
-Jó ötlet.
-Meg beszélni is akartam veled.
A mellkasom kicsit megszorult.
-Alyssa, igaz?- fordultam felé.
-Meglepett, mit ne mondjak.
-De azért nem akarsz lelőni, ugye? -mutattam a kezében lévő, még mindig kibisztosított fegyverre.
Vigyorgott, de nem mondott rá semmit.
-Mostmár neked is figyelned kell rá. Ha nem teszed.. akkor jövök majd a puskával.
-Akkor nem ellenzed?
-Nem tudom átírni az érzéseit. Esetleg az arcod átrendezni, ha érted.
-Mindent. -nyújtottam a kezem egy kézfogásra.

-Alyssa úgy fog értem meghalni, hogy nem is tudja, hogy én öltem meg Shanet.
Felnéztem a falfehér gyerekre.
-Miket beszélsz? Az nem a te hibád volt. És csak egy kóborlót lőttél le. Az már nem ő volt.
-Még nem is tudja.. és sose fogja..
-Lehet így a jobb.
-De nem ezt érdemli. Hisz mindenki megérdemli az igazságot.
-Majd ha vége lesz ennek az egésznek, majd elmondod neki.
-Akkor végleg elveszítjük őt.
-Jobban szeret téged annál. -próbáltam nyugtatni.
-Shanet jobban szerette.