Cry me a sad river

29.

"Belefáradtam abba, hogy én legyek a kapcsolat mozgatója és egyben tartója. Elfáradtam. Már nem megy. Miért nekem kell mindig írnom? Miért kell mindig nekem megkérdeznem , hogy milyen volt a napod? Talán mert az agyam legmélyén tudom, hogy te magasról szarsz rám. Magasról tojsz arra , hogy milyen volt a napom, hogy fáradtt vagyok e. Ignorálsz, az üzeneteimet elolvasod , de válaszolni nem válaszolsz. Unom már , hogy én vagyok az utolsó szalmaszál ami ragaszkodóan küzd. Unom már , hogy csak akkor érdekellek amikor én kezdeményezem a beszélgetést. Elég volt. Unom és elfáradtam attól, hogy minden kapcsolatba én legyek az összetartó szál. Legyen szó barátságról vagy szerelemről. Feladom, feladom azt , hogy valaha is kezdeményezz, feladom azt, hogy valaha is érdeklődi fogsz irántam. Pedig annyira reméltem , hogy legalább te más leszel. De nem. Te is egy olyan srác vagy mint a többi. Pedig mindent megtettem, hogy működjön és jó barátok lehessünk, de ezek szerint ez nem volt elég. És most az agyam legmélyén az a kis hang biztos kinevet, mert ő már a kezdetek óta mondogatja: nem érdekled őt, hülyének néz, unalmas vagy, nem vagy elég komoly, azért ignorál mert túl rámenős vagy, túlzottan érdeklődsz irántuk. És kezdem úgy érezni igaza van. Túl hamar beengedem az embereket a szívembe, reménykedve abba, hogy ők is hasonlóan tesznek, de a végén mindig az olyanok járnak pórul mint én."

- Utolsó összetartó kapocs -