136th person / LN ff.

23

Tíz perc múlva lesz csak hét, de már nem tudtam mivel elfoglalni magam a lakókocsiban. A vírus miatt a pilóták, a csapatfőnökök és még a csapat által kiválasztott emberek a pályán elhelyezett lakóautókban vannak elszállásolva, akik pedig nem a pályán alszanak azok egy közeli motel félében vannak. Szerencsémre a csapat úgy döntött, hogy én is kaphatok egy lakókocsit a futamra és az azt követő összes többire is.

Idegesen dülöngéltem egyik lábamról a másikra, a hasamban ismét megjelent a már ismerősnek számitó szorító érzés. Nem igazán voltam eddig az a nagy randizós fajta, amin voltam is vagy gázos volt vagy a középiskola alatt történt. A percek csak kínkeserves fájdalommal teltek. Nem tudom, hogy mire számítsak a mai estével kapcsolatban. Nem akarok semmit se elkapkodni, mégis égek a vágytól, hogy megérintsem, hogy csókolgassam, hogy kényeztessem, de a fejemben mégis minden pillanatban ott volt a gondolat, hogy csak ma találkoztunk. Össze vagyok zavarodva és nem tudom mit tegyek, az sokat segítene a helyzetemet, ha tudnám, hogy Lando mit érez. De ha igaz, amit mondott és tényleg csak a formalitások miatt ejtjük meg ezt a randit, akkor már nincs mitől tartanom.

De miért is kéne félnem, hiszen ő csak Lando. Az a srác, akivel azon versenyeztűnk, hogy ki tud hülyébb viccet mondani, ő volt az, aki bármikor pattant volna, ha kérem és elvitt volna akárhová, aki aggódót értem, aki miatt sokkal jobban elkezdtem magamra is figyelni, aki támogatott mikor attól féltem, hogy elvesztem a munkámat és aki mindig meg tudott nevettetni. Ő ugyan az az ember, csak most már itt van velem.

Egy sportautó hangja zengte be a parkoló csendjét, igaz maga az autót még nem lehetett látni mégis szaporábban kezdet el verni a szívem. Gyorsan az órámra néztem már hét órát mutatott, valószínűleg Lando lehet az, de mikor felnéztem egy piros Ferrari fordult be a parkolóba. Megállt az egyik helyen és egy sietős Ferrari pilóta pattant ki belőle. Szomorúan figyeltem ahogy a paddock felé rohan, nem igazán szoktak ilyenkor még a csapathoz kapcsolódó ügyeket intézni, valószínűleg valami baj van a Ferrari háza táján. Az összes csapatot megviselte a leállás, de a Ferrari már a teszteken se remekelt.

Miközben a pirosba öltözött férfit figyeltem észre se vettem, hogy még egy autó megérkezett és magált elötem, csak akkor vettem észre mikor Lando szólt, hogy lassan beszállhatnék, hangjától kicsit megugrottam az ijedtségtől, majd mikor megláttam a papaya színű McLarent szinte azonnal visszatért a boldogságom. Gyorsan bepattantam és mosolygosan végig mértem Landot, egy fehér ingben és farmerben volt, mialatt őt figyeltem ő is végig mért engem és a reakcióját látva, végleg megnyugodtam az öltözékemet illetve. Lando engem figyelve nagyot nyelt és csábos mosolyával még mindig rajtam lengeti a szemeit.

-Csak nem tetszik az, amit látsz? - kérdeztem nevetve miután már majdnem egy perce beültem és mégse indultunk el vagy szólalt meg.

-De, elnézném egy életen át. - válaszolt és a kezemért nyúlt és kézfejen csókolt.

Amióta találkoztunk folyton keressük egymás érintését, szinte már automatikusan, lehetséges, hogy amiatt, hogy nem találkoztunk az első-másfél hónapban. Érdekesen alakult ki a kapcsolatunk, nem is ismertük egymást mégis bármit megtettünk volna a másikért. Egyfajta szerelem első levélre.

Lando nem akarta elmondani, hogy hova megyünk vagy mit csinálunk. Csak annyit tudtam, hogy nem a városban leszünk, ugyanis egy erdei úton hajtunk felfelé az egyik hegyre. Szinte az egész úton beszélgettünk, sose fogyott el a témánk. Csupán akkor akadt el a szavunk mikor a fiú leparkolt egy kilátónál. Egyikünk se szólt, semmit, majd egyszer csak Lando kicsapta a sportautó ajtaját és kiszállt. Még mindig nem mondott semmit, így úgy döntöttem, hogy követem, kikapcsoltam az övemet és nyitottam volna ki az ajtót, de egyszer csak megjelent az ajtóm elött Lando és kinyitotta nekem az ajtót é segített kiszállni az autóból. Nem számítottam ilyen udvarias viselkedésre meglepettségemben elnevettem magam, de elfogattam a segítő kezét.