136th person / LN ff.

22

-Tényleg te vagy az? - nézek rá meghatódtam és kissé eltolom magam tőle, hogy láthassam a szemeit, többet nem láthattam hiszen maszkot viselt.

-Szerintem igen, de ha nem akkor szólj. - mondja vidáman.

-Talán te vagy. - mosolygok rá. Még mindig egymást karjaiban vagyunk és csak annyira húzódtunk el egymástól meglássuk a másik arcát.

Kék szemei úgy hatolt egyre mélyebre a lelkemre, mint kés a vajba. Gyönyörű szemei voltak.

-Sose gondoltam volna, hogy így fogunk találkozni. - gondolkodik el és mintha egy halk kuncogást is eleresztett volna.

-Én se, de örülök, hogy így alakult.

-Én is. Sose gondoltam volna, hogy a cég, ahol dolgozol az a Red Bull.

-Hát én se gondoltam volna, hogy Forma 1-es pilóta vagy. – nevettem.

-Akkor mondhatjuk azt, hogy kvittek vagyunk.

-Mondjuk – hirtelen egy esőcsepp cseppent a fejemre és még több követte azt.

-Szerintem mennünk kéne.

-És hova akarsz menni? Nem hiszem, hogy beengednek minket a Red Bullhoz vagy a McLarenhez együtt.

-Ez igaz. - mondta és látszott rajta, hogy nagyon elgondolkodott valamin. - A kocsim a parkolóban áll, elmehetnénk valahova.

Bólintok és elengedem, azonnal megérzem a testre hiányát, elviselhetetlennek tűnt a köztünk lévő távolság.

Elindul a paddock felé olyan tempóval, hogy szinte futva kellett mennem utána, a paddock közepén járhatunk mikor észrevette, hogy lemaradtam már egy kicsikét. Bevárt és szembe fordult velem, ötletem sem volt, hogy mit szeretne, így csak vártam, hogy cselekedjen. Az eső még mindig nagy cseppekben esett és a nagy rohanásban elfelejtettem felhúzni a kapucnimat, Lando óvatosan a fülem mögé tett egy kusza, vizes tincset és a másik kezét is felém nyújtotta. A kapucnim után nyúlt és a fejemre igazgatta, majd mosolygott egyet, vagyis szerintem azt csinálta, nem nagyon tudtam megfigyelni mert a maszk még mindig rajta volt.

-Meg ne fázz! - mondta a kedvesen, majd újra elindult, de ezúttal a kezével a csuklóm után nyúlt és maga után kezdett húzni, így már biztos volt benne, hogy követtem.

Az utolsó pár métert már futva tettük meg, mert az eső már nem csak csepergett, hanem zuhogott. A parkolóban nem volt sok jármű, még csak szerda délután van, ilyenkor csak a szerelők és a mérnökök vannak itt, nincsenek riporterek, újságírók vagy tévés közvetítő csapatok sem. Lando egy sportautóhoz vezetett, kinyitotta előttem az ajtót és segített beszállni, majd villámgyorsan kerülte meg és szállt be a vezető oldalra. Nem indultunk el csak csendben ültünk egymás mellett. A csuklómon még mindig éreztem meleg érintését, pedig már egy ideje nem fogja.

-Nem fázol? – néz rám kérdőn és leveszi a maszkját. Végre rendesen is meg tudtam nézni az arcát, lehetséges, hogy a kelleténél kicsit tovább néztem, mert megszólalt. - Nem zavar ugye, hogy levettem a maszkom?

-Nem, dehogy, csak elgondolkodtam. - mosolyogtam rá majd eszembe jutott, hogy ő ezt nem látja, gyorsan én is levettem a maszkomat, a kapucnimat is lehúztam a fejemről és ismét rámosolyogtam.

-Szép a mosolyod! - mondta hirtelen - Pontosan ilyennek képzeltem el, de most, hogy már láttam tudom, hogy semmilyen képzelgéshez sem fogható!

Nem tudtam, hogy mit mondjak erre, valahogy egy szó sem tűnt elég megfelelőnek ahhoz, hogy kimutassam azt, hogy mit érzek. Végül nem mondtam semmit, a keze után nyúltam és összefontam az ujjainkat, cselekedetemet nem ellenezte a mellettem lévő férfi, mi több, mikor rájött, hogy mire készülök már emelte felém a jobbját és a kezeink félúton találkoztak.